sakk
Új kapitánnyal és legjobbjainkkal az asztaloknál folytatják sakkozóink
A korábbi kiváló és eredményes játékos, Balogh Csaba lett a magyar sakkválogatott új szövetségi kapitánya. A Magyar Sakkszövetség elnöksége a következő év végéig bízta meg a 38 éves nagymestert a nemzeti együttes irányításával. Balogh Csaba székfoglalójában elmondta: kérdőjelek nélkül számít legmagasabban jegyzett játékosaink szereplésére.Szenzációsan szerepeltek sakkozóink az Európa-bajnokságon!
Gledura Benjámin az ötödik, Kántor Gergely pedig tizenegyedik helyen végzett a romániai Eforie Nordban rendezett sakk Európa-bajnokságon. A közel két héten át zajló kontinensviadalon elért remek helyezésüknek köszönhetően mindkét sakkozónk ott lehet majd az őszi, Indiában megrendezésre kerülő Világkupán is.Hivatalosan román állampolgár lett Rapport Richárd
Román állampolgárként sakkozhat tovább feleségével együtt Rapport Richárd sakknagymester, aki már lassan két éve Romániában is él és játszik. Sajtóhírek szerint az országváltás mögött konfliktusok és anyagi kérdések álltak, írta meg az Index.Shāh Māt – Közel-keleti táblán esnek el az iráni és amerikai sakkfigurák
A sakk-matt kifejezés eredete a perzsa Shāh Māt szófordulat, amelynek jelentése "a királyt lerohanták/legyőzték". Nem véletlen talán, hogy a sakk mai formája éppen Iránon keresztül jött el Európába, napjainkban pedig – alkalmazkodva a kor követelményeihez – élőben játsszák azokon a geopolitikai táblákon, amelyeket jelenleg a közel-keleti országok földjén terítettek ki.Meglepő igazolás: magyar színekben versenyez tovább az orosz sakknagymester
Szanan Szjugirov orosz nemzetközi sakknagymester a jövőben Magyarországot képviseli a versenyeken – jelentette csütörtökön az orosz állami hírügynökség.Kitiltja a sakkszövetség a transzneműeket a női versenyekről
Ideiglenesen kitiltotta a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a transznemű játékosokat a női versenyekről. Bár az intézkedés illeszkedik a más szövetségek által elfogadott szabályozások sorába, a döntést többen kritizálták.Sakktáblával verték egymást a játékosok Szentpéterváron
A sakk világnapján bontakozott ki egy hatalmas verekedés Szentpéterváron, miután a klub oktatója italozás után felvetette, hogy elő kellene őt léptetni, amiből akkora balhé lett, hogy a biztonsági őrnek letépték a fülét, az adminisztrátor pedig agyrázkódást szenvedett.A lényeg, hogy nem viselt hidzsábot – Megüzenték az irániak sakkozójuknak: inkább ne menjen haza
Megérkezett kedden Spanyolországba Sara Khadem iráni sakkozónő, akit – miután nem viselt hidzsábot a kazahsztáni nemzetközi sakkbajnokságon – arra figyelmeztettek, hogy ne térjen haza Iránba, mert felelősségre vonás várhat rá.Ajánljuk még