Pesti Srácok

Legyen-e bojlis horgásztó a Balatonból? – A halpusztulás és a szintetikus etetőanyagok közti kapcsolat nem igazolt

HGHuth Gergely Magyar ugar 2023 május 21.
Kellő indulatokat generált a Szári Zsolthoz, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójához, illetve a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez intézett nyílt kérdéssorom, s néhány fórumon ki is bontakozott a behúzós-bojlis horgászok kontra mindenki más, azaz a hagyományos horgászok, evezősök, vitorlázók és természetvédők, fürdőzők közti, évek óta fortyogó ellentét, de néhány kérdést legalább sikerült tisztázni. Kiderült például, hogy az IBCC nevű balatoni nemzetközi bojlis verseny és az immár évek óta a verseny után jelentkező, nagymértékű pontypusztulás közti kapcsolat nem alátámasztható. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Balatonba dobált, hatalmas mennyiségű szintetikus etetőanyag halakra és a tó vizére gyakorolt hatása egyelőre nem ismert, s hiába kéri a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, nem is kötelező azok bevizsgáltatása. A behúzós horgászatot csak néhány éve engedélyezték a Balatonon, s előbb-utóbb muszáj lesz felelős döntést hozni és kompromisszumot találni az egymással alig összeegyeztethető érdekek közt.

"Az ukrán államnak tűnő képződmény felvette a gengszterstílust" - Boros Imre a Polbeatben!

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2023 május 19.
"Ha az ukrán kormány elzárja, vagy "valakik" felrobbantják a Barátság kőolajvezetéket, Magyarország üzemanyagellátása még hónapokig megoldott lesz a tartalékokból, addig pedig ki lehet dolgozni a "B" tervet. Ugyanakkor a hír hatására biztosan pánik törne ki és az emberek még a fürdőkádban, meg a cumisüvegben is benzint tárolnának, mint láttuk a tavaly év végi pánik idején" - mondta a Polbeat című műsorunkban Boros Imre közgazdász, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve. Boros azt is kijelentette: miközben a magyar kormányt Nyugatról folyamatosan zsarolják, nagyon helyesen teszi Orbán Viktor és Szijjártó Péter, hogy visszavág. "Semmi rossz nincs abban, ha az embernek van bátorsága elsütni a kezében lévő fegyvert" - utalt a neves közgazdász, a világ nagy összeesküvéseinek kiváló ismerője arra a hírre, hogy a külügyminiszter bejelentette: megvétózzuk az uniós békealapnak csúfolt fegyver- és lőszeralap pénzzel való feltöltését. A műsorvezetők rákérdeztek arra is: rendben van-e egyes hazai nagyvállalkozók "magyarságteljesítménye", és a műsor végén nézőink is nagyon erős, izgalmas kérdéseket tettek fel a neves elemzőnek.

Dobrev Klára, az orléans-i szűz? – Gav Duncan, Szalai Szilárd, Stefka István és Huth Gergely a Polbeatben (visszanézhető)

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2023 május 13.
"És azt hallottad, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára fehér ruhában tüntetett a rendőri erőszak ellen?" – hullámzik végig a közösségi médián a pesti vicc múlt vasárnap óta, amikor is az ország közéleti témákra és balos valóságshow-kra fogékony része a Karmelita előtt készült fotókon szembesülhetett a nem mindennapi látvánnyal. Közben az is kiderült, hogy a guruló dollároknak is van "ára", hiszen David Pressman és az USA nagykövetsége most olyan pályázatot írt ki magyarországi "független" szerkesztőségek számára, amelyben a támogatási összeg attól függően módosulhat, hogy a szerkesztőség mennyiben szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Mondhatni, szerződésbe foglalják a hazaárulást. Minderről a momentumos őrjöngő tüntetők támadását elszenvedő Szalai Szilárd kollégánkkal és a patrióta médiatér legmagyarabb skótjával, azaz Gav Duncannal beszélgetett a Polbeatben Huth Gergely és Stefka István.

Ezúttal az anyák napi ünnepély reggelén próbálták meg bíróság elé hurcolni Füssy Angélát – Legyen vége már!

