Magyar Péter teljesen összeomlott, meglökdöste Menczer Tamást az egyik eseményén (videó)
Magyar Péter az idegösszeomlás szélén lehet. Politikus, vagy magát annak képzelő ember ugyanis nem szokta lökdösni a másik politikust. Mifelénk legalábbis nem, persze vannak olyan országok, tőlünk keletebbre, távolabb, ahol ez divat egy-egy parlamenti ülésen. De semmiképp nem elfogadható errefelé. Az esemény ennyivel nem ér véget, nemsokára videós részlettel is jelentkezünk, de még az is lehet, hogy orvosi szakvéleményt is kikérünk.Itt nagy rengésértékű asztalra csapás várható – Orbán szemlézi a magyarellenes támadásokat (videóval frissült!)
Azt úgy nagyjából megszokhattuk az elmúlt másfél évtizedben, hogy Orbán Viktor nem fenyegetőzik, csak néha tesz egy-egy kijelentést, aminek lesz következménye. Nos, most minden jel arra mutat, hogy Brüsszelben néhány ember sarokba lesz állítva, a miniszterelnök ugyanis éppen az EP-képviselőket hallgatja meg a magyarellenes támadások kapcsán.Közeleg az összeomlás? – Mit érdemes tudni a Franciaországban kiképzett ukrán csapatokról
Miközben a háború, és a természet köde elfedi a Kursz megyei eseményeket, délen az oroszok éppen egy újabb fontos települést foglalnak el, addig a nyugati sajtó megtalálta az új csodafegyvert, amely majd megfordítja a háború menetét háromszázhatvan fokkal és biztosítja az ukrán győzelmet: Franciaországban is elindították az ukrán katonák kiképzését.Nagy hatótávolságú mémekkel támadják az oroszok Zelenszkijt
Olaf Scholz ellátogatott Kijevbe, és megint mindent megígért, amit egy német háborúk során úgy általában szokott. Új fegyvereket, több pénzt (a miénket természetesen), és a kitartást a végsőkig. Moszkva azonban váratlan hadicselhez nyúlt és mémekkel csapott le Kijevre. A kútmérgező troll-kommandót Marija Zaharova vezette.Hatalmas káosz Moszkvában, tízezrek vonultak az utcára és a rendőrséget is be kellett vetni – Mutatjuk!!!444!
Ezennel szeretnénk elnézést kérni mindenkitől, aki bedőlt a kattintásvadász címnek, az abban foglaltak ugyan valósak, de megint nem Putyin hatalmát akarják megdönteni az orosz fővárosban, mindössze arról van szó, hogy olyan sokan akarnak jegyet kapni a Moszkvai Nagyszínház karácsonyi előadására, hogy kis híján tömegverekedés alakult ki a Diótörőre szóló utolsó jegyekért.A kétfarkú kutya is idomítható – Lepaktálna a Tiszával Kovács Gergely
Úgy tűnik Magyar Péter már nem csak az újságírókat, de a politikusokat is tudja idomítani, így történhetett, hogy a Kétfarkú Kutya Párt vezetője már nagyon szívesen csaholna a Tisza partján. Azért ismerve az ellenzéki összeborulások történetét, reméljük, hogy a szobatisztaságra is betanítják őket az átszavazás mellett.Megnyugodhatnak az "orvosfóbiások", nem lesznek bevezetve a kötelező szűrővizsgálatok
Bár a kormány benyújtotta az erről szóló törvényjavaslatot, mégsem vezetik be a 2025-től a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokat, írja a 24.hu. Az önkormányzati választások másnapján egy salátatörvénybe dugva terjesztették be azt a javaslatot, ami lehetővé tenné a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatok kiterjesztését. A Belügyminisztérium 24.hu-t most mégis arról tájékoztatta, hogy „2025-től továbbra is csak önkéntes szűrések lesznek, semmilyen kötelező szűrés bevezetéséről nincs döntés.”Szijjártó Péter: az európai vezetők hatalmas esélyt szalasztottak el az Ukrajna-stratégia módosítására
Az európai vezetők hatalmas esélyt szalasztottak el az eddigi kudarcos Ukrajna-stratégia módosítására, pedig a mai példátlan eszkalációs veszély mellett nagy szükség lenne a békeerőfeszítések fokozására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsen. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nemzeti konzultáció keretein belül rendezett országjáráson hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb a kockázata az ukrajnai háború továbbterjedésének, ezért fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit.Szijjártó Péter: Oroszország elkötelezett Magyarország energiaellátásának fenntartása mellett (videó)
