Pesti Srácok

Boros Imre a Polbeatben: Az európai politikusok nem hülyék, hanem gonoszak, megvettek és sakkban tarthatóak (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 19.
Sziporkázva és nagy igazságokat kimondva tálalta a mostani háborús- és energiaválság következményeit Boros Imre közgazdász a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában az R56 Szabadságharcos Sörözőben. Stefka István és Huth Gergely felvetéseire szóba kerültek Bogár László kedvencei, "a nemlétező világerő", azaz a pénzhatalom képviselői, Boros szerint ugyanis nekik áll érdekében ez a háború és Európa tönkretétele, nem pedig az amerikai nemzetnek. A közgazdász szerint ugyanakkor ez a hatalom is - bár a történelemben sokszor övé volt a végső szó - most bukhat is ezen a hazárdjátékon. Magyarország viszont, az elmúlt évek patrióta kormánypolitikájából adódóan nem fog bedőlni, ha a mostani utat járva sikerül életben tartani a gazdaságot. A közgazdász a kérdésekre válaszolva felfejtette azt is, hogy milyen csapat irányítja ma a brüsszeli politikát és miért nem érdemelnek meg a sógorok egy osztrák Orbán Viktort. Polbeat-felvétel minden csütörtökön este hétkor a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, jöjjön el, kérdezzen Ön is!

Elhunyt Trencsényi László Corvin-közi forradalmár, Wittner Mária és Varga János harcostársa - Kedden háromkor búcsúztatják Nagykovácsiban

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 19.
88 éves korában elhunyt Trencsényi László, az 1956-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke, a Corvin közi szabadságharcosok emblematikus, megtörhetetlen alakja, Wittner Mária és Varga János harcostársa, a PestiSrácok.hu szerkesztőségének pártfogója és a november 4-én évről-évre megrendezett Halhatatlanok napja nevű megemlékezésünk visszatérő vendége. Trencsényi Lászlót július 19-én, kedden három órakor búcsúztatják református szertartás szerint, a nagykovácsi temetőben. Családja azt kéri, tisztelői egy szál virággal köszönjenek el tőle - azt mi tesszük hozzá, hogy semmi esetre sem vörössel, Laci bácsi ezt a színt világéletében gyűlölte.

Íme, a baloldal válságkezelése: „Ársapka nem kell, rezsicsökkentés sem kell, a piachoz alkalmazkodni kell!”

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 15.
Róna Péter, a baloldal tavaszi közös államfőjelöltje és kedvenc közgazdásza nyilatkozott ma a Heti TV Pirkadat című műsorában. Breuer Péter műsorvezető felvetésére, miszerint mi a helyzet a rezsicsökkentéssel, így felelt: „Ársapka nem kell, rezsicsökkentés sem kell, a piachoz alkalmazkodni kell!” Róna ehelyett spanyol mintára szociális támogatást nyújtana a rászoruló családoknak. Mint emlékezetes, ezt a balliberálisok már kipróbálták a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-korszakban, és közel harminc százalékos gázáremelés és általános rezsiárrobbanás lett a vége, az akkori szociális segélyekből pedig jobbára csak a teljesen inaktív, nem dolgozó és adót nem fizető emberek, családok részesültek.

Patkánnyal ment tüntetni, el is veszítette a villamoson

HGHuth Gergely Forró drót 2022 július 15.
Némi bepillantást enged az elméletileg a kata-szabályok szigorítása, valójában pedig MINDEN ellen tüntető fővárosi fiatalok lelkivilágába az az eset, amely egy nap alatt körbejárta a közösségi médiát. Az efféle felhívásokra szakosodott "Pesten hallottam" nevű Facebook-oldalon ugyanis ketrecben tartott patkányok gazdáját keresték. Az állatokat tegnap felejtette valaki a 4-es 6-os villamoson. Néhány óra alatt meg is lett a tulajdonos, ugyanis a Margit hídi tüntetésről készült fotókon több helyen is feltűnik a lila ketrec. Mint kiderült, a képen látható finom társaság vitte ki levegőztetni a tüntetésre a patkányokat. A "futárfelkelés" szociológiájáról tegnap közöltünk érdekes vezércikket, ha még nem tette meg, érdemes elolvasni ITT!

Nem harap az átalányadó, de kell hozzá egy jó könyvelő! – Mészáros Anita tanácsai a katásoknak

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 14.
A baloldal kedvenc áldozata, azaz a nyugdíjasoknak és céges fodrászüzleteknek egyszerre számlázó, ezért a katás adózástól búcsúzni kényszerülő mosógépszerelő alig fog veszíteni az átalányadózásra való áttérésen, de egy újságíró, vagy egy szabadúszó művész azért megérzi majd a változást – derül ki Mészáros Anita adószakértő, az Economic Mentor könyvelőiroda vezetőjének példáiból. Az átalányadózás valóban igen kedvező, de kellően bonyolult is, hiszen szakmánként más és más szabályok vonatkoznak rá, szemben a végtelenül egyszerű tételes, azaz katás adózással. Az érintetteknek tehát nem árt egy jó könyvelőt fogadni.

