Ha nem a mi országunkat, a mi hazánkat aszalnák szét minden erejükkel és tehetségükkel, akkor tényleg elképesztően jókat lehetne röhögni a vízügyön. Talán csak az öreg Ferenc Józsefhez mérhetők, aki fölött teljesen eljárt az idő, de ő még ennek megértése előtt, „mindent meggondoltam, mindent megfontoltam” kijelentéssel belevezette az országát egy rettenetes tragédiába, ahol az ország őt ugyan túlélte, a tragédiát viszont már nem. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is hasonlóan nehéz felfogásról tesz tanúbizonyságot újra és újra.
Jöttek a hírek pár naponta: csökken a Balaton vízszintje; a nagy esőzés megmentette a vízszintet; hopp, gyorsan le is eresztik. Úgy is kell! A vízzel csak a bajok jönnek, olyan kiszámíthatatlanul folydogál erre meg arra, szivárog ki meg be, hogy jobb eltüntetni, menjen csak Szerbiába! Mi majd lehűtjük magunkat a napszítta, forró homokban. Úgy van a vízügy a vízzel, mint a németek Leninnel: takarodjon el külföldre, csináljon gondokat ott, ne nálunk! Mondjuk, a németek végül nem jártak ezzel túl jól, mert két és fél évtizeddel később nagyon visszaütött nekik a dolog. Két és fél évtized múlva már nekünk is nagyon visszaüthet, amit a vizeinkkel művelnek.
Kibetonozott, kikövezett, élettelen folyópartok, oldalt és alul is kibetonozott, még élettelenebb csatornák – nagyrészt ilyenek a vizeink. A Balaton is az egészséges mértéket jócskán meghaladóan körbe van betonozva, de legalább illemből meghagytak hébe-hóba egy kis susnyást. A folyóinknál talán még rosszabb a helyzet, annyiból pedig biztosan, hogy sokkal több vizet mozgatnak át, mint a Balaton.
A folyóinkból évente több köbkilométer víznek kellene beszivárognia a talajba – többnek, mint a Magyarországról levezetett, elveszített 5–6 köbkilométeres évenkénti vízmérleghiány.
Ehhez viszont természetes anyagú medrek kellenének, és nem egyenes betonteknők, hanem girbe-gurba folyóágak, ahol a régi, kivájt útjain, hosszasan kanyaroghat a hegyekből és a felhőkből alázúduló víz, időt kapva rá, hogy a talajba is beszivárogjon, és a kutak is rátalálhassanak. Ráadásul ezek a girbe-gurba, kanyargó medrek és oldalágaik összességében akkora térfogat-kapacitást jelentenének, hogy nem kéne homokzsák-falak meg mobilgátak mögött szoronganunk, hogy elbírja vagy nem bírja, hanem bármennyi vizet el tudnának nyelni. Egy kis okosítással pedig tudnánk bennük oda folyatni, ahova akarjuk. A kanyargó vizek mentén aztán megélhetne a sokféle növényzet, azon a sokféle rovarvilág, azon a sokféle hüllő, madár, kisebb emlős, a lánc végén a nagyobb emlősökkel. Élet lenne az ökosivatag helyett.
Azért a gabonabánya az úr…
Tudjuk persze, hogy a gabonatermés maximalizálása végett kell ilyen szigorúan levezetni minden olyan vizet, ami ki merészel lépni a neki kijelölt betonteknőből, hogy olyan zugokban bukkanjon fel, ahol amúgy a természet rendje szerint helye van neki.
A gabonabányák fontosabbak idehaza a víznél, hiszen hova vezetne az, ha a német és dán disznók nem kapnák meg takarmányul a magyar föld életerejét?!
Szóval ismert, hogy ez az ok, csak az a furcsa, hogy még mindig ilyen elszántan hiszik az érdekelt szereplők ennek az üzemmódnak a fenntarthatóságát. Hiszik, hogy ha elvezetik a természetes vizet, akkor is lesz mit felszívnia majd a gabonájuknak. Akik viszont az ujjaik közt pergetik a Duna–Tisza köze száraz homokját, akiknek csökken a terméshozamuk az Alföldön, akik állnak az otthonuk közelében a kiapadt tó medrében, azok nem ilyen derűlátóak. Igen, persze, a klímaváltozás tök jó érv, mindig mindenre előhúzható, tehetetlenül széttárt karokkal, de azért a klímaváltozás nem annyira jó barátunk, hogy a víz művi eltüntetésével még segítsünk is neki a táj felhevítésében. Hát ezért lesznek viszonylag sokan idegesek, ha azt olvassák, hogy amint egy picit megemelkedik a Balaton vízszintje, az OVF rögtön elkezdi levezetni.
