Frontokkal határos
Igen, Magyarországról van szó. A honfoglaló magyarok területére a Kárpát-medencében mindig is fájt a foguk a különböző hatalmaknak. Vagy elfoglalni akarták, vagy felvonulási terepnek használni. A halban, vízben, állatokban gazdag, kitünő termőfölddel, hegyekkel, erdőkkel, ásványkincsekkel rendelkező ország sokak számára tehát vonzó hely volt. Az éppen berendezkedő magyar honfoglalók elleni első támadás, a pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, amikor a főként bajor haderőt mozgósító keresztény Keleti Frank Királyság és a pogány Magyar Fejedelemség összecsapott.Így kezdődött
Száztíz évvel ezelőtt, 1914. június 28-án, a Nagy Háború (I.világháború) kitörésének közvetlen oka lett a szarajevói politikai merénylet, melynek áldozatául esett Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse és felesége, Hohenberg Zsófia hercegnő. Eddig sokat beszéltünk ennek következményeként - Trianon - a mi fájdalmunkról, de viszonylag keveset szóltunk a délszláv népek, elsősorban a szerbek fájdalmairól, ami miatt felrobbant a végzetes lőporos hordó. Bruno Brehm, osztrák író - akitől a címet kölcsönöztem - katonatisztként vett részt az első világháborúban, s szemléletes, regényes formában írta meg a fiatal merénylő, Gavrilo Princip indokait a revolver ravaszának meghúzására és a trónörökös Ferenc Ferdinánd öntelt, hadúri magatartására, amivel önként menetelt a halálba.Az üldözött turul
A turulmadár magyar eredetmondáink mitologikus madara, ősi hitvilágunk emléke és szimbóluma, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője. Mondavilágunk tőle eredezteti a legtöbb magyar szentet adó, első királyi családunkat, az Árpád-házat, vagyis a Turul nemzetséget.Az Európai Bíróság döntése kísérlet a magyar nemzet ellenállásának megtörésére – Gaudi-Nagy Tamás és az Öreg
Felháborítónak tartja Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője az Európai Bíróság (EUB) ítéletét, valamint azt a brutális bírságot, amivel hazánkat sújtották. A jogvédő szerint az uniós bírság legfőbb célja a szupranacionális modell alá történő bedarálás, hogy megtörjék azoknak a nemzeteknek az ellenállását, akik nem akarnak az általuk szorgalmazott multikulturális, globalista világba tartozni.Magyar írók, költők, művészek a háborúk ellen (II. rész)
A Nagy Háború után a következő háborúval, a II. világháborúval folytatom, mert az 1918 után is közöttünk maradt. Ezt Szabó Dezső már 1934-ben így fogalmazta meg, Az egész látóhatár című tanulmány gyűjteményében: „...A világháború, mely nem döglött meg 1918 összeomló lövészárkaiban. Hanem ott van mindenkiben, bennem és benned, ott van minden harapásra ránduló szájban, minden felcsapdázott gondolatban, a gazdasági élet gigászi gazságaiban s a politikai gengszterek éhes iramában.”Árnyékkormányból árnyékellenzék lett a választások után – Kavecsánszki Ádám és az Öreg
Kavecsánszki Ádám a választás reggelén azzal ébredt, hogy a Fidesznek az Európai Parlamentben 14 mandátuma lesz. Igaz, ő a Fidesz–KDNP listáján a 15. volt, de azt ő amúgy is a habon lévő cseresznyének gondolta. A valóságban persze nem így történt, a kormánypártok listája 11 mandátumot nyert. Hazai pályán egyértelmű helyzet alakult ki, az egész ország narancsba borult; nem véletlenül lett árnyékkormányból árnyékellenzék. Az Öreg Kavecsánszki Ádámmal, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnökével elemezte az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat.A magánpénz-birodalom tolja Európát a háborúba – Boros Imre és az Öreg
A Békemeneten hoztuk a formánkat – állapítja meg Boros Imre, aki szerint akár félmillióan is hitet tettek a béke mellett. Ezt azért hangsúlyozta, mert bár a német sajtó és a televízió semmit nem hozott a Békemenetről, viszont az úgynevezett közösségi médiában (Facebook, Tik-tok, YouTube...) jelentős áttörés volt az eddigi hallgatáshoz képest. Tízezrek gratuláltak Orbán Viktornak, üdvözölték a magyar Békemenetet és sokan felvetették, hogy miért nem lehet Németországban a békéről beszélni, miért nem lehet a háború ellen felszólalni.Magyar írók, költők, művészek a háborúk ellen
Negyedik világháború biztos nem lesz! – Szakály Sándor és az Öreg
Magyarországot eddig kétszer rángatták bele világméretű konfliktusba, persze az akkori politikai elitnek is megvan a maga felelőssége. Most, az új világméretű konfliktus kezdetén Szakály Sándor Széchenyi-díjas magyar történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója leszögezte, hogy ha valamelyik hatalom felelőtlenül megnyomja a gombot, akkor már negyedik nem lesz, mert nem lesz világ.Magyarországot eddig kétszer rángatták bele világméretű konfliktusba – Revízió, németellenesség és Magyarország megszállása (III. rész)