Brüsszel politikai bosszúhadjárata a forint elleni spekuláció melegágya – mondta Talabér Krisztián a PS-nek

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 7.
Az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat politikailag blokkolja Brüsszel, de a megállapodás késleltetése piaci kockázat, az ebből fakadó kiszámíthatatlanság pedig a spekuláció melegágya – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte a brüsszeli hozzáállás és a szomszédos háború miatt valóban kiemelkedik a forint értékvesztése a környező országokhoz mérten, de nem kirívóan, hiszen a háborús infláció mindenkire lesújtott. Az elemzőt megkérdeztük arról is, nyernek-e a horvátok az euró bevezetésével, mire azt felelte: a kisebb országok eddig mind veszítettek az eurón, és valószínűleg Horvátország is így jár majd. Gulyás Gergely mai nyilatkozatát pedig így kommentálta Talabér Krisztián: a termelési mutatók pozitívok, a magyar gazdaság idén még biztosan növekedni fog, miközben más országokat már most a recesszió fenyeget. Ám a mai helyzetben senki nem tudja megjósolni, mire számíthatunk egy év múlva.

Nehéz időkben nemzeti egység kell! – "A" Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós, Dezse Balázs és Huth Gergely a Polbeatben (felvétel ma este hétkor)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 7.
A nemzeti oldal közismert civil megmondóemberei, a polgári körök, megemlékezések, békemenetek, fórumok aktív szervezői és mecénásai, a megalkuvásmentes állásfoglalásaikról ismert neves páros tagjai, azaz "A" Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós lesz a Polbeat csütörtök esti felvételének vendégei. Akik kérdeznek: Huth Gergely és Dezse Balázs. Szó lesz sorskérdésekről, háborúról, erősödő gazdaságról és gyengélkedő forintról, a nemzet állapotáról és a nemzeti összefogás szükségességéről. Jöjjön el, kérdezzen Ön is!

Halkó Petra: Nagy mázlija az EU-nak, hogy a tagja vagyunk – A közelgő súlyos válság volt a Polbeat témája (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 július 5.
A közeljövőnk drámai alakulását és fontos morális témákat boncolgattunk a Polbeat legutóbbi adásában Halkó Petrával, a Századvég vezető elemzőjével, a Kontra.hu kiadójának vezérigazgatójával, és a markáns lap munkatársával, Both Hunorral, akik Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal az R56 Söröző közönsége előtt nem rejtették véka alá, hogy nagyon súlyos válság bontakozik ki Európában. A magyar kormánynak mégis van esélye, hogy megvédje az embereket a legrosszabbtól, azaz a fizetésképtelenségtől, szemben más uniós országokkal, ahol láthatóan a lovak közé dobták a gyeplőt. Halkó Petra hosszabb távon az unió megreformálását sem tartja lehetetlen küldetésnek, amihez Magyarország számos építő javaslatot nyújtott be. Ezért is "nagy mázlija az EU-nak, hogy a tagja vagyunk".

Búcsú egy igazi orvostól és egy megingathatatlan polgártól

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 június 7.
Pénteken temettük el Dr. Németh Attila sebész-főorvos barátunkat. Ereje teljében, váratlanul döntötte le a gyógyíthatatlan betegség. Talán azért pont őt, mert sosem pihent, örökké hajszolta magát, egyetlen sérültet, beteget sem hagyott magára, nem múlhatott az ő restségén egy megmenthető élet vagy egy drámai műtét sikere. Búcsúztatása a Fiumei úti sírkertben néma kiállás és tisztelgés volt az orvosi hivatás mellett. Több százan jöttek el: a rokonok, barátok, tanítványok és kollégák mellett sokan azok közül, akik Attilának köszönhették az életüket, egészségüket. A két legközelebbi barát mondott őszinte, mélyenszántó, égi és földi sorskérdéseket boncolgató, érzelmes gondolatokat, de a lelkipásztor is kitett magáért: a bibliai irgalmas szamaritánus történetéből levezetve méltatta az elhunytat, s nem maradt kérdéses az sem, hogy ha Németh Attila volt az a szamaritánus, akkor mifélék lehetnek a lelketlen leviták, farizeusok. A búcsúbeszédeket a keresztény hit ősi ereje fonta át, ami olyan hivatások gyakorlóitól, akik ennyire sokszor szembesülnek a földi lét végességével és az emberi test korlátaival, különösen megindítóvá tette a szertartást.