Itt most csak a Siót akarják feltölteni, de a legtöbb vízlevezetésnél jól tudjuk, hogy nincs elegendő tároló kapacitásunk, csak levezető kapacitásunk, vagyis ami vizet kivezetünk a tavakból és a folyókból, illetve belvizekből, annak döntő hányadát nem tudjuk eltenni rosszabb időkre, hanem leadjuk a szerbeknek.
Ez még nem az apokaliptikus jövő, de kicsit már hasonlít rá
Közrejátszhatnak persze mindenféle specifikus megfontolások, lehet szakmai részigazsága ebben a Balaton-apasztásban az OVF-nek (erről lejjebb még lesz szó), de amit mostanra összehoztak nagy általánosságban, az évtizedek óta tendenciózusan süllyedő talajvízzel és a sivatagosodó Alfölddel, az nem csoda, ha aláásta irántuk a közbizalmat. Az ország közepére megszervezett félsivatag, a kényszerűségből egyre mélyebbre fúrt kutak, és nem kis részben a tavalyi aszály meg a vízügy akkori felelősséghárítása és cselekvőképtelensége láttán eljutottunk oda, hogy sokan már attól felhördülnek, ha vízlevezetésről hallanak, pláne nyáron. Nem nézik a körülményeket, az összefüggéseket, hanem indulatosan reagálnak. Talán még az is eszükbe jut, hogy a tavalyi aszály nélkül lehet, hogy nem ezresért vagy drágábban kellene venni a rendesebb minőségű kenyeret.
És nem az aszály a fő baj, mert az időnként jön, hanem az, hogy az aszály már egy eleve letérdeltetett vízgazdálkodású országra csapott le, ezért pislogott állampolgár és vízügy egyformán, mint hal a szatyorban. Pedig az utóbbinak lett volna más teendője, de hát nem tudnak vizet fakasztani a sziklából, amikor kellene. Ők csak vizet eltüntetni tudnak, amikor van.
Például most is. A magas vízszinttel és egyes partmenti települések veszélyeztetettségével indokolta az OVF a Sió-zsilip megnyitását, miközben a balatoni önkormányzatok közösen tiltakoztak, hogy egyikük se érzi magát veszélyben, és nem kéne nyitogatni a zsilipet, mert a nyári hőségben úgyis sok víz elpárolog majd hamarosan. Ők ellenben arra gyanakodnak, hogy a túl magas vízszint meg a veszélyről szóló szövegelés csak kifogás, mert valójában azért kell a Sióba vezetni a Balaton vizét, ezzel mintegy 15 centivel csökkentve a tó vízszintjét, hogy felúsztathassák a Balatoni Hajózási Zrt. új kompjait és katamaránjait.
Amikor a balatoni önkormányzatok és a balatoni hajózás marakodik a túl kevés vízen, az még nem a vízért folytatott háborúk apokaliptikus jövőképe, de nyomokban már hasonlíthat rá.
Az előrejelzés szerint egyébként jövő héten jön a kánikula, és vele az erős párolgás. Hát minek ide víz, nem igaz?
Vezető kép: Balatonfenyvesen a 2002-es szárazság idején szinte nem is marad víz a strandokon. Tavaly a tavaszi vízleeresztés és a kevés csapadék miatt hasonló helyzet alakult ki. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Frigyer Attila vízépítő mérnök
2023-06-24 at 16:50
Ki rendelte el a vízleeresztést? Milyen szakmai és közérdek fűződik hozzá?
Miért hagyták figyelmen kívül az önkormányzatok határozott tiltakozását és az ökológiai szempontokat?
Esvány
2023-06-23 at 11:30
Két dolog idekívánkozik: Az egyik, hogy a Sión nincsen zsilip, így a vizet addig folyatni kell a Balatonból, míg a hajók Siófokról leérnek a Dunára, vagy éppenséggel feljutnak a Dunáról a Balatonra. A másik, hogy egy erősen meleg, nyári napon az elpárolgás cca. 2 cm-t visz el a Balatonból. A 15 centiméter így kb egy hét kánikula alatt eltűnik a levegőbe. Talán egy része vissza is jön ott, ahol kicsapódik és záport okoz.
