Pesti Srácok

Hazaárulás után nemzetárulás: Fegyőrék hátba szúrták a kárpátaljai magyarokat is

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 31.
Ki szeretne törni az ismeretlenség homályából a Momentum Mozgalom elnökségi tagja, Buzinkay György. Ennek érdekében a vállnélküli párt politikusa egyre sértőbbeket ír, hátha akkor végre fölfigyelnek rá. Legutóbb a jobboldali újságírókat fenyegette meg leszámolással, most pedig kárpátaljai magyar testvéreink elárulására buzdított. Azt követeli, hogy a magyar kormány azonnal kezdje el támogatni az ukrán bábkormányt – annak ellenére, hogy az lábbal tiporja az őshonos magyarok jogait, fenyegeti megmaradását. Mi ez, ha nem nemzetárulás?

Csunderlik a vörösterrorról: Szuper volt, hogy megnyitották a Margitszigetet

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 29.
Egyre hangosabban és egyre szemtelenebbül próbálja mosdatni a magyar emberek százait meggyilkoló, Trianonnak megágyazó Tanácsköztársaság rémtetteit a balliberális-neokommunista média. Ezúttal a Mérce közölt újabb részletet Csunderlik Péter kommunista propagandakönyvéből, amely fölidézi, mennyire örültek a kis proletárgyerekek, hogy száz évvel ezelőtt végre megnyitották előttük a Margitszigetet. Csunderlik azt is írja a könyvében: Szamuely Tibor valójában nem is volt vérszomjas.

Tessék mondani, miért van több joga a bűnözőnek, mint az áldozatnak?

Pilhál Tamás Vezércikk 2019 március 27.
Unióba lépésünk egyik alapfeltétele volt a jogharmonizáció. Ma már látjuk, hová vezetett mindez: jogilag is „hozzádegeneráltuk” magunkat Brüsszelhez. Tehát nemcsak egyes bírók butasága vagy aljassága miatt úszhatják meg a felelősségre vonást vagy kaphatnak mesés kártérítést például a balliberális politikusbűnözők, hanem a feje tetejére állított, unióhoz butított jogszabályok miatt is. Ezt az „igazságszolgáltatást” már rég nem az igazság kiderítése, a társadalom jogos felháborodásának csillapítása és a bűnözők megbüntetése érdekli.

Nagyot koppant az anális erőszakkal fenyegetőző jobbikos polgármester

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 23.
Kínos meglepetés érte a Jobbik ózdi „csődörét”, Janiczak Dávid polgármestert, miután csütörtökön az eddig mögötte álló képviselő-testület nem szavazta meg útfelújítási javaslatát. Janiczak ugyanis kizárólag azokat az útszakaszokat akarta még az önkormányzati választás előtt felújítani, amelyek a jobbikos, illetve őt támogató független képviselők körzeteiben vannak. A lóláb azonban annyira kilógott, hogy eddigi támogatói is kihátráltak Janiczak mögül. A polgármester korábban azzal szerzett magának kétes hírnevet, hogy kolléganőjét szexuális erőszakkal fenyegette meg.

Üzenet a csalódottaknak: fog még Orbán lábai előtt csúszni-mászni Weber!

Pilhál Tamás Vezércikk 2019 március 21.
Érthető a csalódottsága néhány lelkes kormánypárti szavazónak a tegnapi Orbán-bejelentés miatt. Voltak, akik azt várták, hogy a Fidesz végre kilép az Európát és saját elveit is eláruló, hazug és zsaroló néppártból, sőt, jól rájuk is vágja az ajtót. Ám egy felelős államférfi túl kell, hogy lásson mégoly jogos sértettségén, indulatain – hisz Európa jövője a tét! Már csak azért sem érdemes csalódottnak lenni, mert ellenzékünk tombol – ebből is látszik, hogy az ország szempontjából kedvező dolog történt tegnap. Amúgy a most csalódott jobboldaliak gyorsan megbékélnek majd, ha májusban azt látják, hogy ezek a Manfred Weber-féle nyálkás csigaszerűségek csúsznak-másznak Orbán, Salvini és a többi, Európát védő politikus előtt, a támogatásukért esedezve. „A bosszú hidegen tálalva a legjobb.”

Liberális őrület: már a bevándorlók bűnözési statisztikáiról is tilos írni a Facebookon

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 19.
A Facebook gondolatrendőrei gyűlöletkeltőnek minősítették annak a tavaly októberi cikkünknek az internetes megosztását, amely a hazánkba befogadott menekültek és oltalmazottak által elkövetett erőszakos bűncselekményekről szólt. Bár cikkünk a rendőrségtől kapott hivatalos statisztikákon alapult, így az adatok tényszerűsége vitán felül áll, az újbolsevik cenzoroknak (akik az RTL Klubot is működtető Bertelsmann-csoportnál dolgoznak) nem tetszett az igazság, és törölték a megosztást. Kérdés: meddig folytathatja még ámokfutását a Facebook?

