Ferenc pápa: az anyák képesek békét teremteni az élet és a világ nehézségeiben
A nők, különösen az édesanyák béketeremtő szerepét hangsúlyozta a pandémia, valamint társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban Ferenc pápa az újévi misén, melyet Szűz Mária, Isten anyja ünnepnapján a Szent Péter-bazilikában mutatott be szombaton. Január elsejét az egyház a béke világnapjának szenteli – számolt be az MTI. Elfogták a kajdacsi késelés gyanúsítottját
A férfit, aki ellen elfogató parancsot adtak ki, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a 63-as főúton, Vajta és Cece között fogták el. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés miatt indított eljárást, a gyanúsított elszámoltatása folyamatban van - közölte az MTI. Négyen haltak meg Tapolcán, köztük két tizenéves fiatal, amikor vonattal ütközött autójuk
Négyen meghaltak, amikor egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze a 7345-ös számú úton. A rendőrség tájékoztatásából kiderül: eddig tisztázatlanok a baleset körülményei. A Veszprém megyei hírportál értesülései szerint a helyszínre több mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak. A Mávinform a közösségi oldalán közölte, hogy egy sebesvonattal ütközött az autó. A tájékoztatásuk szerint a balesetkor a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott.
Kerpel-Fronius Gábor lett 2021 balf@sza! – Visszanézhető a szilveszteri Politikai Hobbista!
A Hobbista kibővített stábbal, tűzijátékkal búcsúztatta 2021-et. Az egész éves munkásságukhoz méltó módon meg is választották az év legnagyobb balfaszát, aki meglepő módon Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes lett az ATV-és szereplésével. Pedig kifejezetten erős volt a mezőny. Biden összeszarta magát, Márki-Zay 90-re akarta emelni a 90-et, Jakab Péter szaladt a munkatársa felé – volt itt minden idén. De mégis, az, hogy Kerpel-Fronius egy műsoron belül, kb. 5 perc alatt a tagadásból eljutott odáig Rónai Egon kérdésére, hogy tulajdonképpen talán mégis részben ő terjesztette elő a városháza eladását a főpolgármester kabinet elé, az győzelmet ért a versenyben. A Századvég szerint marad a Fidesz–KDNP-kormány 2022-ben is
A jelenlegi felmérések alapján a Fidesz-KDNP marad kormányon 2022-ben is – nyilatkozta Palóc André, a Századvég vezető elemzője az M1 Aktuális című műsorában, amiről az Index.hu számolt be. Az elemző szerint a baloldal láthatóan zavarban van, miután nem Márki-Zay Péter győzelmére számítottak az előválasztáson. Békemenet 2022 - Márciusban újabb üzenetet küldenek Brüsszelnek a jobboldali közösség tagjai
A 2021. október 23-i békemenet bizonyította, hogy a Civil Összefogás Alapítvőny (CÖF-CÖKA) hívására az emberek a saját sorsukat érintő kérdések mellett kiállnak a pandémia idején is – fogalmazott Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke újévi videójában. Szentkirályi Alexandra: Magyarországot nem törte meg a koronavírus-járvány
A kormányszóvivő a kormány hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben kívánt boldog új évet minden magyarnak határokon innen. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, hogy a koronavírus nemcsak az egészséget, hanem az eddig elért gazdasági sikereket, a munkahelyeket és a közösségi életet is megtámadta.
Lángoló autók, kigyulladt kukák - 133 esetben riasztották a tűzoltókat az év utolsó napján
Az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés történt az országban. Tűzijátékok miatt is kellett tüzet oltani, továbbá megrémült kutyákat is mentettek a tűzoltók – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-t. Salvini a magyar megoldással vezetné ki Olaszországot a demográfiai katasztrófából - mondta Miklósi Klára fordító a Magyar Nemzetben
Az olaszországi belpolitikában jelenleg az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini az a szereplő, akiben megvan a potenciál, hogy a bevándorláspolitikától kezdve számos más kérdésben megváltoztassa Olaszországot, amennyiben miniszterelnök lesz. A Matteo Salvini vagyok című, Bayer Zsolt bevezető tanulmányával kiegészített könyv magyarországi megjelenése kapcsán Miklósi Klárával, a magyar kiadás ötletgazdájával és fordítójával készült beszélgetés a Magyar Nemzetben, aki azt is hangsúlyozta, hogy Salvini személye Magyarország jövője szempontjából sem elhanyagolható, hiszen az ország legfontosabb nyugati szövetségese lehetne. Budapesten és Miskolcon is kisfiú lett 2022 első újszülött babája
A gyermek az Észak-Közép-budai Centrumhoz tartozó, Új Szent János Kórház és Szakrendelőben született, 1 óra 51 perckor. Az intézmény tájékoztatása szerint a kisfiú 3400 grammal és 54 centiméterrel született és a Benjámin nevet kapta. Miskolcon, éjfél után 4 perccel született kisfiú lett az első újszülött az országban 2022-ben. Izer Norbert: 2022 nagy nyertesei lehetnek a mikrovállalkozások
Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben, összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kripto-devizával kereskedőknél, valamint a munkáltatói adó csökkentése és a minimálbér emelése révén a dolgozók jelentős többségénél is. Meghalt Kacsa, Portik gyerekkori barátja
Elhunyt a több alvilági leszámolás miatt jogerős szabadságvesztését töltő Portik Tamás gyerekkori barátja és egykori bizalmasa, L. János György "Kacsa" - értesült a PestiSrácok.hu. Méltó válasz az energiaválságra - Németország bezárja a még működő hat atomerőműve felét
Kubatov: a választásokon múlik, hogy lesz-e Fradiváros
Aranyeső hullik ránk, egy nagyon komoly év van mögöttünk, és valami nagyon komolyba fogunk bele: ez a Fradiváros - mondja el Kubatov Gábor a Ferencvárosi Torna Club elnöke a Facebookon megosztott videójában. Mondják, tedd zárójelbe érzéseid... - Gyurcsány megint lekönyökölt a billentyűzet elé
Lírai hangvételű szabadversben búcsúztatja az évet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezére szerint ugyanis mindenkinek igaza van, és pont ettől nehéz... Szijjártó a Russia Today-nek: a 2021-es év a valaha volt legsikeresebb Oroszország és Magyarország kapcsolatában (VIDEÓ)
A magyar emberek nagyon sok előnyét látták az orosz-magyar együttműködésnek, bárminemű túlzás nélkül a 2021-es év a valaha volt legsikeresebb a bilaterális kapcsolatainkban – mondta a Russian Today-nek adott interjújában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Melegrekordok dőltek meg szilveszter napján
A budapesti és az országos napi melegrekord is megdőlt pénteken, szilveszter napján - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. Francia nagykövet: Macron nagyon örült, hogy ellátogathatott Magyarországra
Macron elnök nagyon örült, hogy ellátogathatott Magyarországra, elsősorban a visegrádi csúcstalálkozó miatt, valamint az Orbán Viktor kormányfővel való találkozó miatt is – idézi a Mandiner Pascale Andréani francia nagykövetet, aki a csúcstalálkozó kapcsán adott interjút.