Szöllősi György: Nem zavar, ha gúnyosan a „nemzet sportújságírójának” neveznek (PS-interjú a futball-nagykövettel Puskásról, az Aranycsapatról és a régi-új lejáratásról)
Nagy az adósságunk, évtizedekig mostohán bánt a hivatalos Magyarország Puskással és az Aranycsapattal. A keserű emlékekért nem kell a Kádár-időkig visszamennünk. Grosics Gyula és Buzánszky Jenő még itt voltak közöttünk, amikor a balliberális kormányzat bosszúból folyamatosan akadályozta, hogy a Nemzet Sportolói közé bekerüljenek. Ma azonban az állítólagos diktatúrában, mindig a Nemzet Sportolói döntik el, kit vesznek föl maguk közé. „Orbán Viktor felkarolta a Puskás-ügyet, akkor, amikor még senki, már első miniszterelnöksége idején példás segítséget nyújtott a magyar sportnak, megadta a tiszteletet a régi nagyoknak.” – hangsúlyozta portálunknak Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki évtizedek óta azért dolgozik, hogy Puskás Öcsi és az Aranycsapat sikertörténete itthon és világszerte is eljusson a lehető legnagyobb közönséghez. Exkluzív interjúnk első része. Horváth László: Többet nem fordulhat elő tanárverés, novembertől szolgálatba lép az iskolaőr Kompolton!
Pénteken, tanítási időben félszáz gyermek szeme láttára véresre verték a Kompolt-Nagyúti Általános Iskola egyik több évtizedes gyakorlattal rendelkező tanárát egy hetedik osztályos diák felbőszült rokonai. A térség fideszes országgyűlési képviselője portálunknak hangsúlyozta, hogy a szóban forgó intézmény eddig nem igényelt iskolaőrt, ám az események hatására mégis csatlakozni szeretnének a programhoz. Horváth László közbenjárásának köszönhetően már az őszi szünet után szolgálatba léphet az iskolaőr, annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen brutális támadások. Dagad a borsodi kizsigerelési botrány! – Bíró László a fuvarért sem fizetett, állítja a PS-nek egy újabb tanú
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt vasárnap időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A baloldali összeborulás az antiszemita kijelentései és botrányos cégügyei miatt híressé vált, eredetileg jobbikos Bíró Lászlót indítja, aki korábbi oknyomozó riportunk, a PestiTV riportja, illetve a Hír TV riportja szerint a csernelyi varrodát működtető Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet tulajdonosaként nem fizette ki a varrónőket és a karbantartónak is tartozik, ráadásul fegyverrel fenyegette azokat, akik ezt felrótták neki. Legújabb információink alapján azonban nemcsak az üzem munkatársai csalódtak Bíró Lászlóban, hanem egy fuvarozó, - nevezzük Z-nek! - is, aki igazolható módon elmondta és alátámasztotta az átverésének és megalázásának történetét. Nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak Csorba Istvánné, a varroda egyik korábbi vezetője is, aki elárulta: hiába próbálja hamisan mosdatni Bírót a jobbikos média, pontosan bebizonyítható, hogy a képviselőjelölt felelős a cég szakadékba taszításáért és a dolgozók kisemmizéséért.
Koncz Zsófia: az én ajtóm mindenki előtt nyitva fog állni
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófiával, az elhunyt képviselő lányával Szerencsen találkoztunk, majd egy bejáráson bemutatta nekünk a festőien szép Tokaj-Hegyalját. A kormánypárti jelölt a PestiSrácok.hu-nak beszélt a terveiről, arról, hogy miközben rengeteg időt tölt terepen a helyi emberek körében, egyre több feladatot kap, amelyeket örömmel fog elvégezni megválasztása esetén. A kormánypárti jelölt az ellenzék szimpatizánsainak és a bizonytalankodóknak azt üzeni, hogy a térség érdekei fontosabbak a politikai csatározásoknál, ezért az ajtaja mindig, mindenki előtt nyitva fog állni, és fel fogja karolni az előremutató kezdeményezéseket. Koncz Zsófia a politikai csatározások helyett szülőföldjét szeretné szolgálni
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófiával, az elhunyt képviselő lányával Szerencsen találkoztunk, majd egy bejárás során bemutatta nekünk a festőien szép Tokaj-Hegyalját. A kormánypárti jelölt a PestiSrácok.hu-nak elmondta: gyermekkora óta fogékony a közéleti kérdésekre, hiszen édesapja évtizedeken keresztül a térség legmeghatározóbb politikusa volt, és bizony családi berkekben is gyakran átbeszélték az ország és a világ dolgait. Az ország egyik legkorszerűbb gasztroenterológiai központját adták át Miskolcon
Az emésztőszervi betegségek, különösen a vastag- és végbél rosszindulatú elváltozásainak korai felismerése fontos népegészségügyi feladat, hiszen az időben felfedezett daganatos páciensek jó arányban, egyszerűbb műtéti beavatkozásokkal is gyógyíthatók. A frissen átadott miskolci gasztroenterológiai ellátóközpontot a megyei kórház saját forrásból építette ki azért, hogy rövidüljenek a várólisták és gyorsan, huszonegyedik századi körülmények között történjenek a sokszor életmentő jelentőségű szűrővizsgálatok és beavatkozások. Bíró László zsebrevágja a tiszteletdíját, de ritkán jár be a munkahelyére
Ahogy arról portálunk is beszámolt, Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt időközi választásra kerül sor októberben; a mandátumért az elhunyt politikus lánya és a baloldali összefogás jelöltje, a judapestező jobbikos Bíró László is ringbe száll. A PestiSrácok.hu már arról is hírt adott, hogy a baloldali összefogás tiszaújvárosi jelöltje több céget is működtetett. Korábban egy csernelyi varrodának is ügyvezetője volt Bíró László, amelynek egykori alkalmazottai azt nyilatkozták a Hír TV-nek, hogy munkáltatójuk nem fizette ki a nekik járó bért: van, akinek csak néhány tízezerrel, míg másnak közel egymillió forinttal tartozik. Bíró László a baloldali összeborulás jelöltjeként jutott be múlt ősszel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésbe (a legutóbbi voksolás során a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Márki-Zay Péterhez köthető Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatását is élvezte). Megyeházi informátorunk szerint a jó üzleti érzékkel megáldott jobbikos a helyi politikai életből származó kapcsolatait ügyesen kamatoztatja magánemberként is. A közgyűlési és bizottsági ülések jelentős részén nem vesz részt, ám a tiszteletdíját mindig felveszi.
A Jobbiknak nincs jobb dolga: több miskolci városrészt türelmi zónává alakítana
A miskolci Jobbik hamar beilleszkedett a szivárványkoalícióba. A radikális gúnyából liberális köntösbe bújó szervezet néhány éve még azt hirdette, rendet tesz a borsodi megyeszékhelyen, ám napjainkban inkább polgárpukkasztó történetek miatt kerülnek politikusai a reflektorfénybe. Korábban arról számoltunk be, hogy Badány Lajost illegális szemetlerakás közben érték tetten Mályiban, a Miskolc közelében lévő üdülőtelepülésen; most információink szerint a prostitúció ügyét igyekszik felkarolni az észak-magyarországi nagyvárosban a jobbikos honatya. Börtönből a játszótér melletti házba helyezte át a bíróság a pedofíliával gyanúsított fogvatartottat