HGHuth Gergely Magyar ugar 2023 május 8.
Zirchez közeli otthonából, kisgyermeke mellől, ma hajnali ötkor próbálta meg előállíttatni Füssy Angéla kolléganőnket a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírőnője a nemrég felmentett Szeviép-vezér, Pistrui László feljelentése nyomán. Mint már többször, ezúttal is megütközést keltett a kis bakonyi falu lakóiban, hogy a rendőrség hajnalban akciózott kolléganőnk háza előtt. A bírónő később elfogatóparancs kiadásával fenyegetőzött, ám végül elfogadta, hogy Füssy Angéla a pesti tárgyalás helyett óvodás gyermeke első anyák napi ünnepségén szeretne részt venni. A durva incidens újabb példa arra, hogy alapjaiban fenyegeti a sajtó szabad működését a rágalmazás büntető törvénykönyvi szankcionálása, amely magánvádas feljelentések nyomán bűnözőként kezeli a munkájukat végző újságírókat, két év letöltendő börtönnel és szakmájuktól való örökös eltiltással fenyegetve őket. A Fidesz–KDNP-frakció végre mentesítené a sajtót ezektől az eljárásoktól, a törvénymódosítás múlt szerdai vitájában ugyanakkor a teljes (a Jobbikkal kiegészült) baloldal indulatosan érvelt a mostani szabályozás megtartása mellett. Szabó Tímea azt is megígérte: az Alkotmánybíróságig viszi az ügyet, ha a kormányoldal enyhíteni merészel a szabályokon.

Tarlós István a PS-nek: Lassan kiderül, hogy Karácsonyéknak semmi közük ahhoz, ami a városban folyik (videó)

HGHuth Gergely Mi kérdezünk 2023 április 25.
"Kissé gyerekes kísérlet, hogy megpróbálják beadni az embereknek: Karácsony Gergelynek és csapatának semmi köze a Budapesten csaknem négy éve folyó dolgokhoz" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Tarlós István, arra reagálva, hogy kiderült: a csőd szélére sodródott a Fővárosi Önkormányzat, ezért a főpolgármester bejelentette, hogy elszabotálják több tízmilliárd forintnyi szolidaritási adó befizetését. Tarlós István a videóinterjúban nyomatékosította: még Demszky Gábor főpolgármestersége alatt sem volt jellemző, hogy folyamatosan a fizetőképesség határán táncoljon a Városháza, azt meg végképp nem tudja hova tenni, hogy a mostani főpolgármester még büszke is a csődközeli állapotra.

Nem áll meg a gőzhajó! – Zenésztársai méltatták a Polbeatben Török Ádámot, a "feltartóztathatatlan oroszlánt"

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2023 április 21.
"Nem állt meg a gőzhajó! A Mini zenéje él és méltóan szeretnénk tovább vinni Török Ádám életművét! Azért fogunk dolgozni, hogy ne felejtsék el őt, aki úgy élt a színpadon, ahogy a magénéletben: egy feltartóztathatatlan oroszlán volt" – így méltatták a zenészkörökben világhírű, műfajteremtő fuvolás-énekest, a héten elhunyt Török Ádámot zenésztársai, Balogh "Szivacs" Jenő dobos és Németh Károly billentyűs, akik a hetvenes évektől játszottak vele a Miniben, illetve Kosik Kristóf szólógitáros, aki az elmúlt években rengeteget dolgozott a legendás magyar rockzenészek népszerűsítéséért és a műfaj megújításáért. A beszélgetés nemcsak megemlékezés volt, hiszen feltárult az Ifipark őrületes zenekarának generációk szívét megdobogtató, öt évtizedes pályafutása. Török Ádám életén keresztül megismerhettünk rengeteg közös élményt, amelyek egy része nem is annyira publikus...

Korunk Júdásai, avagy miért jár együtt a kereszténygyűlölet a nemzetárulással? - Polbeat Hetzmann Róberttel (videó)

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2023 április 6.
A nemzeti emlékezetünk és hagyományaink megőrzéséért küzdő, keresztény, antikommunista és szuverenista alapokon építkező Magyar Patrióták Közösségének elnöke, Hetzmann Róbert lesz a nagycsütörtöki Polbeat vendége, akivel Stefka István és Huth Gergely beszélget majd. Az árulásról és árulóinkról, a keresztény tradícióról, mint közéleti hitvallásról, illetve a magyar történelem tanításairól is szó lesz, s felvetjük majd azt is: mi köze van Júdásnak a Galilei Körhöz? Természetesen nem mulasztunk el párhuzamot vonni a régi és az új árulások közt sem, s felvetjük majd azt is: eltűrhetjük-e, hogy az 56-os pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el sétányt Budapesten? A Polbeat - mint minden héten - csütörtök este héttől kezdődik a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, jöjjön el, szóljon hozzá Ön is! Az adást - YouTube-csatornánk jogtalan likvidálása után - a PS TV nevű Facebook-oldalunkon és ITT közvetítjük ÉLŐBEN!

Visszatértek a kecskék a Hardcore Hobbistába!

