A szocialista Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztéséről is dönthet ma a parlament
Az Országgyűlés ma dönt Áder János köztársasági elnök utódjáról. A Fidesz és a KDNP képviselői Novák Katalin volt családokért felelős tárca nélküli minisztert, míg az ellenzéki frakciók Róna Péter közgazdászt jelölték a tisztségre. Az Országgyűlés titkos szavazással dönt az új államfő személyéről, a megválasztott köztársasági elnök ünnepélyes esküt tesz. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg. A plénum határoz a szocialista Tóth Csaba mentelmi ügyéről is. Kényszerleszállást hajtott végre a volt amerikai elnököt szállító repülőgép
Kényszerleszállást hajtott végre a Donald Trump volt amerikai elnököt szállító repülőgép a múlt hét végén az egyesült államokbeli New Orleansban, miután az egyik hajtóműve meghibásodott – közölték szerdán a politikus környezetéből. Donald Trump szombaton repült vissza a floridai Palm Beachen lévő luxusotthonába, miután a délkelet-louisianai városban beszédet tartott a Republikánus Párt adományozói előtt. Brutális rezsiemelést hoznának a magyarok nyakára Márki-Zayék
A Fidesz szerint a baloldal veszélyezteti Magyarország biztonságát, gazdaságát és a családok megélhetését. A nagyobbik kormánypárt szerint a baloldal az elmúlt időszakban már bemutatta valódi programját: magyar katonákat és fegyvereket küldenének Ukrajnába, ezzel háborúba sodornák az országot és a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború árát.
Márki-Zay programbemutatója egy groteszk felolvasóest lett tapsdroidok körében
Márki-Zay programot hirdetett. Allelujja, elvtársak, szabadság! Az egész esemény patikamérlegen kiszámolt gyötrelmes katasztrófa, levitézlett figuraállománnyal kivitelezett szánalmas felolvasóest egy programnak nevezett végeláthatatlan ígérgetéscunamiban testet öltve. De lássuk lentebb a részleteket, mert ugye Márki-Zay útja – már tudjuk – nem jobbra vagy balra keresendő, csak lefelé! Mol-elnök: nem kell aggódni, nem lesz gond az üzemanyag-ellátással
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy csupán átmeneti üzemanyaghiány léphet fel a magyar benzinkutaknál, mert a hatósági árak miatt például sok kamionos is Magyarországon tankolja meg a járművét, így hamar kifogynak a kutak. A probléma azonban csak addig tart, amíg a tanker oda nem ér, hogy újra feltöltse az adott kutat. Dömötör Csaba: a legfontosabb cél a béke és a magyar emberek biztonsága
A legfontosabb cél a béke és a magyar emberek biztonságának megőrzése – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán, Csongrádon. Elállnak a csütörtökre tervezett sztrájktól a mozdonyvezetők
A Mozdonyvezetők Szakszervezete eláll a március 10-től tervezett sztrájk megtartásától az orosz–ukrán háborús helyzetre és a háborús menekültek növekvő számára tekintettel, valamint a humanitárius célú segítségnyújtás érdekében – közölte a szakszervezet szerdán az MTI-vel.
Okirat-hamisítás miatt jelenthette fel az LMP-s Csárdi Antalt a saját főbérlője
Közüzemi és közösköltség-tartozást is felhalmozhatott Csárdi Antal abban az ingatlanban, amelyet a képviselői költségtérítés keretében bérel neki az adófizetők pénzén az Országgyűlés Hivatala. Az Index értesülése szerint az ingatlan tulajdonosa azért tett feljelentést a belvárosi képviselő ellen, mert kiderült, hogy hamisított meghatalmazással intézte a lakáshoz kapcsolódó ügyeket az energiaszolgáltatónál. Márki-Zay szerint egy ellenzéki párt és a Telex ármánykodása miatt tűnik borzasztóan népszerűtlennek
A nagy megfejtő, a nagy nevettető, Hódmezővásárhely éppen legismertebb embere szembesült a ténnyel, ami szerint az őrült ámokfutása katasztrofális „népszerűségi” és „támogatottsági” mutatókat produkált. Mini Feri pedig gondosan elemzett és közölte a megfejtést is: valamelyik ellenzéki párt a Telex szerkesztőségével összefogásban épp ekézni próbálja. Ez sok egyéb mellett éppenséggel azért parádés, hiszen idén a baloldal „Egységben Magyarországért” fantázianévvel fut neki a választásoknak. Már csak azt kellene eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk. A volt osztrák alkancellár szerint a magyar hatóságok hibátlanul kezelik a menekülthelyzetet
A Nemzetközi Migrációspolitika-fejlesztési Központ (ICMPD) főigazgatója, a volt osztrák alkancellár szerint a magyar hatóságok hibátlanul kezelik az ukrajnai háború nyomán kialakult menekültválságot. Hitelesítették az aláírásokat, a baloldalnak sikerült felmutatni 200 ezer támogatót
A Fudan Egyetem, valamint az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett népszavazáshoz is összegyűlt a legalább kétszázezer érvényes aláírás – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán. Köszönetet mondott Orbán Viktornak India miniszterelnöke
Narendra Modi, India miniszterelnöke szerdán felhívta telefonon Orbán Viktor kormányfőt, és köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy befogadta és hazajuttatta az ukrajnai háború miatt veszélybe került és hozzánk menekült indiai állampolgárokat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Palkovics: 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert
A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbre is kiterjesztik a programot – közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán, Hajdúszoboszlón. A március 15-i Békemenet üzenete, hogy nemet mondunk a háborúra (Videó)
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete "egyértelmű nem a háborúra, no war!" – közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke szerdán, Budapesten. Sajnos provokációk is várhatóak, ezért mindenkinek nagyon fegyelmezettnek kell lennie. Orbán Viktor: szó sem lehet róla, hogy csatlakozzunk az Oroszországból érkező gázra és olajra kivetett szankciókhoz
Nem lehet szó arról, hogy csatlakozzunk az Oroszországból érkező gázra és olajra kivetett szankciókhoz – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. Szijjártó: a válságok nem feledtethetik el a hosszabb távú globális kihívásokat
Az elmúlt évek sorozatos válságai nem feledtethetik el a hosszabb távú globális kihívásokat, ezért a magyar kormány kiemelten támogatja a vízgazdálkodási beruházásokat – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Oroszlányban. Budai Gyula: a BKV-vezér tudott az egykori szocialista miniszter korrupciós ügyéről
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tudott arról, hogy Baja Ferenc volt MSZP-s miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva kért 30 millió forintot Fuzik Zsolttól – fogalmazott közösségi oldalán Budai Gyula. MNB: egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatemelésről
Egyhangúlag, 9 szavazattal döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 3,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 5,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 3,40 százalékra emeléséről februári kamatdöntő ülésén – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvében.