A hidegháború idején a szovjetek és a keleti blokk igen nehezen jutottak hozzá a nyugati, tiltólistás termékekhez. Például a számítógépekhez. Ebben játszott kulcsszerepet a Videoton, amely egy időben az amerikaiak feketelistájára került. Később kiderült, hogy a Videoton az Elektromodult „fedezte”. Horn Gyulát kérdőre vonták, de igazából minden folytatódott tovább. Egy felmérés kimutatta, hogy az Amerikából Nyugat-Európába 1976 és 1981 között érkezett számítógépek fele a keleti blokkban kötött ki. Feltehetően ennek nagy részét Magyarország közvetítésével utaztatták át a vasfüggönyön, és ezzel az amerikai adminisztráció is tisztában volt. De az üzlet végül felülírta a politikát.
A hidegháború idején az embargó alá eső high-tech termékek beszerzését nem James Bondok végezték elsősorban, hanem furfangos üzletek és gazdasági megállapodások keretében csempészték át az árut a vasfüggönyön. Az offshore jelleggel működő céghálózatunknak „köszönhetően” a nyolcvanas évekre élen jártunk ebben a tevékenységben. A korabeli titkosszolgálati iratokban számos érdekes történetet találunk, amelyek bepillantást engednek a hírszerzési feladatok néha igencsak hétköznapi köntösbe bújtatott akcióiba.
Az ötvenes évek közepétől a hidegháború egyre inkább technológiai versengésbe csapott át, és a hetvenes–nyolcvanas évekre a COCOM-lista lett az új vasfüggöny. Az Egyesült Államok mindent megtett azért, hogy a fejlett technológiákat – a hetvenes évektől egyre inkább a mikroelektronika és a számítástechnika termékeit kell ez alatt érteni – távol tartsa a szovjet érdekszférától; külön hatóságot működtetett azért, hogy rákényszerítse a nyugati vállalatokat az embargó betartására, megakadályozza az illegális szállításokat és szankcionálja a „szabotőröket”.
Az antikommunista Reagan szigorított
Ronald Reagan hatalomra kerülésével az embargós rendelkezések még szigorúbbá váltak, az USA célja a végső győzelem lett. A tiltott technológiák listájának összeállítása azonban csak arra volt jó, hogy jelentősen megemelje az azon szereplő termékek árát, vagyis a profitalapon dolgozó vállalatok számára igencsak csábító volt, hogy kijátsszák az embargós rendelkezéseket. Egy belügyi elemzés szerint: „A jelenlegi gazdasági helyzetben sem az USA, sem pedig a nyugat-európai országok nem tudnák elviselni e politika gazdasági következményeit.”
A nyugati cégek többsége biztosította partnereit, hogy burkolt formában továbbra is vállalják a szállításokat, licencek és know-how-k átadását, sőt még hasznot is próbáltak húzni a helyzetből, hiszen felárral kínálhatták termékeiket.
Nem akarták megosztani az amerikai álmot. Broadway. Forrás: Fortepan.hu/Métneki János dr.
Horn Gyulát is „leszidták” a csempészés miatt
Az Egyesült Államok kormányszervei harcoltak a politikai irányvonal érvényesítéséért, igyekeztek felkutatni az embargós útvonalakat több-kevesebb sikerrel, a technológiai transzfert azonban nem tudták megakadályozni.
Egy felmérés, amelyet a kémelhárítás információi szerint az USA Kereskedelmi Minisztériuma készített, kimutatta, hogy az Amerikából Nyugat-Európába 1976 és 1981 között érkezett számítógépek fele a keleti blokkban kötött ki. Feltehetően ennek nagy részét Magyarország közvetítésével utaztatták át a vasfüggönyön, és ezzel az amerikai adminisztráció is tisztában volt.
1986-ban az USA-ba látogató, külügyi államtitkári posztot betöltő Horn Gyulának szemére is vetették, hogy „Budapest túl sok technikai árut ad tovább a Szovjetuniónak”. A Videotont tartották a legfőbb szállítónak, a cég tevékenysége a két ország gazdasági kapcsolatait is befolyásolta: „Az utóbbi időben az MNK kereskedelempolitikai megítélése az USA adminisztrációnál jelentősen romlott. Ennek okai között többek között az is szerepel, hogy a Videoton által, az Egyesült Államokban vásárolt integrált áramköröket találtak Nicaraguában és Afganisztánban zsákmányolt bolgár gyártmányú fegyverekben” – olvashatjuk az állambiztonság jelentésében. A két említett térség ráadásul a nagyhatalmak fegyveres összecsapásának legérzékenyebb gócpontja volt, ezzel Magyarország veszélyeztette az Egyesült Államokkal kialakított kapcsolatát, amely a blokk országai közül ekkor már a legjobbnak volt mondható.
