Máthé Áron a PS-nek: Magyar ember nem fogadhatja el 1956 relativizálását, hőseink érdemeinek kisebbítését!
A magyar embereknek nem kell elfogadni, ha kisebbítik, relativizálják 1956 nagyszerűségét és jelentőségét, érkezzen ez a törekvés bármely oldalról vagy a világ bármely pontjáról - mondta a PestiSrácok.hu-nak Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság alelnöke, azután, hogy félinformációk nyomán közvita alakult ki egy orosz tankönyv a magyar szabadságharcról szóló fejezete miatt. Máthé Áron az eredeti forrás elolvasása után ma saját blogján, a Huszárvágáson "A jereváni rádió sztereóban" című írásában tisztázta: a balliberális sajtó erősen csúsztat, ugyanakkor tényleg sértő, amit az ominózus tankönyv 1956-ról állít. A történész szerint azonban ebben semmi új és meglepő nincs. Igaza van Lázárnak, ne tegyenek tönkre magyarokat két pohár borért!
Habár Lázár János neve az elmúlt napokban a teljesen érthetetlen és ultimátumszerű vasútvonal-bezárások miatt pörög a sajtóban, csekély jóvátételként az építésügyi és közlekedési miniszter ma behúzott egy jó pontot (legalábbis nálam). Kiderült ugyanis, hogy a minisztériumában megvizsgálják végre: indokolt-e a még Gergényi Péter magyarverő budapesti rendőrfőkapitány által kiagyalt zéró tolerancia fenntartása a közlekedésszabályozásban. Figyelem, szubjektív vélemény! Selmeczi Gabriella a PS-nek: Nem véletlen, hogy épp a gyermekvédelmi törvény ellenségei keveredtek pedofilbotrányba
Teljes mértékben közügy, hogy a Jámbor András-féle Szikra Mozgalom egyik ismert figurájának számítógépén 70 ezer pedofil fotót találtak, köztük olyanokat, amelyek 2-3 éves kisgyerekek fizikai sanyargatását és megerőszakolását rögzítették - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Mi kérdezünk című műsorunkban, Huth Gergellyel beszélgetve. Mint emlékezetes, a gyanúsított férfi biztosította az alibit élettársának, akit a februári viperás támadásokkal összefüggésben fogtak el, majd a férfi a lelepleződése után, júniusban öngyilkosságot követett el Biatorbágyon. Selmeczi Gabriella kijelentette: akárhogy is ellenkezik a baloldal és Brüsszel, a Fidesz a gyermekvédelmi törvény további szigorítását kezdeményezi.
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Raffay Ernő lesz a búcsú-Polbeat vendége – Bezár az R56 Szabadságharcos Söröző
33 évvel a rendszerváltozás után eltűnt Magyarország térképéről az utolsó olyan közterület, amely Szamuely Tibor nevét viselte, miután Nagybaracska önkormányzata idén megvált kommunista utcaneveitől. A Tanácsköztársaság leghírhedtebb tömeggyilkosa, a kommün terrorszervezetének vezetője mellett május elsejétől Kun Bélának és Ságvári Endrének sincs utcája a bácskai községben – adta hírül ma a Patrióták Egyesület, amely másfél évtizede küzd a kommunista utcanevek eltüntetéséért. Erről is beszélget ma Stefka István és Huth Gergely Raffay Ernő történésszel a bezárás előtti utolsó Polbeat-felvételen, csütörtökön 19 órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. Fő témánk Raffay Ernő új, Mr. Trianon című kötete lesz, díszvendégünk pedig Vajda Miklós, a Paláver hallgatói klub doyenje és Balogh Zsuzsa üzletasszony, civil nemzeti közösségépítő lesz, akik sokat segítenek abban, hogy az R56 nemzeti klubként, az OIKOSZ Alapítvány kezébe kerülve újra megnyíljon – remélhetően a nem is olyan távoli jövőben. Jöjjön el, zárjuk le együtt az elmúlt hét év történetét! Trócsányi László a PS-nek: Az EU a leghúsbavágóbb kérdésekben veszi semmibe az alapító szerződéseket
A jog és a politikai teljesen kettévált az Európai Parlamentben, az ottani többség a jogot csak távolról figyeli, aminek a rendelkezéseit a politikai elképzeléseik rendre felülírják - ezt felelte Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő, jogtudós, volt igazságügyi miniszter arra a kérdésünkre: miként nem szúrt szemet eddig, hogy az unió feltételezések szerint több tízmilliárd eurót csoportosított át és költött el önkényesen Ukrajna támogatására, az elfogadott költségvetéssel ellentétesen? A Mi kérdezünk című műsorunkban Huth Gergely felvetésére, hogy ezúttal ránk kényszeríthetik a kötelező migránskvótát, Trócsányi László kifejtette: az EU szervei egyre nyíltabban veszik semmibe az alapító szerződéseket és gyakran kész helyzet elé állítják a tagállamokat. Ezt a folyamatot az fékezheti meg, ha a jövő évi EP-választáson sikerül fordulatot elérni. Kásler Miklós a Polbeatben: Hogyan lehetnénk kicsik, amikor az egész történelmünkben csak nagy dolgokat csináltunk?!