Ünnep és a Pesti TV búcsúbulija a Gesztenyéskertben: Kozma atyával, Wittner Máriával, élő Karanténvloggal és Hobbistával

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 május 21.
Erős programot és jó időt ígérünk a PestiSrácok.hu tízéves születésnapi ünnepére és a Pesti TV búcsúbulijára, amelyre szombaton, 16 órától kerítünk sort, a budai Gesztenyéskertben. Az est fő zenei attrakciója az 1968 óta a húrokat tépő Mini rockzenekar és annak frontembere, a különleges fuvolajátékáról híres Török Ádám, illetve a Pesti TV ismert arca, az ügyvédi pályafutása mellett Radics Béla gitárját újra megszólaltató Kosik Kristóf lesz, akit szintén a képernyőnkről ismert DJ Spigiboy, azaz Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere követ. Előzőleg beszélgetést készítünk a színpadon Kozma Imre atyával, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójával és a szerkesztőségünk megmaradásáért Corvin közi társaival erélyesen kiálló Wittner Mária 1956-os szabadságharcossal. Felidézzük a tízéves PestiSrácok.hu legjobb alakításait és belepillantunk a másfél évig működő Pesti TV nagy pillanataiba. Megszólalnak szerkesztőségünk közismert arcai és a Karanténvlog, illetve a Politikai Hobbista is élőben jelentkezik a színpadról. A helyszínen adományt gyűjtünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziója számára. Jöjjön el, álljunk ki egymásért, töltse velünk a szombat estét!

Frissítve: megszűnik a Pesti TV – Századvég: Még népszerűbb a Pesti TV, tartja jó pozícióját a PestiSrácok.hu – Köszönjük nézőink-olvasóink bizalmát!

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 május 9.
Egy év elteltével megismételte a médiafogyasztási szokásokról, azon belül a Pesti TV és a PestiSrácok.hu eléréseiről szóló részletes felmérését a Századvég. A tényszerűen évek óta a legpontosabb hazai kutatóintézetnek számító Századvég szerint egy év alatt portálunk és a Pesti TV is erősödött: mindkét platformunkat több mint másfélmillió magyar, azaz a felnőtt lakosság 19 százaléka követi rendszeresen. FRISSÍTÉS: Mindeközben a Pesti TV kiadója, a Progress Media Hungary Kft. hivatalos levélben közölte a kábelszolgáltatókkal, hogy megszűnik a Pesti TV. FRISSÍTÉS 2: Május 21-én, szombaton délután négy órától a budai Gesztenyéskertben ünnepeljük meg a PestiSrácok.hu tízéves születésnapját, az új hírek tükrében egyben Pesti TV-búcsúbulit is tartunk. A közönségtalálkozók után fellép a Kosik Kristóffal kiegészült Török Ádám és a Mini, a legendás hard rock zenekar.

Merre tovább? címmel indít vitasorozatot a PestiSrácok.hu a győzelem utáni legfontosabb feladatokról

HGHuth Gergely Vezércikk 2022 május 1.
A polgári-konzervatív sajtó régi hagyományát felelevenítve és az olvasóközönségünk elvárását teljesítve vitasorozatot indít a PestiSrácok.hu az újabb kétharmados győzelem utáni legfontosabb feladatokról. Az építő kritika megfogalmazását és a "nemzeti blokk" szellemi, erkölcsi alapjainak megerősítését célzó publicisztika-sorozatot jövő hétfőn Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Köre alelnökének írásával kezdjük, majd Schmidt Mária történész professzor, a Terror Háza Múzeum alapítója és Alexa Károly irodalomtörténész gondolataival folytatjuk. A nemzeti blokk köreiből várjuk a további megszólalásokat vitasorozatunkhoz!

Háromszor fizethet a Városháza, amiért Karácsony eltitkolta az autók kitiltásának tervét

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 április 13.
Karácsony Gergely a Telexen ma bevallotta, hogy már korábban döntést hoztak az autók kitiltásáról a pesti rakpart déli szakaszáról, de a választási kampányban inkább nem beszéltek róla, mert nem akarták borzolni a kedélyeket. A PestiSrácok.hu informátora felhívta a figyelmet rá, hogy mialatt Karácsonyék titkolóztak, még a régi forgalmi rend alapján teljesen új útburkolatot kapott az alsó rakpart ezen szakasza, az útpálya éppen most készült el. Mindeközben a Városházához tartozó BKK egy harmadik tervet is rendelt, amiben csak csillapítanák a forgalmat, de kétszer egy sáv megmaradna. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a titkolózás és a káosz miatt háromszorosan kell fizetnie a Városházának a tervekért és legalább kétszer az útépítésért.