Vasfüggöny az osztrák–magyar határon. 1970. Forrás: Fortepan.hu
A Videoton fényes évei
A Videoton csak fejlett nyugati technológiát volt hajlandó felhasználni; elhatárolódott minden olyan kezdeményezéstől, amely hazai vagy szocialista országok kutatási eredményeinek átvételét erőltette. Ennek köszönhetően a hetvenes-nyolcvanas évekre a székesfehérvári gyár a keleti blokk egyik legnagyobb embargós beszerzője lett. A beszerzések megkönnyítésére a Videoton 1969 tavaszán külkereskedelmi jogot kapott: létrejött a Videoton Ipari Külkereskedelmi Rt. Részben az anyavállalat állt kapcsolatban a nagy számítástechnikai világcégekkel, részben pedig leányvállalatokat, üzletkötőket használt a COCOM-lista kijátszására. (Például a már oly sokat emlegetett Walthamot.)
A Videotont többször fenyegette az a veszély, hogy az Egyesült Államok kormányzata feketelistára helyezi a céget, vagyis megtiltja a nyugati vállalatoknak, hogy együttműködjenek, kereskedjenek vele, de valahogy mindig sikerült egy ügyes húzással kisegíteni a vállalatot a slamasztikából, természetesen úgy, hogy ehhez a partnercégek asszisztáltak.
A hetvenes évek végén az egyik legfontosabb partnere a Videotonnak a CDC (Control Data Corporation) nevű számítástechnikai cég volt, amely a hatvanas években még az IBM legnagyobb konkurensének számított; voltak időszakok, amikor ők jegyezték a világ leggyorsabb számítógépét is. A hetvenes évek végére ugyan kissé visszaestek az élvonalból, de éppen ezért könnyen kaphatók voltak arra, hogy a szovjet érdekszféra vállalataival kereskedjenek, ahol nagy előrelépést jelentett az ő technológiájuk is.
Az IBM versenytársa közeledett a keleti blokkhoz
Az Egyesült Államok éberen őrizte a COCOM-egyezmény betartását, amely a hetvenes-nyolcvanas években, a világpolitika enyhülésével párhuzamosan gyakorlatilag a két világrend közötti vasfüggönyként funkcionált. Nem kerülhette el az amerikai titkosszolgálatok figyelmét a CDC közeledése a blokk vállalataihoz, minden bizonnyal beépültek a céghez, de legalábbis felhasználták üzletkötőiket arra, hogy információkat szerezzenek az ellenséges tömb technikai fejlettségéről.
Ezen kívül kereskedelempolitikai, gazdasági információkat is gyűjthettek megbízottaik a tárgyalások során. 1980-ban például elemzést készített a CDC a szocialista országok – elsősorban a Szovjetunió – gazdasági helyzetéről. Elemezték a velük folytatott kereskedelem lehetőségeit, előnyeit, összegezték a felvevőpiacok sajátosságait, de operatív akciók lebonyolításában is felhasználták a céget.
Számítógépterem. Forrás: Fortepan; adományozó: Erdei Katalin
Amikor a Videoton feketelistára került
1979-ben a CDC egy elektronikai kiállítást rendezett az Egyesült Államokban, ahová a Videotont is meghívták. A szervezők több berendezést is megvásároltak a kiállított termékek közül, nyilván azért, hogy feltérképezzék a szocialista ipar fejlettségét.
Az eszközöket alkatrészekre szedték, és felfedezték a Videoton egyik termékében az Intel 8080 mikroprocesszort, amely a legszigorúbb embargós termékek közé tartozott. Az USA válaszlépésekkel riogatott, külön szenátusi vizsgálóbizottságot hozott létre az ügy tisztázására. A Videotont feketelistára helyezte, ami annyit jelentett, hogy minden amerikai cégnek megtiltották, hogy a magyar vállalatnak szállítsanak.
A bojkott komolyan veszélyeztette a magyar elektronikai ipart, ezzel áttételesen a Szovjetuniót is. A Videoton saját felelősségére – anélkül, hogy a szovjetekkel egyeztettek volna – átadott a CDC-nek egy szovjet gyártmányú mikroprocesszort bevizsgálásra „annak bizonyítására, hogy teljesen érthetetlen az amerikai hatóságok ez irányú importkorlátozása, hiszen a technika a szocialista országokban is adott”.
