Pesti Srácok

Helytállt a magyar válogatott és megszorongatta az olimpiai bajnok Dániát

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 január 19.
Bár két kulcsemberünk sérülés miatt nem léphetett pályára az első világbajnoki középdöntős meccsünkön, a magyar válogatott helytállt az olimpiai bajnok és házigazda Dánia ellenében. A dánok végül három góllal, 25–22-re győztek, vasárnap kulcsmeccset játszunk Tunézia ellen, akiket le kellene győznünk. Ezzel a játékkal és hozzáállással sikerülnie kell.

Csajos tünti volt Tatabányán, és nagyon elegük volt mindenből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
Sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk - mondta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szombaton Tatabányán, ahol a városháza előtti téren tartott kormányellenes tüntetésen a szakszervezeti szövetségek vezetői mellett az ellenzéki pártok női politikusai is felszólaltak. Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese például arról beszélt, "elegem van abból, hogy egyesek szerint hazaárulók, akik szembenállnak a kormánnyal". "Mi magyarok vagyunk és elegünk van belőletek" – hangsúlyozta.

Hat szrtájkolót főt kellett eltávolítania a rendőrségnek a Lánchídról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
A police.hu közleménye szerint miután a Budapest I., Várkert bazár előtti területre bejelentett gyűlés szervezője befejezettnek nyilvánította a rendezvényt, az arról távozók egy csoportja az úttesten haladva akadályozta a Lánchíd forgalmát. A rendőrség többször felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy magatartásuk jogszabályba ütközik és saját testi épségüket is veszélyeztetik. A rendőrség a híd pesti hídfőjénél mindazokkal szemben szabálysértési feljelentést tesz, akik az úttesten tartózkodva a korábbi felszólításnak nem tettek eleget. A híd úttestjéről a rendőrök hat főt távolítottak el.

A szrtájkoló demokraták rátámadtak az Echo TV stábjára a Várkert Bazárnál (Frissítve: PS-videóinterjú a sértettekkel!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 január 19.
Az Echo TV stábját néhányan megtámadták a Várkert Bazárnál tartott ellenzéki tüntetésen, az MSZP standja közelében – tudták meg kollégáink, akik élőben közvetítették a szombati tüntetés eseményeit. Bohár Dániel riportert és Miklósvölgyi Csaba operatőrt az Európába igyekvő demokraták lökdösni kezdték, megrongálták a felszerelésüket, miközben trágár szavakkal illették őket.

Pécsett Gundel-menüt követeltek a szrtájkolók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
A szakszervezetek által szervezett demonstráció résztvevői egyebek mellett "Túlórázni jöttünk!" rigmusokat skandálva, "Elég!", "Nem leszünk rabszolgák!" és "Gundel-menüt a pécsi iskolákba!" feliratú transzparensekkel vonultak fel a belvárosban. A tömegben látni lehetett az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum zászlóit is. A szakszervezeti vezetők továbbra is azt az egybites hazugságot adagolják híveiknek, hogy a túlórát a munkáltatók három éven belül kell kifizessék, és hogy évi négyszáz órát kell túlórázni.

A francia sárgamellényesek tizedszer is utcára vonultak a megkezdett nemzeti vita ellenére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
Tizedszer is az utcákra vonultak szombaton az általános társadalmi elégedetlenséget megtestesítő franciaországi sárgamellényesek, annak ellenére, hogy a mozgalom nyomására Emmanuel Macron államfő a héten elindította az úgynevezett nagy nemzeti vitát, amelynek keretében a franciák helyi szinteken vitáznak a legégetőbb társadalmi és politikai kérdésekről.

Markus Södert választották a bajor CSU elnökének

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt szombaton Münchenben, a párt rendkívüli kongresszusán. Elődjét, Horst Seehofert a CSU tiszteletbeli elnökének választották meg. Söder választási beszédében többek között arról beszélt, „konzervatívnak lenni nem elég", a CSU-nak a szociális és a liberális irányzatát is meg kell jelenítenie.

Morvai: Közpénzlopás ellen, a demokráciáért DK-s és MSZP-s zászlók alatt masírozni? Tragikomikus! (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
Morvai Krisztina szombati közleményében úgy fogalmaz, „nem tudom, sírjak vagy nevessek, amikor emberek MSZP- és DK-zászlók alatt tüntetgetnek - állítólag a közpénzlopás ellen és a demokráciáért”. Mint hozzátette, e két párt még egységes volt 2006 őszén, amikor demokrácia-felfogásukat mindenki megismerhette. A független EP-képviselő hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a mai fiatalok megtudják, milyen gyalázatos tetteket követtek el Magyarország ellen azok, akiknek a zászlói alatt tüntetnek, majd kiemelte, az Echo TV Informátor című műsorában többek között erről is nyilatkozott.

Niedermüller kukázott egy Soros-jelentést, amely szerint Magyarországon diktatúra van

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
A Human Rights Watch nemzetközi (Soros György által kitartott – a szerk.) jogvédő szervezet a világ autokráciáit és diktatúráit vette sorba – írja a Sargentini-jelentést megszavazó gyurcsányista Niedermüller Péter. A Demokratikus Koalíció hivatásos európai árulkodója azon örömködik, hogy az újabb Soros-pénzelte jelentésben - hogy, hogy nem - gyakran előkerül az Orbán-rendszer, olyan országok mellett, mint Oroszország vagy Törökország.

A Belügyminisztérium arra kéri a szrtájkolókat, hogy ezúttal lehetőleg türtőztessék magukat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
A Belügyminisztérium felkéri a szabad gyülekezés jogát gyakorolni szándékozókat, hogy közterületi véleménynyilvánításuk alkalmával tartsák be Magyarország törvényeit, továbbá őrizzék meg a gyűlés békés jellegét, ne veszélyeztessék mások testi épségét, és a gyűlés befejeződését követően hagyják el annak helyszínét. Ha valaki rendbontást tapasztal, ezen a számon is bejelentheti: +36 80 180 780.

Troll: A haladó sajtó szerint Soros áldozat (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 19.
A szabad sajtót azért siratja az ellenzék, mert megszűnt a véleménymonopóliumuk; úgy viselkednek, mint a kiégett sztárok, akik tíz évvel ezelőtt még sportcsarnokokat töltöttek meg, most meg ott állnak a falunapon egy üres focipályán és CD-re billegnek – hangzott el az Echo TV Troll című műsorában, ahol arról is szó esett, hogy a haladó sajtó szerint Soros György karaktergyilkosság áldozata lett.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.