Semmi sem történik véletlenül
Ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik manapság Magyarországgal a politikában, miért léteznek ma is olyanok, akik hajlandóak pénzért, a hatalom reményében elárulni hazájukat, és miért teszik mindezt ugyanazoknak a leszármazottai, ugyanannak az ideológiának a szolgálatában, akkor vissza kell tekintenünk jó néhány évtizedre, hogy magyarázatot kapjunk.Téveszmék, tévhitek, történelmi hamisítások, hazugságok – Szakály Sándor történész és az Öreg
A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni.2024 döntő jelentőségű Európa és az Egyesült Államok számára – Boros Imre és az Öreg
Nagy a riadalom és az ijedtség a hazai balliberális ellenzék oldalon, hogy mi lesz velük azután, ha elapadnak a globalista pénzcsapok. Orbán nemcsak azért számít Európában befolyásosnak, mert esetleg átveheti Charles Michel helyét az ET élén, hanem azért is, mert Donald Trump, a volt és talán leendő amerikai elnök egyik kampányeseményén kijelentette, hogy Orbán Európa erős embere. Boros Imre közgazdásszal, korábbi miniszterrel a 2024-es választásokról beszélgetve azt is latolgattuk, milyen változásokat okozhat a világban, a térségünkben, az amerikai–magyar kapcsolatokban és az orosz–ukrán fronton, ha Donald Trump visszatérne a Fehér Házba.Dobrev Kláráék újévi fogadalma
Az emberek közül sokan az új év kezdetekor fogadalmakat tesznek: lefogyok húsz kilót, nem eszem többé hamburgert, eldobom a cigarettát, egy korty alkoholt sem iszom, nem kívánom meg más asszonyát, csak jót fogok cselekedni, hazám javára dolgozom... De miket fogadnak meg a politikusok? Miben reménykednek, miben sántikálnak? Van bennük jó is, a haza szeretete, vagy csak a hatalom, a pénz, a gazdagság megszerzése, a haza elárulása munkál bennük? Lássuk, mit szándékoznak tenni a magyar politikusok.Európa keresztény lesz vagy nem lesz – Kiss-Rigó László és az Öreg
Kiss-Rigó Lászlóval, a Szeged-Csanádi Egyházmegye katolikus püspökével beszélünk a keresztények üldözéséről a világban, és arról, hogy Európa már-már feladná a keresztény értékeket, hagyományokat, míg Magyarország fontosnak tartja a több mint kétezer éves keresztény civilizáció megőrzését.A karácsonyi hó
Hol van a tavalyi hó? Bocsánat, hol vannak azok a húsz, harminc, negyven, ötven évvel ezelőtti nagy havak, ilyenkor szenteste, karácsonyi ünnepnapokon, amikor itt, a Svábhegyen a méteres havat kellett ellapátolni a kertben és a járdán. Mondanom sem kell, élveztem, jó levegőn voltam, fizikailag jót tett, hogy vagy százötven méteren keresztül utat vágtam a Kútvölgyi útig.Szevasz, Laci! – Elhunyt Dózsa László, a színész
Nem hittem volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Nyolcvanegy évesen még fiatal voltál. Igaz, Te már annyiszor meghaltál, mint színész, mint bohóc, mint forradalmár. De mindig talpra álltál, megjelentél mosolyogva és bariton hangodon viccelődve köszöntöttél mindenkit. (Stefka István megemlékezése a most elhunyt Dózsa László színművészről, 1956-os forradalmárról.)Antall József három éve – Harminc éve halt meg az első szabadon választott miniszterelnök (III., befejező rész)
Még ma is nehéz erről írnom. Vasárnap volt. 1993. december 12-t írunk. Nahlik Gábor, az MTV teljes jogkörrel megbízott alelnöke felkért, hogy mint a Híradó és A Hét főszerkesztő-helyettese, aznap vegyem át az egész televízió ügyeletes főszerkesztői feladatát. Vártam Juhász Judit, az Antall-kormány szóvivőjének hívását, mert már előző este bizalmasan közölte velem, hogy a miniszterelnök úr állapota rosszabbodik, bármi megtörténhet.„Göncz Árpád és Csurka István voltak apám sírásói” – Antall Péter és az Öreg
Harminc éve halt meg Antall József, a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnöke. A megemlékezés során Antall Péter felidézte azokat a családi beszélgetéseket, egyáltalán édesapja megjegyzéseit, amelyek egy-egy fontos politikai döntések után zajlottak le otthon. Az első szabadon választott miniszterelnök fia volt ezúttal az Öreg vendége.Taxisblokád és a pizsamás interjú – Harminc éve halt meg az első szabadon választott magyar miniszterelnök (II. rész)