Augusztus 19-én gyermekkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsított fogvatartottat szállított a rendőrség Erdőhorvátiba -tudta meg a PestiSrácok.hu. A férfi korábban letartóztatásban volt, ám a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) döntése alapján mostantól a település játszótere mellett lévő ingatlanban – a házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyelet keretében – várhatja a nyomozás befejezését. A helyi szóbeszéd szerint egy helyben is tevékenykedő NGO vette szárnyai alá a gyanúsítottat. A polgármester portálunknak elmondta: a helyiek nem merik unokáikat, gyermekeiket kiengedni a játszótérre, amióta a faluban lakik a nyomkövetőt viselő férfi. A település vezetője nem érti, hogy adhatott ilyesmire engedélyt a bíróság. Takács Gábor portálunknak elmondta: szertefoszlott közel hatszáz ember biztonságérzete egyetlen fogvatartott kényelme miatt. Az ellenzéket kisgömböcként felzabáló Gyurcsány mámoros bejegyzésében új kormányról álmodik
Ismét klaviatúrát ragadott a bukott miniszterelnök, aki hosszú bejegyzésben szabadkozik és azt állítja, nem dédelget már frakcióvezetői és kormányfői álmokat. Gyurcsány Ferenc, akinek kormányzása idején rohamrendőrök fojtották vérbe az ellenzéki tüntetéseket, magát és párttársait európai demokrataként aposztrofálja. Gödi botrány – A baloldali belháborúban az álhírgyártás a jól bevált harcmodor
Egymásnak esett a DK és a Momentum a gödi eset ürügyén. A DK uniós képviselője, Rónai Sándor kedd esti közleményében nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely szerinte azt bizonyítja, hogy legnagyobb baloldali riválisa, a Momentum a Fideszhez dörgölődzik. A bizarr vádat nem győzi cáfolni a Momentum, sőt, ellentámadásba kezdtek és egy még abszurdabb elmélettel erősítik az ellenzéki komédiát: azt állítják, hogy pont a DK kokettál a Fidesszel. Gyurcsányék politikai versenytársai azt állítják, manipulált felvételt hozott nyilvánosságra a DK. Ez a gyakorlat jellemző egyébként az ellenzékre, amely mestere az álhírgyártásnak. Az ellenzéki összefogás állapotát mi sem tükrözi jobban, mint az a tény, hogy az egymás hátán megkapaszkodni kívánó szövetségesek annyira bizalmatlanok egymással, hogy titokban minden megbeszélést rögzítenek. A botrány kapcsán sűrű nyilatkozatháború zajlik a két balliberális párt között, amelybe Terézváros momentumos vezetője is beleállt. Előre megtervezett színjáték lehet az Index-ügy
"Lesz másik!" felirat jelent meg a távozó indexesek közösségi oldalán, arra utalva, hogy folytatják a munkát egy új portálnál. A fejlemények tükrében úgy fest, Bodolai Lászlónak, az Indexet tulajdonló alapítvány elnökének lett igaza, aki múlt heti sajtónyilatkozataiban utalt arra is, hogy az Index-ügy egy előre kitervelt színjáték, és a háttérben jó ideje építik már az új oldalt. A TASZ jogi fejtágítókat tartott a felmondásba hajszolt indexes újságírók számára