HGHuth Gergely Ps TV 2023 április 5.
Persze nem kezdhetünk rögtön kecskézni, előbb az aktualitásokról is szót kell ejteni! Például arról, hogy válaszolhat-e a neki feltett kérdésre Szijjártó Péter a sajtószabad Hollandiában, vagy helyette inkább ezt a saját tudósítójukra bízzák, ha az eredeti válasz liberális szempontból nem sikerült megfelelőre? És ezután visszatérnek a kecskék, hogy a hülyéknek meg a Média1-nek is dobjunk valamit. Végül bepillantást nyerhetünk a kanadai női erőemelők tesztoszteronszagú világába, hogy aztán a második részben Lóránt Károly mérnökkel utánaszámoljunk a belvárosi "humánéttermiség" szent gráljának, a globális felmelegedésnek.

Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2023 március 31.
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!

Schmidt Mária a PS-nek: Drámaian megváltozott a világ az elmúlt napokban (exkluzív videointerjú)

HGHuth Gergely Vesztegzár 2023 március 25.
Az Európai Unió (amelynek nincs hadserege) lőszereket küld Ukrajnába. Mi lesz, ha az oroszok visszalőnek? – tettük fel a kérdést Schmidt Mária történész professzornak, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, mire így felelt: nagyon fontos döntések születtek a háború folytatásáról és drámaian megváltozott a világ az elmúlt napokban. Az EU lépésén túl egészen biztos, hogy a történelemkönyvek fontos dátuma lesz az orosz és a kínai elnök találkozója is.

"Botkáékkal pacsizó bírák" – Hatalmasat bukott Nóvé Ágnes a Kúrián a PS ellen indított perében

HGHuth Gergely Magyar ugar 2023 március 22.
Többek között a címben szereplő értékítéletetünket is elfogadhatónak tartja a Kúria friss, jogerős, precedensértékű döntése a durva összeférhetetlenségi botrányba keveredett szegedi bírőnőről, Nóvé Ágnesről és társairól. Mint emlékezetes, a PestiSrácok.hu nyomozta ki, hogy miközben Nóvéék felmentő ítéletet hoztak a több száz alvállalkozót tönkretevő Szeviép vezetőinek ügyében, a bírónő férjével közös cége százmilliós nagyságrendű üzleteket bonyolított a szegedi önkormányzattal. Köztudott, hogy a Szeviép-vezérek ezer szálon kötődnek Szeged baloldali városvezetéséhez, ezért merült fel az összeférhetetlenség vádja. A bírónő mégis a "jó hírnevének" megsértésére hivatkozva kezdeményezett pert a PestiSrácok.hu ellen és azért nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához, mert első- és másodfokon nagyobbrészt nekünk adott igazat a bíróság. A Kúriától azonban olyan indokolást kapott, amit nem tesz zsebre.

"Az igazság előbb-utóbb utat tör magának" – mondta a PS-nek Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet új főigazgatója

HGHuth Gergely Vesztegzár 2023 március 9.
Nagyon sok izgalmas archeogenetikai, régészeti és nyelvészeti kutatás vár a Magyarságkutató Intézetre, amely eddig is nemzetközi tudományos fórumokon elismert, páratlan eredményeket ért el – mondja videointerjúnkban Kásler Miklós onkológus professzor, korábbi miniszter, aki mostantól főigazgatóként irányítja az általa alapított intézetet. A PestiSrácok.hu a magyarság identitását megerősítő, eredetét hitelesen igazoló kutatások eredményein túl azt is megkérdezte a nemzeti sorskérdéseinkkel régóta foglalkozó professzortól, hogy szerinte meddig tartható a magyar kormány különutas, békepárti álláspontja a háborúval kapcsolatban.

„Nem fogadjuk el a vezénylést és az engedelmességet” – Kincses Gyula tovább feszíti a húrt

HGHuth Gergely Magyar ugar 2023 március 2.
„Mi, orvosok nem fogadjuk el a vezénylést, a ránk kényszeríteni próbált csendet és engedelmességet, a politikai szempontok szerinti gondolkodásmódot” – írta a Kincses Gyula elnök nevével fémjelzett Magyar Orvosi Kamara (MOK) mai, a tagoknak kiküldött, a PestiSrácok.hu birtokába jutott levelében, amelyben arról győzködi az orvosokat, hogy továbbra is szegüljenek ellen az egészségügyi reformnak és maradjanak a kamara tagjai. Takács Péter egészségügyi államtitkár a Kossuth Rádióban ma azt mondta: „A kamara az utóbbi hetekben olyan átalakításokat kifogásol, amelyekre korábban írásban javaslatokat tett. A MOK kommunikációja 180 fokos fordulatot tett és teljes offenzívába ment át.”