Antall József 1990. október 18-án az Egyesült Államokba látogatott az elnök meghívására. Idősebb George Bush a Fehér Házban fogadta a magyar miniszterelnököt és személyes barátságáról biztosította. Erről az eseményről a balliberális média finnyásan, lekezelően, nem a kiemelt helyen számolt be. Egyébként ez máig tart, csak most a fő ellenség Orbán Viktor. Antall hazatérve viszont már nagyon beteg volt, azonnal kórházba került. Megműtötték.Antall József három éve – Harminc éve halt meg az első szabadon választott magyar miniszterelnök (I. rész)
Antall Józsefről, az első szabadon választott miniszterelnökről életében mondtak rosszat és jót, de inkább negatív volt a megítélése. Arisztokratikusnak, fensőbbségesnek tartották, a Horthy-rendszer adminisztrációja visszahozatalának kísérletével vádolták, de ezekben a balliberális sajtóvéleményekben több volt a rosszindulat, az irigység, mint a valóság.„Akiket nem akarnak látni, azt eltakarítják" – Németh Szilárd és az Öreg
A címben szereplő mondattal kommentálta Németh Szilárd, a Fidesz ötödszörre megválasztott alelnöke, hogy a Youtube után a Facebook is a letiltotta a PestiSrácok.hu tartalmait, a nyilvánosság kapuőreként a tűrt kategóriából a tiltottba sorolta.A migráció gerjeszti az antiszemitizmust – Fónagy János és az Öreg
Az egész világot nyugtalanítja az Európában zajló orosz–ukrán háború és a Közel-Keleten nemrég kitört izraeli–palesztin háború. A nyugtalanságot nemcsak a százezres emberveszteségek, ártatlan civilek, gyerekek halála okozzák, hanem a háborúk eszkalációja miatt egy esetleges atomháború kirobbanásának veszélye is. Az Öreg vendége Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, az Interparlamentáris Unió Magyar–Izraeli Baráti Csoportjának elnöke volt.Az aláaknázott határ
A vasfüggöny, a szögesdrót, az elektromos zár és a határőröknek engedélyezett tüzelési parancs kismiska volt az aláaknázott nyugati határhoz képest. Aki megpróbált Ausztria felé menekülni, az felrobbant, jobb esetben meghalt vagy kisebbik rosszként nyomorék maradt. Nem beszélve a börtönről. Szinte 1989-ig szigorú börtönbüntetés járt a disszidálási kísérletért. Hány és hány menekülő magyar járt így?Ha csak magánellátás lenne, az romba döntené az esélyegyenlőséget – Dr. Velkey György János és az Öreg
A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója egyben a kórházszövetség elnökeként nyilatkozott az Öregnek. Dr. Velkey György János kiemelte, hogy az állami egészségügyi rendszer és a magánbiztosítás között meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne sérüljön az esélyegyenlőség.Egy gyomorrontásból is lehetett koncepciós pert gyártani – Susa Éva antropológus és az Öreg
Az igazságügyi biológus-antropológus szakértő már 1989-ben részt vett a Nagy Imre-perben kivégzettek kihantolásában és exhumálásában. Azóta is a kommunizmus áldozatainak, a névtelenül, álnéven eltemetett kivégzettek azonosításán dolgozik.Külföldi írók, művészek az 1956-os forradalomért – Gloria Victis! Dicsőség a legyőzötteknek, kik legyőzhetetlenek!
Már túl voltunk a sortüzeken az ország 66 különböző pontján - a Magyar Rádió előtt, a Kossuth téri sortűz, a Nyugati pályaudvar, a Köztársaság tér, Mosonmagyaróvár, Tiszakécske, Salgótarján, Eger, Miskolc, Győr, Kecskemét, Kiskőrös, Mórahalom, Szeged, Pécs, Komló, hosszú a sor -, túl voltunk november 4-én, amikor is a világ legnagyobb szárazföldi hadserege a szovjet, az áruló magyar politikai vezetőkkel, pufajkásaikkal együtt nekirontott Magyarországnak, miközben a világ közvéleménye megmozdult az 1956-os forradalom és szabadságharc támogatásáért.Ajánljuk még

