Kiderült: Orbán gyűlöletpolitikája a hibás, amiért Uj Péter lekínaizta a bajnokunkat...

Pilhál Tamás Vezércikk 2019 március 14.
Nagy nehezen bocsánatot kért Uj Péter, amiért lekínaivendégmunkásozta egyik nemzeti hősünket. Nem kellett hozzá sok idő, csupán öt-hat nap. Meg néhány tiltakozó jegyzék, pár tucat ökölrázó 444-olvasó. Ám mielőtt teljesen elalélnánk főszerkesztő úr jellemszerkezetétől, olvassuk végig az opust. Mert abban a bocsánatkérés után ott van egy „de”. A mea culpa borvirágai mellett bizony ott nyiladoznak a magyar kormány s társadalom bűneinek tövises kórói is, amelyek Péterünket – szerinte – a „hülye vicc” csalitosába csalták. Végső soron tehát ő is egy áldozat: Orbán gyűlöletpolitikájáé. Így lyukad ki végül a bocsánatkérés majdnem ugyanott, ahol az összes irományuk: a kormány a hibás!

Csak felfüggesztett börtönt kapott a rendőrre támadó CEU-tüntető

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 14.
Felfüggesztett börtönnel megúszta az az agresszív férfi, aki a 2017. április 4-ei, Parlament előtti CEU-tüntetésen megütött egy rendőrt. Igaz, az ítélet nem jogerős. Az esetről videófelvétel is készült – ez lett a férfi veszte, akit csak hónapokkal a bűncselekmény után sikerült elfognia a hatóságnak. Az ügyről korábban portálunk is többször írt.

A Jobbik helyesírásilag is megérkezett Bangónéék koalíciójába

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 9.
Most már lassan minden napra jut egy olyan ellenzéki performansz, fölszólamlás, írásbeli megnyilvánulás vagy tüntetés, amely komolyan igénybe veszi a magyarok rekeszizmait. Ezúttal a jobbikos Pintér Tamásnak sikerült nekifutásból lefejelnie A magyar helyesírás szabályai című alapmű egyik keménykötésű, rézzel szegecselt példányát. Legalább akkorát koppant, szegény, mint Kunhalmi az ajtófélfán...

Orbán: Mérlegeljük az Európai Néppártból való távozás lehetőségét

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 8.
Mérlegelik az Európai Néppártból való távozás lehetőségét, és ha nem tudnak közös nevezőre jutni, akkor többen tárt karokkal várják a Fideszt – nyilatkozta Orbán Viktor egy ellenzéki újságíróknak tartott nőnapi háttérbeszélgetésen. A miniszterelnök szerint erős túlzás volt „casus bellit” csinálni a Soros–Juncker-plakátokból, amelyek Muppet Show-szerűen ábrázolják a két embert. Orbán beszélt Soros rendszerváltásban játszott elvitathatatlan szerepéről, és válaszolt a Mészáros Lőrinccel és Simicska Lajossal kapcsolatos kérdésekre is.

Az Index már ott tart Sneider mosdatásában, hogy nem is a Jobbik-elnök a szkinhed, hanem a kormány

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 március 5.
Lenyűgöző az az erőfeszítés, amellyel a Jobbik leghűségesebb szolgaportálja, az Index próbálja mosdatni a párt szkinhedmúltú, cigányverő elnökét. Legújabb fölmentő érvük, hogy Sneider Tamás viselt dolgairól már írt a Népszabadság a kilencvenes években, ezért csak a kormánypropaganda próbálja napirenden tartani ezt a bagatell ügyet... A másik módszer a figyelemelterelés: most épp azt bizonygatják, hogy a kormány pár százezer forinttal támogat egy – szerintük – „szkinhed-zenekart”, amelynek frontembere korábban azt nyilatkozta: az fáj neki a legjobban, ha a magyarok vére hull. Az eltékozolt pár százezer forint miatt komoly tényfeltárásba fogott a jeles kiadvány.

Még Orbán kérjen bocsánatot, amiért kiplakátolta Európa sírásóit? Ugyan!

Pilhál Tamás Vezércikk 2019 március 3.
Olvasom, hogy több „kereszténydemokrata” párt a Fidesz kizárását követeli az Európai Néppártból, Manfred Weber frakcióvezető pedig elvárja a magyar miniszterelnöktől, hogy kérjen elnézést, amiért kitapétázta az Isiászos és a Nagy Filantróp fejével Magyarországot. Tényleg nem értem, mit nyűglődnek a brüsszeliták. Olyan szépen mutat ez a két emberkereskedő ott a plakátokon! Tán a kísérőszöveggel van baj? Hisz' nemrég még büszkék voltak a migránskvótájukra, sámfával próbálták letuszkolni a torkunkon – most meg kiakadnak rajta. Normálisak ezek?