Két évtizede azt mondta valaki, hogy tanuljunk meg kicsik lenni! De hogyan is lehetnénk kicsik, amikor az egész történelmünkben csak nagy dolgokat csináltunk?! – mondta Kásler Miklós onkológus professzor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve arra a felvetésre, hogy a környező népek többsége a mostani háborús időkben meghúzza magát és sodródik a főáramlattal, miközben mi megint kurucosan kimondjuk az őszintét. Kásler Miklós erre reflektálva izgalmas kalandozáson vitte végig hallgatóságát a magyar történelemben, egészen a hun-szkíta időkig visszanyúlva. A korábbi minisztertől alapos leckét kapott David Pressman, az amerikai kormány nagykövete is, aki a magyarság többségét azzal vádolta meg, hogy cinkosan hallgatva nézzük végig, amint a kormány a gyűlölet birodalmát építi fel, és szerinte mi vagyunk a habarcs a gyűlölet téglafalában.
Rétvári Bence a PS-nek: most is elfogyott a baloldal ereje – 16 órán át szónokolt az ellenzék a semmiről
Szombaton fél tíz után ért véget az új pedagóguséletpálya-törvény péntek délután kezdődött parlamenti vitája, mert az ellenzék – obstrukciós céllal – nem túl velős felszólalások hosszú sorával untatta a jelenlévő államtitkárokat – Rétvári Bencét, Maruzsa Zoltánt és Takács Pétert –, illetve a kitartó kormánypárti képviselőket. A pálmát alighanem az MSZP-s Vajda Zoltán vitte el, aki reggel hétkor a ChatGPT mesterségesintelligencia-platform a magyar oktatás helyzetéről kreált sorait olvasta fel hosszan, majd A walesi bárdokkal traktálta Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát. Rétvári az ülés berekesztése után azt mondta a PestiSrácok.hu-nak: úgy fullladt ki a baloldali obstrukció a parlamentben, mint a tüntetéssorozat a Várban és a Fidesz székháza előtt, hatalmas túlzásokat és üres szólamokat hallhattunk csupán. "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Hölvényi György: Ferenc pápa elismeri a magyar kormány jóhiszeműségét és tenni akarását (videó)
A Szentatya mondatait évtizedes-évszázados távlatokban kell értékelni, nem tekinthetünk rá politikusként. Alázatosan és komoly önkritikával kell fogadni az ő útmutatásait. Mi, magyarok ezt már megtanultuk, és sok olyan ember is belátta, hogy Ferenc a magyar emberek barátja, aki korábban bárdolatlanul bírálta őt – mondta a PestiSrácok.hu-nak Hölvényi György, a KDNP politikusa, az Európai Néppárt képviselője. Hölvényi Stefka Istvánnak és Huth Gergelynek az Európai Parlament brüsszeli székházában adott interjút, amelyben azt is kifejtette, hogy a magyar kormány egy sor emberközpontú, családbarát intézkedést hozott, ami láthatóan elnyerte Ferenc pápa tetszését, még akkor is, ha maradtak vitatott kérdések. Lezsák Sándor a ma 80 éves Stefka Istvánról: Vegyenek példát róla, kevés ilyen felkészült újságírót találni hazánkban!