Lantos Lajos
2023-06-22 at 22:51
A legnagyszerűbb megoldás Borbás Marcsi konyhályában sültki! Kitúnő, jó ötlet.
Azt javasolja : Versenyeztessük a helységeket (városokat, községeket, stb.),hogy a területük vizkészleteinek megőrzésében (a csapadékvizek visszatartásában) a helyi adottságoknak legjobban megfelelő megoldásokat valósítsák meg. Tegyük hozzá, hogy ez tervezést, kivitelezést és összehangolt jó szándékot (Központi támogatást)kíván. Távlatos, Jó elgondolás!
Lantos Lajos
2023-06-22 at 22:10
Borzasztó látni, ennyi zagyvaságot egymásra halmazolva. Ennyi sületlenséggel semmire nem megyünk! Abban van az igazság, hogy a vizeinket ÓVNUNK KELL! Hozzáértéssel! A “VADVÍZ ORSZÁG”, LÁZAS ÁLOM!!! Abból kell kiindulnunk, ahol most tartunk. Merre van “fölfele”? Csak nem fogunk lerombolni városokat, mert mélyedésben épültek? Hódmezővásárhelyet körül töltésezték a Tisza és a Maros árvizei elleni védelem érdekébe. Évszázadokkal ezelőtt! Kézi kubikus munkával! Legyünk már észnél….és akkor értelmesen megolható a Nemzeti Vízmérleg egyensúlya, a legkisebb veszteséggel, vagy nulszaldósan. .
Foxmilk
2023-06-22 at 16:37
A “folyamszabályozzásal” az összes folyónkat tönkretették. Az összes nyugodt kanyarulat levágva, a víz felgyorsítva (ostoba cél: az árvíz hamar lefusson!), a kanyarulatok/meder kikövezve, a lapályok eltűntetve ruganyok által, hihetelen katasztrófa ami történt, történik.
https://www.youtube.com/watch?v=PRhjqSyDplA
A Balaton vízszintje pedig volt már sokkal magasabb is, akkor az volt a természetes, amikor Szigliget valóban sziget volt.
Pista bácsi
2023-06-21 at 16:51
Ahhoz,hogy igazi változás történjen a vízgazdálkodásban,ahhoz igazi szakemberek kellenek.A mai vízügyi vezetők dilettánsak,tőlük változást nem lehet elvárni.A tévében mikor meglátom azt némber szóvivőt,aki magyarázza hűlyeségeiket,azonnal felmegy a vérnyomásom.
lhotx
2023-06-21 at 07:44
Kösz, kár, hogy nem előbb vettem észre. Köszi.
bl
2023-06-21 at 06:25
A vízügy magán viseli az ország történelmét, gátakban gondolkozik, miközben az árterek minimálisra vannak korlátozva. A Balaton vizét meg egy ladik miatt is leengedik ha valamelyik főelvtársé az. A dzsentri nem vész el csak átalakul, ki kellene már végleg pucolni az országból a mindent tönkretevő alakváltó dzsentrit.
Imre
2023-06-20 at 11:57
Elrettentő példa: uniós forrásból kibetonozott mederfal és folyómenti ökosivatag a Maroson, part- és árvízvédelem címén (fotó: vizugy.hu).Nem értem a kép alá írt szöveget? és nem valós!és nem helytálló!Ferencszállási emberek védelmében épitett árvizvédelmi gát.Például a marosi árviz miatt 70 es években az árviz miatt Makót el kellett hagyni!A Marost most román szemét szállítására használjuk Pol-Pot megyében!