"A baloldal most a népet akarja leváltani" - Két bravúros győztes, Dunai Mónika és Hende Csaba a Plebejus Polbeatben (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 április 10.
Két olyan, győztes Fidesz-KDNP-képviselő volt a Plebejus Polbeat legutóbbi vendége, aki valóságos bravúrral győzte le ellenfelét. Dunai Mónika, a Rákosmente és Kőbánya egy részét alkotó választókerület nyerteseként az egyetlen konzervatív politikus, aki Budapesten többséget tudott szerezni, ráadásul az exnáci Szilágyi Görgy jobbikos-baloldali képviselőt verte meg 44 vs. 43 százalékos arányban, illetve Hende Csaba – aki Szombathelyen aratott hatalmas győzelmet (50 kontra 40 százalék) a mindenféle alvilági machinációt és rengeteg pénzt bevető DK-s Czeglédy Csabával szemben.

Alkotmányjogászok szerint aggályos, ha lebeszélik a szavazót a népszavazási ív átvételéről

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 április 3.
A nap folyamán több kollégánk és informátorunk jelezte fővárosi és vidéki helyszínekről egyaránt, hogy szavazóköri delegáltak "befolyásolják" a választókat azzal, hogy rákérdeznek: kérik-e a népszavazás ívét is, vagy sem? Elmondásuk szerint ez többször olyan félreérthető felvezetéssel hangzott el, miszerint a "normál" választáshoz nem kell kérni a másik papírt. Megkérdeztük Cservák Csaba és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászokat; mindketten aggályosnak nevezték a gyakorlatot, hiszen a választási szabályok szerint semmilyen módon nem szabad befolyásolni a választópolgárokat a szavazókörökben.

Tarlós István: Mi is a tét? Valóban kockán forog az, hogy belesodródunk-e a háborúba! (Plebejus Polbeat-videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 április 3.
Az ellenzék nem önálló és nem kormányzóképes, hiszen maga Márki-Zay Péter is folyton árulókról beszél a saját csapatán belül, s aki figyeli a szövegét, könnyen megállapíthatja, hogy nem koherens, amit mond – mondta a Pesti TV Plebejus Polbeat című műsorában Tarlós István volt főpolgármester, aki szerint ennél lényegesebb tétje is van a választásnak.

A fideszesek hazugok, aljasok és ostobák, Bohár Dánielt meg ki kell rúgatni - mondta Márki-Zay Péter tegnap (videó)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 április 1.
Sajátos módon igyekszik megtolni a kampány végét Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnökjelöltje, aki egy tegnap megjelent - más tekintetben is igen pikáns - mélyinterjúban arról értekezett, hogy kiforgatták a szavait, hiszen ő nem a fogyatékosokat akarta megsérteni, hanem a "fideszeseket". A választópolgárok többségéről a baloldal jelöltje konkrétan azt mondta: "Mi a fideszeseket tartjuk hazugnak, meg aljasnak, meg ostobának, vagy bárminek, de a fogyatékosokat szeretjük." Az interjúban Márki-Zay többször is megemlítette Bohár Dániel nevét, akinek szerinte nem lesz munkája, miután "a gazembereket börtönbe csukják."

Ne kísértsen minket Tarlós István gyerekkori rémálma! - A volt főpolgármester lesz a Plebejus Polbeat vendége (felvétel ma este hétkor!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2022 március 31.
"Ha a Fidesz megnyeri a parlamenti választásokat két év múlva, akkor személy szerint azt gondolom, hogy az összellenzéki összefogás szét fog hullani. Számomra az máris olyan, mint Caligula arca: össze nem illeszthető darabokból van összevarrva" - mondta Tarlós István a PestiSrácok.hu-nak két évvel ezelőtt. A Plebejus Polbeat felvételén most megkérdezzük tőle: még mindig lát-e esélyt rá, hogy ha vasárnap sikerül legyőzni a baloldalt, ebben a formában valóban eltűnik ez a posztkommunista-liberális-szélsőjobboldali kollaboráns egylet az életünkből? Rákérdezünk a volt főpolgármester gyermekkori rémálmára is, hiszen nemrég egy óbudai Fidesz-gyűlésen Tarlós István Márki-Zay Péterről így fogalmazott: „Ahányszor az arcára nézek, arra gondolok, hogy csecsemőkoromban felsírtam volna, ha róla álmodok”. Természetesen szóba kerül majd Európa drámai helyzete a háború árnyékában és számba vesszük a nemzeti és a baloldali (város)kormányzás közötti alapvető különbségeket is. Aki kérdez: Stefka István és Huth Gergely. Jöjjön el, kérdezzen Ön is csütörtök este hét órától a Revolution'56 Szabadságharcos Sörözőben.
Ajánljuk még