Ma 80 éves Stefka István író, újságíró, rádiós és televíziós szerkesztő-műsorvezető, aki munkásságával többek között kiérdemelte a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a Táncsics-, a Mikszáth-, a Szellemi Honvédelem- és a Pesti Srác-díjakat, még a nyolcvanas években több más, rangos szakmai díjat, és emellett a Tiszteletbeli székely-cím kitüntetettje és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem címzetes docense is. Megkeresésünkre Lezsák Sándor költő, rendszerváltó politikus, az MDF és a Lakiteleki Népfőiskola alapítója születésnapján e szavakkal köszöntötte a PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztőjét: "Isten éltesse Stefka Istvánt, akivel elfogult vagyok, hiszen a nyolcvanas évek vége óta bizalmi kötés alakult ki közöttünk. Ilyen felkészült újságíróból kevés született hazánkban!" Így nézi madárnak az ügyfeleit a KÖBE? – Frissítés: sikerült rendezni a vitát
Kisebb balesetem után egyszerű és gyors kárrendezést reméltem a KÖBÉ-nél, amiből végül a nyilvánosság elé kívánkozó, arcátlansága okán igen tanulságos eljárás kerekedett. Bár az újságíró jó esetben nem traktálja közönségét saját kálváriáival, de mivel messze nem egyedi az eset, megosztom Önökkel és a kommentekben várom a KÖBÉ-nél hasonlóan pórul járt olvasóink jelentkezését, történetük leírását. Mindeközben Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Hatóságától kértem az ügy elbírálását. FRISSÍTÉS: A KÖBE illetékese arról tájékoztatott, hogy esetemet újra megvizsgálták és pótszemle révén elismerik a kárigényem jogosságát, ezért a fogyasztóvédelmi panaszomat visszavontam. Csak remélni tudom, hogy kivételes tévedés történt és a biztosító egyesület a jövőben még körültekintőbben jár el az ügyfelekkel szemben. Szenny, bűz, nihil és erőszak – ez lett Budapest belvárosából (PS-galéria!)
Hatlaczki Balázs, a PestiSrácok.hu fotóriportere kis galériát készített a magyar nemzet fővárosának szívében az utóbbi években eluralkodott állapotról, a minden nap még szembetűnőbb romlásról. Galériánkhoz adekvát szöveget is találtunk: Gergely Zoltán "jobboldali rocker" éppen ma osztotta meg a belvárosi élményeit a Facebookon. Írását szó szerint közöljük. A PestiSrácok.hu is készít rádióműsort a Karc FM frekvenciáin ma elindított Hír FM adásába
"Programunkban a főszerep a híreké, de emellett informáljuk hallgatóinkat sportról, gazdasági hírekről, időjárásról és közéleti eseményekről is. Műsoridőnk gerincét képezik a Hír TV hír- és hírháttér műsorai is. Rádiónk közel országos lefedettségű állomás, frekvenciánk szerte az országban elérhetőek a korábbi Karc FM helyén" – olvasható a Hír FM közleményében. Az új rádióba a Hír TV mellett a PestiSrácok.hu és a Mandiner is készít mától műsor-összeállítást. Legyen-e bojlis horgásztó a Balatonból? – A halpusztulás és a szintetikus etetőanyagok közti kapcsolat nem igazolt
Kellő indulatokat generált a Szári Zsolthoz, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójához, illetve a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez intézett nyílt kérdéssorom, s néhány fórumon ki is bontakozott a behúzós-bojlis horgászok kontra mindenki más, azaz a hagyományos horgászok, evezősök, vitorlázók és természetvédők, fürdőzők közti, évek óta fortyogó ellentét, de néhány kérdést legalább sikerült tisztázni. Kiderült például, hogy az IBCC nevű balatoni nemzetközi bojlis verseny és az immár évek óta a verseny után jelentkező, nagymértékű pontypusztulás közti kapcsolat nem alátámasztható. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Balatonba dobált, hatalmas mennyiségű szintetikus etetőanyag halakra és a tó vizére gyakorolt hatása egyelőre nem ismert, s hiába kéri a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, nem is kötelező azok bevizsgáltatása. A behúzós horgászatot csak néhány éve engedélyezték a Balatonon, s előbb-utóbb muszáj lesz felelős döntést hozni és kompromisszumot találni az egymással alig összeegyeztethető érdekek közt. "Az ukrán államnak tűnő képződmény felvette a gengszterstílust" - Boros Imre a Polbeatben!