Laczkó
2023-06-20 at 10:43
Az 5-6 köbkilométer vízmennyiség kb. 55-60 mm csapadéknak felel meg. Ez az országra hulló összes éves csapadékmennyiségnek mintegy 10 %-a. Nagyvonalú ajándék a déli szomszédainknak. A Duna-Tisza hátság meg elsivatagosodik. Már a Tisza “szabályozása” is természet pusztítás volt. Lehet fokozni.
odu
2023-06-19 at 10:18
A 80-as évek hajnalán diákmunkáskén lődörögtünk a nagy aiószabályozásnál, csak úgy röpködtek a kitermelendő 100 és 1000 köbméterek, de a nagyonokos állandóan rengeteg rajzzal rohangáló főelvtársak mindig a kevés vízre lyukadtak ki. Az akkori tervek szerint 7 vízlépcső kellett volna a hajózáshoz, amiből egy horror pénzért el is készült és szinte az összes híd kicserélése.Az akkori mélyítésnek az lett az eredménye, hogy a kiszáradó réteket azonnal kukorica termesztésre fogták és ha egy picivel több volt a víz/normális szintű, rögtön óriási lett a belvízkár.Na ja, ha egy egyensúlyi rendszerbe belenyúlnak, onnantól nincs jó és mindenki számára olcsó megoldás. Gondolom így van ez sokkal nagyobb léptékekbe is.
Mérnök úr
2023-06-18 at 23:35
A hírekben megy a sunyizás: nagyon magas a Balaton vízszintje, le kell engedn mert a parti telkek stb. Meg aztán már sok hajó vája a Sió csatorna megnyitását. Nem kéme Rogánra bízni a figyusz propagandát. A vízparti lakóparkok meg szaporodnak – hányinger.
Orientál
2023-06-18 at 18:13
Az az Ausztria amely szülöttje Ferenc József ez az kettő két világháborút robbantott ki ,még máig sem nyugodott abba bele hogy hazánk már nem az élősködő monarchiapolitikájuk része.
Bukohill
2023-06-18 at 17:17
A hajók, amiket fel KELL vinni, a virágzó komáromi hajógyárban készültek.
Mielőtt bárki örülne, a Duna északi partján. A tótoknál.
Theo
2023-06-18 at 16:02
Érdeklődnék, hogyha most nem lenne ilyen magas a vízállás, akkor hogyan hoznák fel az új kompokat?
Ha azokat nem lehet máshogy odavinni, akkor miért nem helyi hajógyárban épültek?
Ki kogyavetyelte el a füredi hajogyarat?
Gijutsushi
2023-06-18 at 13:41
Laasan írom, hogy mindenki el tudja olvasni: a Bahart Zrt. (állami) számára új kompokat KELL felhozni a Sión – közérdekből. A régi kompok az utolsókat rúgják. Ezért víz kell a Sióba, hogy úszni tudjanak a kompok. Amint fent vannak a hajók Siófokon, lezárják a zsilipet, további vízeresztés csak balatoni árvízveszély idején lesz! A Balaton vízállása ma reggel 119 cm (ekkor a Balaton átlagos vízmélysége kb. 3,6 m). A megengedett legmagasabb szabályozási szint 126 cm. 30 éve még 100 cm volt a felső szabályozási szint!
Egyébként a folyók, tavak napi vízállása a hydroinfo.hu oldalon megtalálható, a Balaton siófoki napi vízállása 1876-tól, bárki számára elérhető.
VKL, kicsit többet kellene tanulni az témáról megszólalás előtt! A tájékozatlan hozzászólásokat pedig kerülni kellene…
Ghandi
2023-06-18 at 12:39
Megmondták, hogy piszkosul drága a lángos a Balatonnál, de a magyarok továbbra is kétpofára zabálják. Megmondták, hogy a magyarok nem tehetik meg, hogy elmenjenek a Balatonra, de ez a sok buta magyar akkor is tömegével jár oda. Megmondták, hogy üres a tópart, de ezek a buta magyarok… Na, most tessék uszikálni a Balatonban. Nem megmondták, hogy csak egy jelentéktelen pocsolya? Na, ugye, hogy az?!
Schenkhyalfonz
2023-06-18 at 11:00
Két Duna-Tisza-csatorna sok vizet tudna tárolni, a Pest alatti szakasz alighanem elbírna egy víztározót a Dunán, a xarul termő, belvízveszélyes és/vagy elsivatagosodó területek meg (állami tulajdonban) sok vizet felszívhatnának, mint a kiskakas begye.
Talán még a félhülye EU is adna erre pénzt, ha a korrupt (azaz a lobbiérdekeket kiszolgáló) emberkéik is részesedhetnének belőle.
SDI
2023-06-18 at 10:55
Miért nem épült már meg a csongrádi víztározó?
Csak ’72 óta van porondon…..
Szerintem egy sok probléma még lenne oldva általa.
SDI
2023-06-18 at 10:48
Van igazság a cikkben.