A rektor nem hagyta szó nélkül, hogy Ókovács a táncművészeti egyetemet bírálta

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 február 27.
Csak akkor folytatta volna az együttműködést az Opera a táncművészeti egyetemmel, ha a tanintézmény művészeti vezetőjévé nevezik ki Solymosi Tamást, a nemzeti balett igazgatóját – derült ki az egyetem rektorának hétfői, Ókovács Szilveszternek írt nyílt leveléből. Bolvári-Takács Gábor megerősítette portálunk múlt heti cikkének egyik fontos állítását, miszerint az Opera balettegyüttese – a hatályos jogszabályt figyelmen kívül hagyva – nem hajlandó végzős táncművészeket fölvenni az egyetemről, akik így kénytelenek külföldre menni. A Solymosi vezette nemzeti balettban a korábbi 90 helyett ma már csak a táncosok 40-50 százaléka magyar, és azt is zokon veszi a vezetés, ha az öltözőajtóra kitűzik a magyar zászlót. (Ókovács Szilveszter a 061.hu kulturális társportálunknak adott válasza ITT olvasható el.)

Cigánygyilkosságok: túl sok a véletlen, hogy elhiggyük, Gyurcsányék csak bénáztak

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 február 23.
Napra pontosan tíz éve, 2009. február 23-án gyilkolták meg Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. A szomorú évforduló jó alkalom arra, hogy fölidézzük: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok titkosszolgálati, nyomozó apparátusának mérhetetlen dilettantizmusa miatt vagy tevőleges közreműködésével 2008-2009-ben Magyarországon egy kivégzőosztag több, mint egy évig büntetlenül grasszálhatott az országban, hat cigány honfitársunkat meggyilkolva. Számos jel mutat arra, hogy az akkori állami vezetésnek komoly szerepe, felelőssége lehetett a sorozatgyilkosságban. Ugyanis túl sok a „véletlen”.

Kirúgják, elüldözik a magyarokat a „nemzeti” balettből, hogy jöhessen helyettük külföldi

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 február 22.
Bár píárinterjúk sora íródott az elmúlt években, amelyek a Magyar Nemzeti Balett állítólag csodás megújulásáról, hatalmas sikereiről szóltak, a valóság sajnos egészen más képet mutat. Kiváló magyar táncművészek sorát rúgták ki, üldözték el, jó néhánynak derékba törték a karrierjét, hogy a helyükre külföldieket vehessenek föl. A bíróság szinte kivétel nélkül minden kirúgást jogellenesnek minősített, és több tízmilliós jóvátételt ítélt meg a táncosoknak. A korábbi 90 helyett ma már csak a táncosok 40 (azaz negyven!) százaléka magyar, a próbák angol és orosz nyelven folynak. A „Magyar” „Nemzeti” Balettben. Sok százmillió forintnyi közpénzt költenek külföldi turnékra, ám azokon javarészt nem magyar táncosok lépnek föl, nem magyar darabokat adnak elő, hanem külföldi koreográfusok által színpadra állított külföldi darabokat külföldi balettosokkal. Solymosi Tamás, a nemzeti balett vezetője viszont azt vallja: a zene és a tánc nem lehet nemzeti, csak nemzetközi... Az ámokfutás mára odáig fajult, hogy a táncművészeti egyetemről kikerülők jó részének nem ajánl szerződést, így ők kénytelenek külföldre menni.

Gyurcsányné a lopott villából üzeni: baromira aggódik a szegényekért és a közvagyonért

Pilhál Tamás Vezércikk 2019 február 21.
Nem tudom, Gyurcsányné asszonyság a szemlőhegyi rezidencia melyik nyílászárójának kunhalmizott neki és hányszor, de hogy alaposan beüthette a buksiját, az biztos. Máskülönben nem írogatna ekkora szamárságokat az internetre. Hogy a szegényekért aggódik a zabrált villa gangjáról, az szódával elmegy. Na de az állam szétlopásáért is? Czeglédy hitelezője, a sukorózós-lízingtrükközős manus neje a közpénzek sorsáért vijjog? Agyamat eldobom!

Nagy baj lenne, ha sikerülne megállítani a magyarság fogyását – ismerte el Soros blogja

Pilhál Tamás Magyar ugar 2019 február 13.
Hogy véletlen elszólás volt-e, vagy szándékos mélyütés, végtére is mindegy. Maradjunk a szikár tényeknél: Soros György nemzetközi emberkereskedő és szélhámos 444 nevű blogja ma büszkén leírta, nagy baj lehet abból, ha sikerre vezetnek az Orbán Viktor által vasárnap bejelentett családpolitikai intézkedések. Magyarán: nagy baj lenne, ha a magyarság nem fogyna el. Eddig is tudtuk, hogy ezeknek fáj a létezésünk, de most legalább be is ismerték. Köszönjük, nincs több kérdésünk!