Az ellenzék hazánkba importálná a Soros által is feltüzelt amerikai zavargásokat – Bohár, Ferkó, Szarvas és Huth a Polbeatben (videóval!)
A globalista liberális hálózat kormánybuktató mesterterveiről, országok felforgatásáról, Soros György kottájáról és kedvenc antifáiról, valamint a közelgő százéves évforduló apropóján a trianoni békediktátum óriási traumáiról, a száz év magyar magányról és annak véget érésének politikai sikereiről volt szó a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, amelyben Huth Gergely, Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel és Ferkó Dániel beszélgetett egymással. A műsor elején az elmúlt napok az Informátorral kapcsolatos médiahíreire is reagált Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel, akik bejelentették, hogy a jövőben az oknyomozó műsort készítő teljes csapat a PestiSrácok.hu-nál folytatja, és a szerkesztőséggel együtt a Pesti TV megteremtésén dolgoznak. (Az ügyben meglepően jól értesült ellenzéki sajtóból tudható az is, hogy Huth Gergely és Szarvas Szilveszter az új megbízás híre miatt távozni kényszerült a Hír TV-ből.) "Nem tűnünk el a képernyőről, dolgozunk tovább, ránk, ahogy eddig is, ezután is számíthatnak a jobboldali tévénézők, hiszen közös ellenség éppen van elég, akikkel harcolni kell. Közös a cél a jobboldal médiumaival, egy hajóban evezünk, egymást erősítve és segítve dolgozunk tovább" – mondta Szarvas és Bohár a Polbeatben.Újra kényszerszabadságra küldi a román Dacia több, mint ezer dolgozóját júniusban
Ismét kényszerszabadságra küldi 1100 dolgozóját júniusban a francia Renault tulajdonában levő romániai Dacia gépkocsigyár, mivel az alacsony megrendelések miatt nem tudja foglalkoztatni valamennyi alkalmazottját – adta hírül szerdán a román közszolgálati rádió.Vádat emeltek az élettársát különös kegyetlenséggel kivégző dávodi nő ellen
Minősített emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy dávodi nő ellen, aki 2019 júliusában egy szemeteszacskóval megfojtotta, majd sósavval leöntötte az élettársát, akit aztán elásott a kert végében, azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a sértett által bérelt házból – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.A Volánbusz növelte dolgozói létszámát áprilisban és májusban is
A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett – közölte a társaság.Több, mint százharmincezer migráns indulhat újra útnak a balkáni vonalon
A koronavírus-járvány előtti időszakra jellemző tömeges jogellenes határátlépés visszatért a korábbi, "aktív szakaszába". A pünkösdi hosszú hétvégén több, mint 430 migránst tartóztattak fel a magyar határnál; nincs olyan határszakasz, ahol ne próbálkoznának az illegális bevándorlók – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán, szerdán.Montenegróban hivatalosan is vége a járványnak
Észak-Macedóniában egyre több új fertőzöttet regisztrálnak, ezért a korlátozó intézkedések ismételt bevezetését helyezte kilátásba a kormány, Montenegróban viszont egy hónapja nem regisztráltak új esetet, ezért visszavonták a járványhelyzetet.Varga Mihály: Rekordidő alatt született döntés vállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról
Megszülettek az első támogatói döntések a több, mint 33 milliárd forint keretösszegű, a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretében. Hat vállalkozás nyert el közel 200 millió forint fejlesztési forrást. Az elkövetkező hetekben folyamatosan születnek meg a további döntések, a tervek szerint közel 1500 vállalkozás nyerhet támogatást – közölte Varga Mihály.Deutsch Tamás: Az Orbán-fóbiás Tusk szélnek eresztette a néppárti bölcseket
Wolfgang Schüssel, az egykori osztrák kancellár egy friss lapinterjúban elmondta: Donald Tusk, a pártcsalád elnöke megszüntette a néppárti bölcsek munkáját, pedig azok konstruktív tárgyalásokat folytattak a Fidesszel. A Magyar Nemzet megszólaltatta Deutsch Tamást, aki a lapnak kifejtette: az egykori kancellár nyilatkozata is tükrözi, hogy Donald Tusk rúgta fel a Fidesz és az Európai Néppárt korábbi vezetése közötti megállapodást, miszerint közösen fogalmaznak meg ajánlásokat a jövőbeli kapcsolatról.Két idős krónikus beteg elhunyt, újabb 10 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést
Újabb 10 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 3931 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg; ezzel 534 főre emelkedett az elhunytak száma, 2190-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1207 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 414 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.Több, mint 6,38 millióan fertőződtek meg világszerte, a gyógyultak száma 2,73 millió
Világszerte 6 382 952 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 380 318, a gyógyultaké pedig 2 731 342-re nőtt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6 271 577, a halálos áldozatok száma 375 656, a gyógyultaké pedig 2 697 328 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.Kövér László: A baloldal több, mint száz éve újra és újra rátámad a saját nemzetére
Június 4-én lesz száz éve, hogy aláírták a trianoni békediktátumot. A tragédia évfordulója kapcsán a Magyar Nemzet arról is kérdezte Kövér Lászlót, hogy lehet feldolgozni a történelmi Magyarország szétdarabolását, magyarok milliónak kisebbségi sorba taszítását.Függetlenség kimaxolva: a Magyar Narancs alapítója lett a ferencvárosi újság új vezetője
Baranyi Krisztina a Facebookon jelentette be, hogy sikeresen megtalálta a legfüggetlenebb újságírót a Ferencváros című kétheti lap főszerkesztői pozíciójára. A polgármester szerint a „független szakértői” zsűrinek kemény munka árán sikerült kiválasztania a „ferencvárosi szabad média” vezetőjét.Török Gábor: A kormány politikai szempontból is leiskolázta az ellenzéket
Török Gábor szerint tudatosság és profizmus jellemezte az elmúlt időszakban a kormánypártok politikáját. A Fidesz-KDNP politikai szempontból is leiskolázta az ellenzéket. A politológus, aki két hónappal ezelőtt még úgy vélte, az ellenzéknek érdemes előrehozott választásra készülnie, kedd este az ATV műsorában kifejtette, hogy ha így folytatja az ellenzék, a leghalványabb esélye sem lesz 2022-ben, a választáson.Egy négy évvel ezelőtt meghalt fekete férfi miatt tüntettek Párizsban
A koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére több, mint 20 ezren tüntettek kedd este a párizsi bíróság előtt a rendőri erőszak ellen. Az incidensekkel végződő megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően meghalt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte.Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen
Minnesota állam kedden vizsgálatot indíttatott a minneapolisi rendőrség ellen a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt. Floyd május 25-én durva rendőri intézkedés következtében halt meg. A középnyugati állam emberi jogi ügyekkel foglalkozó tárcája indíttatott átfogó vizsgálatot a minneapolisi rendőrség gyakorlatáról.Trump lerótta tiszteletét Szent II. János Pál pápa szobránál
Az amerikai elnök a first ladyvel, Melania Trumppal együtt tisztelgett Szent II. János Pál szobra előtt, és fehér és vörös rózsákból font koszorút helyezett el a washingtoni katolikus szentélyben. Az elnöki pár rövid látogatását Wilton Gregory, Washington érseke élesen bírálta.Egy floridai seriff kijelentette, hogy a magánházakba betörő fosztogatókat le szabad lőni
A magánházakba betörő fosztogatókat le lehet lőni – fogalmazott Grady Judd, egy közép-floridai megye seriffje a WFLA tampai televízió tudósítása szerint.Ajánljuk még

