Oroszország az újabb szankciók ellenére is fenn kívánja tartani Magyarország energiaellátását, a kőolaj, a földgáz és a nukleáris fűtőanyag szállítását, márpedig ha a szándék közös, akkor biztos lesz megoldás is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában. A tárcavezető az energiaügyért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel, Alekszandr Novakkal és több nagy energiaipari cég vezetőjével folytatott egyeztetését követően rámutatott, hogy az Oroszországból származó energiaforrások igen fontos szerepet játszanak Magyarország ellátásának biztonságában.Szijjártó Péter: fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit a példátlan eszkalációs kockázat miatt (videó)
Fokozni kell a magyar kormányzat békemissziójának erőfeszítéseit az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt, dolgozni kell a diplomáciai csatornák nyitva tartásán - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában. A tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalásán hangsúlyozta, hogy minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázat alakult ki az immár több mint ezer napja dúló ukrajnai háború kapcsán.Nyerne a Fidesz, ha most vasárnap lennének a választások
A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a Fidesz–KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát. Megállapították továbbá, hogy négypárti Országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson, a Fidesz pedig vidéken hasít a legjobban, ami szintén nem újdonság.Ha nem tetszik a diszkóliberálisoknak, akkor is ki fog tartani a kormány a háborúellenes álláspontja mellett (VIDEÓ)
A Fidesz kommunikációs igazgatója a parlamentben nem hagyta szó nélkül, hogy az Európai Néppárt - melynek tagja a Tisza Párt is - a szocialisták és a liberálisok összefogtak, hogy egy háborúpárti és migrációt támogató paktumot hozzanak létre. Menczer Tamás hozzátette, hogy a DK is a szövetségben van, de nem baj, a magyar kormány kiáll az eddigi álláspontja mellett akkor is, ha ez a baloldaliaknak, liberálisoknak és diszkóliberálisoknak nem tetszik.Már félmillióan vannak a digitális állampolgárok, Rogán Antal elmondta, milyen előnyökkel jár a regisztráció
Hétfő reggel tartották Rogán Antal éves meghallgatását az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter részletesen beszámolt a digitális állampolgárságról, valamint kitért az autópálya-koncesszióra is. Gelencsér Ferenc momentumos képviselő a saját lelki békéje érdekében inkább kivonult az ülésről.Vadai Ágnes szerint a kormány szent tehénként tekint az egyházakra, ha pedofíliáról van szó-Kövesse velünk élőben a parlament munkályát! (VIDEÓ)
Már december második napján folytatja a munkáját az Országgyűlés, amely a napirend előtti kérdésekkel kezdődött. A szocialisták részéről a munkahelyi zaklatások visszaszorításának kérdése egetverő, míg a Jobbik a nyolc általánost el nem végzettek körében vonná meg a szavazati jogot. Mindeközben az LMP arra kíváncsi, hogy a kormány egyetért-e abban, hogy a jövőben csak mobillal lehessen fizetni a parkolásért. Kövesse velünk élőben!Kelemen Hunor: az RMDSZ a saját becslései alapján 5,5-5,7 százaléknyi megszerzett szavazatra számít
Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.Akkora a baj a Volkswagennél, hogy a dolgos németek holnap már sztrájkolnak a tervezett leépítések és persze a vezetőség ellen
Sikerült úgy tönkretennie a Volkswagen vezetőinek a gyáraikat, hogy a dolgozók most sztrájkolni fognak. Pedig a németek nem olyan lelkületű emberek. Persze nem csak a cég vezetői, hanem a korábbi és a jelenlegi német kormányok felelősek a kialakult helyzetért. A betarthatatlan környezetvédelmi előírások, az erőszakos "zöldítés", a botrányok, az állandó politikai és adminisztratív beavatkozások az iparág életébe, pont olyan káoszt teremtettek a német autóiparban is, mint amilyen a német gazdaságban, a német társadalomban és politikában is ma érzékelhető.Brüsszel célzott hazugságkampányt indított
Brüsszel hazug kampányt indított - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán vasárnap. A kampány a szokásos hazugságokat pörgeti tovább, miszerint a brüsszel által megkövetelt módszerek alkalmazása nem vezetne migránsok megjelenéséhez Magyarországon, illetve nem kellene befogadnunk olyan migránsokat, akiktől nyugaton meg akarnak szabadulni. A tények persze mindig az átlagember számára érthetetlen brüsszeli zsargonba vannak csomagolva és mindig mindennek az a vége, hogy kitoloncolhatatlan, ismeretlen emberek tömegeit kell jóltartanunk, akik pont úgy fognak viselkedni ahogy azt nyugaton teszik és amiért ott éppen meg akarnak szabadulni tőlük.Ajánljuk még

