"Ha az ukrán kormány elzárja, vagy "valakik" felrobbantják a Barátság kőolajvezetéket, Magyarország üzemanyagellátása még hónapokig megoldott lesz a tartalékokból, addig pedig ki lehet dolgozni a "B" tervet. Ugyanakkor a hír hatására biztosan pánik törne ki és az emberek még a fürdőkádban, meg a cumisüvegben is benzint tárolnának, mint láttuk a tavaly év végi pánik idején" - mondta a Polbeat című műsorunkban Boros Imre közgazdász, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve. Boros azt is kijelentette: miközben a magyar kormányt Nyugatról folyamatosan zsarolják, nagyon helyesen teszi Orbán Viktor és Szijjártó Péter, hogy visszavág. "Semmi rossz nincs abban, ha az embernek van bátorsága elsütni a kezében lévő fegyvert" - utalt a neves közgazdász, a világ nagy összeesküvéseinek kiváló ismerője arra a hírre, hogy a külügyminiszter bejelentette: megvétózzuk az uniós békealapnak csúfolt fegyver- és lőszeralap pénzzel való feltöltését. A műsorvezetők rákérdeztek arra is: rendben van-e egyes hazai nagyvállalkozók "magyarságteljesítménye", és a műsor végén nézőink is nagyon erős, izgalmas kérdéseket tettek fel a neves elemzőnek. Dobrev Klára, az orléans-i szűz? – Gav Duncan, Szalai Szilárd, Stefka István és Huth Gergely a Polbeatben (visszanézhető)
"És azt hallottad, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára fehér ruhában tüntetett a rendőri erőszak ellen?" – hullámzik végig a közösségi médián a pesti vicc múlt vasárnap óta, amikor is az ország közéleti témákra és balos valóságshow-kra fogékony része a Karmelita előtt készült fotókon szembesülhetett a nem mindennapi látvánnyal. Közben az is kiderült, hogy a guruló dollároknak is van "ára", hiszen David Pressman és az USA nagykövetsége most olyan pályázatot írt ki magyarországi "független" szerkesztőségek számára, amelyben a támogatási összeg attól függően módosulhat, hogy a szerkesztőség mennyiben szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Mondhatni, szerződésbe foglalják a hazaárulást. Minderről a momentumos őrjöngő tüntetők támadását elszenvedő Szalai Szilárd kollégánkkal és a patrióta médiatér legmagyarabb skótjával, azaz Gav Duncannal beszélgetett a Polbeatben Huth Gergely és Stefka István. Ezúttal az anyák napi ünnepély reggelén próbálták meg bíróság elé hurcolni Füssy Angélát – Legyen vége már!
Zirchez közeli otthonából, kisgyermeke mellől, ma hajnali ötkor próbálta meg előállíttatni Füssy Angéla kolléganőnket a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírőnője a nemrég felmentett Szeviép-vezér, Pistrui László feljelentése nyomán. Mint már többször, ezúttal is megütközést keltett a kis bakonyi falu lakóiban, hogy a rendőrség hajnalban akciózott kolléganőnk háza előtt. A bírónő később elfogatóparancs kiadásával fenyegetőzött, ám végül elfogadta, hogy Füssy Angéla a pesti tárgyalás helyett óvodás gyermeke első anyák napi ünnepségén szeretne részt venni. A durva incidens újabb példa arra, hogy alapjaiban fenyegeti a sajtó szabad működését a rágalmazás büntető törvénykönyvi szankcionálása, amely magánvádas feljelentések nyomán bűnözőként kezeli a munkájukat végző újságírókat, két év letöltendő börtönnel és szakmájuktól való örökös eltiltással fenyegetve őket. A Fidesz–KDNP-frakció végre mentesítené a sajtót ezektől az eljárásoktól, a törvénymódosítás múlt szerdai vitájában ugyanakkor a teljes (a Jobbikkal kiegészült) baloldal indulatosan érvelt a mostani szabályozás megtartása mellett. Szabó Tímea azt is megígérte: az Alkotmánybíróságig viszi az ügyet, ha a kormányoldal enyhíteni merészel a szabályokon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.