Mindez nem győzte meg az ellenérdekelt felet.
Hogyan is szerezték meg a processzort?
A Videoton vezetősége tárgyalásokat kezdett az amerikai nagykövetség diplomatáival, akik követelték, hogy a processzor beszerzési útjáról részletesen tájékoztassa őket a cég.
Tudni akarták, pontosan hány darab érkezett a blokkba, azoknak mely országokban volt a végfelhasználási helye, valamint sikerült-e a terméket lemásolni és hasonlókat gyártani. 1981. április 28-án az USA külkereskedelmi minisztériuma egy kérdőívet adott át a gyár illetékeseinek, amelynek válaszadásától tették függővé a Videoton tiltólistára helyezését. A kérdőív őszinte kitöltése esetén a Videoton annyira kompromittálta volna magát, hogy a bojkott elrendelése nem lett volna kérdéses.
Videoton számítógép. Forrás: Fortepan.hu/MHSZ
Eltitkolták, hogy az Elektromodul volt a „beszerző”
Hónapokig húzódó tárgyalások kezdődtek, amelynek során a magyar fél igyekezett kitérő válaszokat adni.
Közben a belügyi hírszerzés megtudta, hogy az amerikai kormány hadi ügyekért felelős adminisztrációja olyan információkhoz jutott, amelyek szerint a Videotonhoz kerülő alkatrészeket a Szovjetunióban hadászati célokat szolgáló egységekbe építik be. A nemzetbiztonsági szervek vizsgálatot indítottak az ügyben. A Videoton egyre kényelmetlenebb helyzetbe került, hiszen egyértelmű volt: amennyiben megalapozottnak találják a nyilvánvalóan igaz állításokat, a bojkott széles körű lesz.
Az Intel processzor körül kialakult kényes diplomáciai helyzetet tovább árnyalta, hogy a Videoton valójában nem is volt érintett az adott ügyben. A mikroelektronikai alkatrészek beszerzése ugyanis nem tartozott a feladataik közé, azt az Elektromodul végezte.
Ennek megfelelően az Intel 8080 megszerzése is az ő nevükhöz fűződött. A Külkereskedelmi Minisztérium javaslatára a Videoton vállalta magára a termék beszerzését azért, hogy fedésben tarthassa a valódi szállítót, amelynek tevékenysége ekkor még nem volt ismert az amerikai hatóságok előtt.
Végül a CDC segítette ki a Videotont
A CDC ugyan kénytelen volt együttműködni az amerikai hatóságokkal, de a gazdasági érdekeit a politikai elvárások elé helyezte. Képviselője – szigorú titoktartási kötelezettség mellett – átadott a Videoton vezetőségének egy dokumentumot, amely az Egyesült Államok exportellenőrzésére vonatkozó gyakorlati tudnivalókat tartalmazta, vagyis lehetőséget adtak a kiskapuk megtalálásához, a hatóságok kijátszásához.
Az átadott dokumentumnak köszönhetően a magyar fél látványosan tudta demonstrálni az amerikai hatóságok előtt, hogy beszerzési útvonala tökéletesen legális, és nem a magyar cég játszotta ki az amerikai rendelkezéseket, hanem az ottani eljárás hiányosságainak köszönhette az USA, hogy embargós termékek jutottak szerintük illetéktelen helyekre. Az átadott dokumentáció segítségével a Videoton rendelést adott le a szóban forgó processzorra egy harmadik cégen keresztül, de megjelölve saját magát, mint végfelhasználót, és könnyedén megkapták a kiviteli engedélyt – az áru be is érkezett Magyarországra.
A cégvezetés ekkor felmutatta a próbarendelés iratait az amerikai kereskedelmi attasénak, aki kénytelen volt elismerni annak eredetiségét. Ezzel elhárult a közvetlenül fenyegető retorzió lehetősége, a Videoton nem került tiltólistára.
A sorozat korábbi részei:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Sebestyén János, az „üzletember” a Párt és az állambiztonság felett
Amikor megvettük a Siemens-rádiót, a külkeres maffiát segítettük
Péter Györgynek és Vályi Péternek azért „kellett meghalniuk”, mert a külkeres maffia útjában álltak?
Egy kis elitcsapat irányította azt a pénzszivattyút, amely lerabolta az országot
A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókbankja a rendszerváltoztatás után is pénzmosodaként működhetett
Simon Moskovics, Moshe Sanbar és a külkeres maffia bécsi és izraeli szálai
A Videoton–Waltham csalássorozat, avagy egy „nagy játékos” születése
Facebook
Twitter
YouTube
RSS