„Az eddig igazságtalan meggyötört és kétségbeesett nemzet feltámadó boldogságának ragyogó kitörése ez!” – kiáltott fel Lord Rothermere a Kassára diadalkapu alatt bevonuló magyar katonákat fogadó magyarok tömegeinek ujjongó éljenzésének láttán. Az a Lord Rothermere éljenzett, aki támogatta (10 ezer dollárral) Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülését. A Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak!) feliratú repülőgép 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőteréről és rekordidő alatt repülte át az Atlanti-óceánt.Optimistán bele a reménytelenségbe! – Nagy Feró és az Öreg
„Nem én utáltam a rendszert, hanem ő utált engem. A Kádár-rendszer gyűlölt” – vallja Feró, akit a rendőrök néha véresre vertek dalaiért. Amikor Jerikó falainak leomlásáról énekelt, a rendőrök úgy vélték, hogy a Kádár-rendszer összeomlására utalt; egy csapat rendőr és nyomozó a koncert közben berohant a színpadra és leállították a koncertet. Érthető, hogy Nagy Feró nem zárta szívébe a diktatúrát. Ennek ellenére soha nem adta fel – erre utal a címbéli hitvallása, az „Optimistán bele a reménytelenségbe!” is.Magyarországot eddig kétszer rángatták bele világméretű konfliktusba – Horthy Miklós sem akarta a háborút (II. rész)
Szerencsétlen helyzet, de az 1945 utáni magyar történetírás a II. világháború kitörését, okait, felelőseit a szovjet történetírás, a nyugati szövetségesek szempontjából és a marxista, kommunista ideológia alapján elemezte. Ezzel a hamisítással hihetetlen károkat okoztak a magyar identitás tudatban a fiatalok nevelésében, oktatásában, külföldi megítélésben.„Mi már harminc éve figyelmeztettünk a keresztény Európára leselkedő veszélyre” – Németh Sándor és az Öreg
Németh Sándort – aki egyike volt azoknak, akik az 1970-es évektől elindították a karizmatikus keresztény mozgalmat, amely 1989-ig a közösség földalatti (underground) vallásként működött – a Kádár-rendszer üldözte, betiltotta, zaklatta. Az Öreg vendége ezen a héten Németh Sándor vezető lelkész volt, aki a 2021-es Befolyás-barométer szerint Magyarország 34. legbefolyásosabb személyisége.A politika maga alá gyűrte a kultúrát! – Alexa Károly és az Öreg
A kulturális szféra leképezi a parlamenti pártok összetételét, és ezért beszélhetünk egyáltalán a kultúra szabadságáról – szögezte le rögtön Alexa Károly a beszélgetésünk elején. Az irodalomban, a színház- és filmművészetben különböző csoportok alakultak ki, Egyesek a balliberális oldalra húznak és eszeveszett ellenségei a nemzeti, keresztény felfogásnak. Mások meg a jobboldalhoz. Alexa Károly József Attila-díjas magyar irodalom- és művelődéstörténész, kritikus, író, közíró, egyetemi oktató volt az Öreg vendége.Magyarországot eddig kétszer rángatták bele a háborúba – Tisza István a magyar nemzetért (I. rész)
Érdemes szemezgetni gróf Tisza István miniszterelnök parlamenti beszédeiből (Tisza István Baráti Társaság, 2011), mert kibontakozik belőle az a dráma, ami az első világháborúba való belesodródásunkat okozta és a Szent István-i Magyarország feldarabolását. Az elején szögezzük le, hogy Tisza nem akarta a háborút– sőt eleinte Ferenc József sem–, utolsó pillanatig a békés megoldások híve volt, de a nagyhatalmak törekvései, a cári Oroszország agresszív területszerzési politikája, a szláv népek fellázítása az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, végülis elkerülhetetlenné tették a világégést.A nemzeti kultúrát őrizni kell, és az nincs ingyen – Püski István és az Öreg
A kiadót, amely most végveszélybe került, mert anyagi okok miatt nem tudják tovább fenntartani, az édesapa, Püski Sándor alapította 1939-ben, nyolcvanhat éve. Az intézmény csaknem száz évig szolgálta a nemzeti kultúrát, fedezett fel újabb és újabb népi, nemzeti írókat, könyveik megjelentetésével sokszor megmentve számos írót az éhenhalástól vagy a feledés homályától. A Püski-könyvkiadás sok nehéz időt élt át, a nyilas időktől a Rákosi- és Kádár-korszakokig, vagy a menekülés évtizedeit New Yorkban, de ilyen nehéz helyzetbe még nem került a nemzeti könyvkiadás, mint éppen a nemzeti kormány idején. Püski István, a Püski Kiadó vezetője volt az Öreg vendége.Mi magyarok ezer szállal kötődünk egymáshoz – Potápi Árpád és az Öreg
A Kárpát-medence magyarjai a szétválasztás ellenére ezer szállal kötődnek egymáshoz. Nemcsak a nyelv, a kultúra, a több mint ezer éves történelem és hagyományok kötik össze a magyarságot több történelmi korszak mélypontjai után, hanem a szabadságharcokban edződött hazaszeretet is. Ennek a szellemiségnek a folyamatos gondozására jött létre 2010-ben a nemzetpolitikai államtitkárság, amelynek felelős államtitkára Potápi Árpád János.Ajánljuk még