Vízgazdálkodást kellene folytatni, nem lecsapolást…. Ugyanis a vízügy csak ehhez ért.
Ha egyeztetni szeretnél, hogyan lehetne víztartó gazdálkodást folytatni egy adott területen, akkor jön a kifogás, hogy azt nem lehet.
Pedig csak a vízelvezető árkokban kellene tartani a vizet….
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-06-18 at 10:40
Nagyon mihamosra-jobbikosra-mindenszarizmusosra-ződvörösre sikerült ez a cikk, értetlenül állok az általam egyébként nagyra tartott Szerző izzadmánya előtt. A Balaton vízszintjét azért nem szabad engedni bizonyos szint fölé, mert akkor a déli part környező településeinél gondok adódnak, belvizesedés és a csatornarendszer diszfunkciója lép fel – Balatonba kerülő mocsok még a megszokottnál is gusztustalanabbá teszi a Balaton vizét. Az általános problémát illetőleg valóban nagyon szép lenne visszaállítani a kiterjedt zsombékos vízivilágot az Alföldön, 100-200 koldusszegény pákász életlehetőségét megteremtve egy-két millió alföldi lakos megélhetése árán. Viszont annyi piócánk, csiborunk és szúnyogunk lehetne, hogy ihaj! És ide járhatnának a dúsgazdag nyugati gyarmattartók nagy hallalira, biztos zsákmány ígérő vadkacsavadászatokra.
Tamás
2023-06-18 at 09:58
Kész hajókat hoznak fel. Értem. Na és mire is készült a füredi hajógyár???
na4
2023-06-18 at 09:35
Tavaly ment a rinyálás meg a hörgés, hogy aszály van. Ősztől végre jó sok csapadék esett, teljesen kizöldült a természet, erre most leengedik a vizet a semmibe. Utána meg ismét kezdődik a rinyálás, hogy kiszáradunk. Agyrém. Az OVF is tele lehet korrupt, pénzéhes hiénákkal, akiknek csak az jár a fejében, hogy a milliárdos állami és EUs támogatásokat hogyan talicskázzák át a saját zsebükbe és a sameszeik cégébe ilyen olyan címen (tanácsadás és hasonló bullshit…) Kövesd a pénz útját!
Evetke
2023-06-18 at 09:11
Mindenki baromian tudja. Nincs összeesküvés, csak a hajókat máshogy nem lehet a Balatonig eljuttatni, csak ha a csatornán cm pontossággal van meg a vízszint, mert a hajó nagy, a csatorna meg nem. Komoly bravúr lesz, ha sikerül. A csatornába vizet kell engedni és a legmegfelelőbb, ha a Balaton szintje a lehető legmagasabb, mint pl. az esőzések után. Mindig riogatnak valamivel, pár éve is ki akart száradni, utána meg elöntötte a víz a strand okát. Volt hogy hernyó eszik meg az egész Bakony, következő évben egy darab nem volt. Itt az uborkaszezon????
Ungarn über alles !
2023-06-18 at 08:45
többször megkaptam már a lehülyézést, mert kritizáltam az Orbán-kormányok valamely emberét (nem alaptalanul) mondták hogy sunyi ellenzéki vagyok, és fél év múlva, mikor már abszolút vállalhatatlan lett az ürge, mégis csak elcsapták
most itt ez a vízügyes balhé, nem mondom hogy egy újságcikkre alapozva szélnek kellene ereszteni a (vízfejű) vízügyes brancsot – de megfontolása indokolt !
várom hogy az ukrán gabonának nevezett szemét beengedése okán kelt, Jakab István-Nagy István afférnak mi lesz a vége !
(merthogy ott is zsizsikes valaki !)
Füge
2023-06-18 at 08:07
Az emberi hülyeség határtalan…
Logikus
2023-06-18 at 07:57
Törvényben kellene szabályozni, hogy a tavaszi esőzések után egy gramm vizet sem lenne szabad leengedni a tóból. Ha bárki hajókat akar a Balatonra, akkor vigye oda trélerrel vagy ősszel, amikor amugyis alacsonyabb a vízszint a párolgás miatt.
Azt a vízügyist pedig, aki ezen egyszerű logikát nem tudja képviselni, ki kell rúgni!
