Pesti Srácok

Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék

Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen három és fél év fogházra enyhítette pénteken a Fővárosi törvényszék M. Richárd büntetését, aki egyike volt annak a két vétkes sofőrnek, akik két ember halálát okozták több mint négy esztendeje Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A másik vádlott, a szabálytalanul kanyarodó N. József egy év három hónap, két évre felfüggesztett fogházat kapott, ami ugyancsak enyhítést jelent. Utóbbi terhelt esetében a bíróság előzetes mentesítést alkalmazott, ami azt jelenti, hogy nem minősül büntetett előéletűnek. M. Richárdot a törvényszék véglegesen eltiltotta a járművezetéstől is. Kiszel Zoltánné Nyekita Györgyi bírói tanácsa egyetértett az ügyben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi megállapításával, hogy a tragikus balesethez M. Richárd gyorshajtása és N. József szabálytalan kanyarodása együttesen vezetett. M. Richárd korábban – egyebek mellett – azzal védekezett, hogy vészfékezéssel igyekezett elkerülni az ütközést, az ügyben eljáró igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a fenti módon nem, hanem visszakormányzással lehetett volna elkerülni a karambolt.

A PKKB tavaly szeptemberben négy éves fogházbüntetéssel sújtotta a negyvennégy éves M. Richárdot, az ügyészség pedig súlyosításért nyújtott be fellebbezést, amelyet a Fővárosi Törvényszék ezek szerint nem látott indokoltnak. A férfit első, majd másodfokon is felmentették a közúti veszélyeztetés vádja alól, ami egy másik történet miatt került be a vádpontok közé: a terhelt egyik ismerősével autózott az Astoria környékén, amikor veszélyes közelségben előztek meg egy kerékpárost, aki a biciklisávban haladt. A bringás szóvá tette az esetet, és a BMW-re csapott, mire a vádlottak megálltak, kiszálltak, és kiabáltak a sértettel, akit bántalmaztak is. M. Richárd akkor azt mondta a kerékpárosnak: ennek a kocsinak a fényezése többet ér, mint az életed! Ebben az ügyben garázdaság és könnyű testi sértés miatt marasztalták el a párost.

A vád szerint M. Richárd a baleset során a megengedett 50 km/óra helyett 135–140 km/óra sebességgel haladt a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába. A 47 éves N. József ekkor szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. Akkora volt a baleset, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára, ahol elütött három gyalogost. Az N. autójában tartózkodó két utas meghalt, a buszmegállóba csapódó autók miatt három ember megsérült. M. Richárd megúszta a balesetet könnyebb sérülésekkel.

Két hete M. Richárd még a médiát is

igyekezett felelőssé tenni

PestiSracok facebook image

büntetőperének tárgyalásán, akkor azt mondta:

A pénteki ítélethirdetésre a vádlott már visszavett a viselkedéséből, és az utolsó szó jogán arról beszélt:

Utóbbi kijelentését a Fővárosi Törvényszék az ítélet indokolásában is méltányolta, holott az igazságügyi orvosszakértő korábbi szakvéleménye szerint M. Richárd impulzív, az indulatai vezérlik, egoista, öntörvényű, a szabályokat nem hajlandó betartani, és mivel indokolatlanul vállal felesleges rizikóhelyzeteket, a rá kirótt büntetéseknek az esetében nincs visszatartó erejük. A szabályok be nem tartása végigkövette M. Richárd ügyét, aki a halálos baleset idején sem vezethetett volna, mert korábban bevonták a jogosítványát. Ez nem zavarta, újra autóba ült, majd egy igazoltatáskor bukott le. Az sem tűnt a megbánás jelének, hogy később vesztegetéssel próbálta meg visszaszerezni a jogosítványát, az eset miatt további büntetőeljárás is indult ellene. A kecskeméti maffiaper egykori érintettje tavaly a járványügyi szabályokat megszegve ment el gyúrni egy újpesti konditerembe, szilveszterkor pedig a rendőrség oszlatta fel a Nyugati téren lévő éttermébe szervezett drogpartit, amiért további büntetőeljárás is indult ellene.

Fotó: Index

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.