A PestiSrácok.hu indexes körökből származó információi szerint már bő egy hónapja lehetett sejteni, hogy a baloldal a legolvasottabb internetes lap szétverésére készül. Az Index sorsát a kezdetektől nyomon követő bennfentes portálunknak elmondta: a botrány kitörésének idején informális megbeszélést folytatott egy ismert baloldali médiaszemélyiséggel, aki tényként közölte vele, hogy az Indexet most baloldalról fogják szétverni, és arról tájékoztatta, hogy a DK már elindította az offenzívát. A TASZ a botrányt megelőző hetekben több ízben tartott jogi fejtágítást az Index szerkesztőségében dolgozók számára; feltételezhetően felkészítették őket a felmondásokra. A képzésekről a munkáltatót nem értesítették, csak utólag szerzett erről tudomást. De nem a TASZ az egyetlen olyan Soros-szervezet, amely feltűnik az Index-ügyben. A Majtényi László elnöksége alatt működő – a Soros Alapítvány által létrehozott – Eötvös Károly Közpolitikai Intézet friss véleménycikkében többek között az is olvasható, hogy "demokráciaesélyt" látnak az elvileg még nem is létező, újjászervezett Indexben, ami nagyobb hatásfokkal bírna, mint az unalmas önkormányzati lapok. Dobrev Klárával egyeztetett a főszerkesztő az Index szétverése előtt
Portálunk is beszámolt róla, hogy az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnökének, Bodolai Lászlónak az egyik zárt internetes fórumon publikált bejegyzése azt sejteti, hogy Dull Szabolcs szándékosan verte szét a szerkesztőséget. A vezető szerint az Index volt főszerkesztője üzleti titkokat szivárogtatott ki a sajtó számára és magas rangú baloldali politikusokkal egyeztetett. A PestiSrácok.hu indexes forrásból úgy tudja, az ominózus igazgatósági ülés után Dull Szabolcs rögtön Dobrev Klárával beszélgetett, Gyurcsány Ferenc neje közel fél óráig tárgyalt a portál volt főszerkesztőjével. Felfegyverzett rablók portyáznak Miskolcon, a szivárványkoalíció a káosz pártján áll
Még egy éve sem került hatalomra Miskolcon a baloldali politikusokból álló álcivil képződmény, de máris sokkoló változásokat idéztek elő a város életében - véli a helyi Fidesz. A sajtóhírek szerint bűnügyi szempontból egyre fertőzöttebbnek számít a borsodi megyeszékhely, ahol lassan mindennapossá válnak a késes és fegyveres támadások. A közterületeket ellepték a lumpenek és a tömegközlekedési eszközökre is visszaszivárogtak azok az agresszív utasok, akiket a korábbi fideszes városvezetés idejében még jogkövető magatartásra bírtak a rendőrséggel együttműködő önkormányzati rendészek és seriffek, akiket a helyi népnyelv Kriza-huszároknak nevezett. A kormánytagok halálát kívánták a Klubrádió műsorában
Rendkívül rossz mentális állapotban lehetnek a balliberális oldal szimpatizánsai. A pszichés eltorzulásról kiváló látleletet mutat a szélsőbaloldali Klubrádió „Megbeszéljük...” című műsora, melyben hétfő délután a Hódmezővásárhelyt csődbe rántó Márki-Zay Péter és a szocialista Harangozó Tamás megszólalása között az egyik közélet iránt érdeklődő hallgatójuk hosszasan gyalázta Kásler Miklóst és Müller Cecíliát, majd a kormány tagjainak halálát kívánta. A Molnár László néven bemutatkozó betelefonáló véleménynyilvánítása minden emberi minimumot nélkülözött. A megszólaló gyűlöletkeltő megjegyzései a felvétel tanúsága szerint nem rázták meg túlságosan a műsorvezetőt. Szénási Sándor párszor szelíden igyekezett ugyan normálisabb hangnemű mederbe terelni a beszélgetést, ám közel tíz perces időkeretet biztosított a gyűlölködő fröcsögésre. Korlátozzák az amerikai katonák kijárását a japán Okinava szigetén
Koronavírus-járvány miatt vesztegzár alá került két amerikai támaszpont a japán Okinava szigetén - közölte szombaton az Okinava prefektúra kormánya. A kormányzó szerint a katonák a függetlenség napja alkalmából szervezett rendezvényeken kaphatták el a kórt. Menczer Tamás: A munkahelyeket a vírus mellett a baloldaltól is meg kell védeni!
Most az Jakab baja, hogy a kormány támogat egy osztrák céget abban, hogy Celldömölkön 130 munkahelyet megőrizzen és 20-at létrehozzon- idézte fel Jakab Péter primitív stílusban előadott legfrissebb kormány kritikáinak hátterét Menczer Tamás a közösségi oldalán. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.