Zita
2023-06-18 at 07:56
Dr Kolompár Genitália: 100 / 100! A szabályozás kirakat-embere volt Kossuth ( amúgy maga is szabadvakoló) – a szabályozás hátterében pedig kőkemény üzleti érdekek húzódtak – akkor is. Na, na, kiké? Kiknek volt ez az üzleti érdeke???
Antónia
2023-06-18 at 07:47
A hazai vízügy egy béna kacsa. Csak arra tudnak választ adni, hogy “miért nem oldható meg a feladat”, de arra nem, hogy hogyan oldható meg.
Ilyenek voltak az előző rendszerben is, ezért pusztítottak az alföldi árvizek szinte minden évben, miközben brutális vízhiánnyal küzd a mezőgazdaság.
Ha pedig valahol megépül egy öntözőcsatorna, akkor lehúzzák a sápot a gazdákról, a helyett, hogy szabaddá tennék a víz használatát.
Nahát
2023-06-18 at 06:51
Évtizedek óta alacsonyan tartja a Balaton vízállását a vízügy. Bizonyosan megvan annak a nyilvánosságra nem hozható oka. Telekspekuláció? Balatoni hajózás? Vagy csak egyszerűen rossz szándék? Jó volna már végre, ha az Országos Vízügyi Főigazgatóságot felügyelő miniszter (remélem, nem a tohonya mezőgazdasági miniszter) végre kezébe venné Magyarország vízgazdálkodásának ügyét. Az OVF nem lehet állam az államban, a kommunista maradványokat ki kell belőle takarítani. Aki nem hozzáértő, aki nem képes koncepcióváltásra, aki jól elüldögél a langyosban, és közben még több EU-s pénzre pályázik további csatornák alul- és oldalt való kibetonozására, azoktól meg kell szabadulni.
László54
2023-06-18 at 06:14
Sajnos nálunk mindent felül ír az üzleti érdek,ezért a vízgazdálkodáshoz értő szakemberek véleményét nem veszik figyelembe!! Már évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek a Balaton körbe betonozásának káros folyamatára,azóta sem történt változás!! Évenként elismétlik a víztározók építésnek fontosságát,patakok,vízelvezetések rendbe tételét kevés sikerrel!! Felesleges sport beruházásokba ömlik a pénz!!
dr. Kolompár Genitália
2023-06-18 at 05:28
Jav: A kis-Balaton lecsapolását akartam írni.
dr. Kolompár Genitália
2023-06-18 at 05:18
Értem én, hogy a cikkíró mit szeretne. Ahogy azt is, hogy van valóság alapja a kritikájának. Azonban – elvonatkoztatva a mostani balatoni döntéstől – nem a mai vízügyi döntések hoztak bennünket olyan helyzetbe, mint amiben vagyunk. Magyarország folyóit nem az OVF “szabályozta”, hanem azt annak a seggfejnek köszönhetjük, akit mára a “legnagyobb magyarnak” titulálnak. Kényszeresen a folyóink korábbi árterébe építették a folyók menti városainkat, ami nem a vízügyi szakértők akarata alapján történt. Az ember egy barom. Semmilyen módon nem akar a természet erőihez igazodni, hanem azt hiszi, hogy azt a saját érdekei szerint következmények nélkül alakíthatja. Tízszeres-százszoros kárt okoz az öncélú – többnyire csak vélt – haszonért. A folyóink “szabályozása”, a Balaton lecsapolása, az invazív halfajok betelepítése, a tájidegen fafajok telepítése, a vetésforgó helyett a földek elképesztő mértékű műtrágyázása, a gyilkos növényvédőszerek alkalmazása, mind-mind megbosszúlja magát.
A Balaton is arra a sorsra jutott, mint minden más ebben az országban. A pénzért, a haszonért tönkre kell tenni. Az eredeti szépségének a megörzése nem bolt.
Nagy szükségünk van tömegnyi vitorlás kikötőre, milliomosok vízparti lakóparkjaira, egész éves fesztiválozásra, és szaporodó bulinegyedekre. De jól látszik, a természetnek több sütnivalója van. A kiszáradással fog válaszolni a sanyargatásra. Legyen úgy. Talán a jövő nemzedéke tanul belőle, és az egy idő után újraéledő Balatont természerti kincsként és nem igáslóként kezeli.
