Pesti Srácok

Ps TV

Elszámolás helyett, leszámolás - Az Öreg vendége Benkő Péter, Jászai Mari-díjas színművész

Stefka István Az Öreg június 8.
Elszámolás helyett, leszámolás - mondja keserűen a színész arra kérdésre, hogy mi lesz a színházi világgal, hogy egy fenyegető, megfélemlítésre kész kormány jutott hatalomba. Amikor a nemzeti, konzervatív gondolkodású Fidesz hatalomba került 2010-ben, akkor nem az volt az első dolga, hogy tisztogasson. A Nemzeti Színházban az igazgató, Alföldi Róbert kitöltötte a mandátumát és utána hirdettek pályázatot. Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját még a TISZA kormányra kerülése előtt lemondásra szólították fel. Milyen világ ez? - beszántják a patrióta színházakat, a törvényesség, az emberség, a művészi tehetség semmibe vételével? - kérdezte az Öregben Benkő Péter.

Korlátozott szuverenitás - Az Öreg vendége Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatója, egyetemi tanár

Stefka István Az Öreg május 25.
Az elmúlt 126 év magyar történelme többször korlátozott szuverenitással járt, sőt voltak időszakok - az 1944. március 19. német megszállás, 1945-től a 40 évig tartó szovjet megszállás és kommunista diktatúra-, amikor lényegileg a teljes függetlenségünket elveszítettük- magyarázta a történész, egyetemi tanár. Szakály Sándor a műsorban felidézte: Magyarország a legnehezebb időkben is próbált némi polgári demokráciát kiharcolni, vagy valamiféle ,,gulyáskommunizmust" , de többnyire a kisérlet elbukott.

Az új miniszterelnök ördögűzése - Az Öreg vendége Szalai Piroska, fideszes országgyűlési képviselő

Stefka István Az Öreg május 18.
A mérnök-közgazdász a beszélgetés során pontokba szedi, hogy az új miniszterelnök, Magyar Péter eddig hányszor hamisította meg a valóságot, hányszor ferdített, amikor olyan színben tüntette fel Magyarországot, mintha Európa legszegényebb országa lenne. Szalai Piroska szerint Magyar Péter ezzel nemcsak a hazánkat, hanem saját magát is lejáratja.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.