Cigányt verni kisebb bűn a Győri Ítélőtábla érvelése szerint – A bíróságok morális állapotáról

HGHuth Gergely Vezércikk 2023 február 22.
A címet olvasócsalogatónak szántam, de tartalmilag igaz, le is írom, hogyan állapították meg ezt. Vezércikkem ugyanakkor többről szól. Arról, hogy a jelek szerint az elmúlt évtizedben sem sikerült kiirtani az erkölcsi züllöttséget, a szakmai alávalóságot és a társadalom igazságérzetének totális negligálását a magyar bírói karból. A győri ítészek totalitárius időket felidéző fajalgebrájáról lejjebb ejtek szót, kezdem avval, amiről Füssy Angéla írt tegnap: a végtelen csalódottsággal. Hogy Debrecenben, dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes bírói tanácsának ismét volt bátorsága szembe köpni egy egész országot. Hiszen a több mint 500 vállalkozó tönkretételének, esetenként halálba hajszolásának, közpénzmilliárdok eltüntetésének következménye a felmentés és nevetséges pénzbüntetés lett. És még ezeket akarja Brüsszel megvédeni az igazságügyi reformtól...

Azt állítja a magyar antifa, hogy tévedésből tartóztatták le Jámbor András kampányemberét

HGHuth Gergely Magyar ugar 2023 február 16.
A PestiSrácok.hu tegnapi oknyomozó cikkére reagálva meghökkentő érveléssel állt elő a lenini hagyományokon építkező, Jámbor András parlamenti képviselő által alapított Szikra Mozgalom. Szerintük a hétvégi viperás, kalapácsos támadások nyomán tévedésből állították elő a D. K. monogramú nőt. Róla tegnap megírtuk, hogy nemcsak Jámbor, de a partizános Gulyás Márton, illetve Pikó András józsefvárosi polgármester és Tordai Bence képviselő háttérembere, aktivistája vagy munkatársa is.

Az ENSZ-nek is elküldik a kárpátaljai magyarüldözésről szóló jelentést – Gaudi-Nagy Tamás és Kertész Dávid a Polbeatben

HGHuth Gergely ‎Polbeat 2023 február 3.
Immár angol nyelvű felirattal is elkészült a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a PestiSrácok.hu a kárpátaljai magyarság súlyosan aggasztó emberi jogi helyzetének közelmúltját és jelenét bemutató dokumentumfilmje, valamint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közel 50 oldalas jelentése, amely egy tavaly ősszel teljesített monitorozó út, hosszas kutatómunka, valamint az azóta történt események alapján igyekszik teljes képet adni arról, milyen nehézségeket él át nap mint nap a kárpátaljai magyarság, hogyan őrzi magyarságát, milyen intézkedések, körülmények gátolják, veszélyeztetik ebben, és miként sérülnek egyéni és közösségi jogaik. A film és a jelentés csütörtöki nemzetközi bemutatója után volt a Polbeat élő felvételének vendége Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, az NJSZ alapító-igazgatója és Kertész Dávid, kárpátaljai származású újságíró kollégánk. Aki kérdezett: Stefka István és Huth Gergely.

Mi lesz a középosztállyal? – Őszintén az inflációról

HGHuth Gergely Vezércikk 2023 január 20.
"Húsbavágó kérdés, hogy mi lesz a mostanáig a fejlődés motorjaként emlegetett középosztállyal, a polgársággal? Az elmúlt években a kormány rengeteget tett azért, hogy a középrétegbe alulról szabad legyen az út: szépen hízott is a jómódú, tervezhető jövőt élő magyar családok száma. Most nagyon úgy tűnik, hogy ez a középosztály – az alsóbb decilisekkel ellentétben – nem, vagy csak részben számíthat az infláció kompenzálására. Ennek oka, hogy a klasszikus magyar polgári középosztály zömében magyar tulajdonú kkv-knál vagy saját vállalkozásában dolgozik, melyek a legnagyobb megpróbáltatással szembesülnek a szankciós és háborús válságban."

Gerő András azt az eszmét hirdette, amely a magyarságot kivételes nemzetté tette

HGHuth Gergely Vezércikk 2023 január 11.
Ez pedig a nemzeti szabadelvűség eszméje. Tegnap érkezett a szomorú hír, hogy élete teljében, szellemi pályafutása csúcsán, súlyos betegség következtében eltávozott közülünk Gerő András történész, akadémikus, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, a PestiSrácok.hu és az egykori Pesti TV műsorainak rendszeres szereplője. A nagyszerű gondolkodó, (kormány)kritikus, de hazaszeretetét sosem feladó közszereplő, sajátos humorú társasági ember nagy űrt hagy maga után. Már csak azért is, mert azt az autonóm kiállást, amelyet Gerő András mindig is tanúsított, kevesen merik (nyíltan) követni.
Ajánljuk még