A Balaton vizének mostani leengedése számomra egyértelműen nem vízügyi baki, hanem politikai döntés. Csányi elvtársnak és a többieknek a déli oldalom épített lakóparkjait meg kell védeni a magas vízállás – északi szél kombó okozta károktól. Mert ugye a hullámok eláztatják a vízpartra épített lakóparkok szép gyepét…
Hog
2023-06-18 at 03:41
Miniszterelnökünk Úrunk ingyen adja az öntözövizet!
Akkor miért vannak az öntözöcsatornák zsilipei lezárva?
Az öntözési papir procedura minimum egy fél év!
Ebbe az évbe ne akarjunk öntözni, mert volt egy kis esö ami a az öntözési szabályokat megváltoztatta! Nincs “tartósan csapadékszegény” időjárás! Viszont aki használni szeretné az ingyenvízet.. hogy is?
Cikk írójának köszönöm a cikket! Jó lenne vele foglalkozni!
Theo
2023-06-18 at 01:27
Én akkor se engednem le a vizet a Balatonbol, ha elontene pár déli parti házat. Tegyenek oda homokzsákot. Úgyse fog érni semmit a nyaraló, ha kiszárad a tó.
Egyszer láttam egy kisfilmet a melyszantas szárító hatásáról. Állítólag nem is lenne erre, meg annyi műtrágyára szükség, ha visszatérnének a vetesforgohoz.
Kár, hogy bankaroke a föld….
Kacorka
2023-06-18 at 01:16
A vízügy igazán kidolgozhatná, megvalósíthatná már a Sió állandó vízzel töltött medrét. Most azértmegy el sok a Balatonból,mert a felhajózashoz szükséges vízmélység csak folyamatos eredztessel oldható meg.
Ha a meder megfelelően víztartó lenne és megfelelő helyeken zsilipelt lenne a Sió, akkor úgy működne mint egy nagy víztarozó.
Felhajózas esetén csak egy zsilipelésnyi víz folyna el, végig folyamatosan hajózható lenne és a nagyvizek esetén eleresztett víz nem menne el .
Kiváló lehetőség öntözni , vízisportokra, túrisztikara stb.
Régen több tucat vízimalmot tudott a Sió működtetni . Volt vízgazdálkodás rajta.
Naprózsa
2023-06-18 at 01:01
Azt tanultuk gyerekkoromban, hogy a Sió csatorna mesterséges, a Balatonnak nem volt természetes lefolyása. Ha rosszul emlékszem, akkor bocsi, de ha így van, az a tavalyi aszály után – miközben a 2040-re alig lesz víz a Balatonban minapi vízügyi léhűtő-kongresszusi összeröffentgetés jósolta – leereszteni a tavat az nem hiba, hanem bűncselekmény!
Bukohill
2023-06-17 at 23:25
Mi az amit nem ért az OVF?
Hát ezt:
https://www.youtube.com/watch?v=t6-Knyi9_hU
Csb
2023-06-17 at 22:59
Még egy év a sivatagi időjárásban és a katamaránok a homokot fogják szántani. Agyatlanok akik az üzleti érdeket előbbre tartják mint a gazdaságot működtető élővizet, talajvizet!!!! A vizet tárolni a talajban kell!! Ezt minden mezőgazdaságban jártas ember tudja.
Sas
2023-06-17 at 22:55
2010 óta-állítólag-van 1 rátermett miniszterelnöke a nemzetnek-eddig az volt a legnagyobb eredménye , hogy évi 90 milliárddal tömte ki az ellenzéki művészeket.Aki aztán bele is rúgtak.
Sas
2023-06-17 at 22:46
Nincs az életnek normálisan-erélyesen megszervezett területe-ezért megy az alkotótevékenység helyett a kormányzatilag ösztönzött kommunistázás.Az állítólag rámenős és rátermett miniszterelnök kedvenc játéka.Egyszer, valamit szervezzen már meg.
Inq
2023-06-17 at 22:44
A vízügy honlapján ha jól látom a folyók és nagy tavak vízállása követhető, de az sem historikusan.
A kis tavakról semmit infót nem találok, ráadásul historikusan kéne…
zümzüm
2023-06-17 at 22:02
A Klímakatasztrófa Zrt. nagyon jövedelmező cégecske. Ráadásul mindenki nyerészkedik belőle: jobboldal, baloldal, globalista, kamu nemzeti, liberális, kamu liberális, kommunista, multik.
Biztos vagyok benne, hogy a jövőben ki fog derülni, hogy a természetet csak azért tette tönkre a világelit és a helyi elit, hogy a Klímakatasztófa Zrt. még több nyereséget hozzon nekik. Merthogy a Klímakatasztrófa Zrt. félelemmel működik, az adja a legfőbb bevételét, nyereségét.
Feketemacska
2023-06-17 at 21:49
Úgy látom, hogy teljes vagyonelkobzásra és anyagi felelősségre vonásra lenne szükség nem csak a “rossz döntést hozó” vezető, a beosztottjai és főnökei, de az egész családjára, rokonságára, baráti, ismeretségi körére is kiterjedően ! Ebben a körben mindenkit meg kellene vizsgálni vagyongyarapodási szempontból, hogy a “döntéshozó” és körei a helyes, országérdeket szolgáló tettekben legyenek érdekeltek !!! Akkor kizárhatóak lennének a jelenlegi “hátsó,- és talpnyaldosók” az adott személy környezetéből,sőt ! Meg merem kockáztatni, hogy ha a vagyonuk múlna rajta, akkor maguk között boxolnák ki az ország és állampolgárok “össznépi javát” szolgálómegoldásokat !!!
Csak_úgy
2023-06-17 at 21:44
Viztározókat építeni kellene és öntöző csatorna rendszereket és úgy kell gondozni mint az akvárium vizét, időnként leengedhető belőle és kell is. Halakat és vizi nővényeket is telepíthetnének bele. Viz leeresztéskor termelhetne áramot is.
Alcapi
2023-06-17 at 21:34
Annak idején ezt Hofi nagyon jól megfogalmazta: “A semmit már nagyon jól be tudjuk osztani, de ha valamink van, abba beledöglünk!” (nem szó szerinti idézet, de a lényeget jól érzékelteti)
Feketemacska
2023-06-17 at 21:31
A vízleeresztés ténye nagyon felháborító dolog ! Mindenki arról papol, hogy sivatagosodunk, miközben nem születik vízvédelmi törvény, az alföldi területek becsatornázása a folyók és vízpartok kibetonozása, árterek meghagyása helyett!!! Nem kellene engedélyezni az ártéren való építkezéseket, a tóra épülő úszó házakat !!! Mi mindenkit támogatunk anyagilag, csak éppen a saját helyzetünkön nem javítunk ott,azon a területen ahol lehetne ! Részemről már nagyon undorodom és unom a sok kapzsi és tehetségtelen ágazati és vállalati vezetőt, akik sok fizetésért az országunk értékeit csökkentik, hogy a saját zsebüket tömhessék ! Nagyon érdekelne, hogy miért nem érdeke egyes állítólagos értelmeseknek, hogy felszámolják a hazánkban meglévő visszásságokat ???!!!
PG
2023-06-17 at 21:21
Lényegében igaza van a cikk írójának! Már régóta szükség lenne egy csomó víztározóra, ami persze csak nem akar megépülni. Ugyanis amikor az árvizek és a bőséges csapadék jön, akkor bizony azokat fel kellene fogni és tárolni. El figyeltem, hogy például az alföldön ha nincs eső akkor azért, ha van akkor meg azért panaszkodnak a gazdák, de az egyszerű vízvezető árkokat is betemették, illetve beszántották.
Mi lenne, ha a OVF vezetőségébe nem politikusokat, hanem vízügyi szakembereket ültetnének? Mondjuk a Balaton vizét sem kellene centire meghatározni és normatívát felállítani a víz magasságára. No meg nem kéne mindent beépíteni és kibetonozni, még a Balaton partján sem..
Nagy Péter
2023-06-17 at 21:15
Szerintem meg nem kéne hazudozni, meg nem kéne belenyulni az időjárásba… mert szetintem nem önszántukból engedik le a vizet… hanem nert mo dják nekik…
Mert 2030-ig minden szart össze kell hozni, hogy az új világrend legyen a megmentő…
Most túl sok esőt varázsoltak, így le kell engedni a vizet mert így hogy lesz klímafasizmus, a STUPID mintájára?? Jégeső miért nincs pl. kecskemét fölött soha???
De még kérdezhetnék…
dobrevferi
2023-06-17 at 21:06
Szerintem se kéne leengedni a vizet a Balatonról.
Kemény aszályos nyarat jósolnak.