4-es metró
Budapest felfüggeszti a 4-es metróval kapcsolatos gyanús szerződések kifizetését
Budapest felfüggeszti a 4-es metró beruházására 2010 előtt kötött szerződéseik alapján minden gyanúba keveredett cég felé az utalást - írta Tarlós István főpolgármesterre hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.Lázár szerint a csalás tankönyvi példája, ami a 4-es metró beruházásánál történt
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket az Európai Csalás Elleni Hivatalnak az ügyben készült jelentése alapján.Kocsis Máté: A 4-es metró botrány lehet a baloldal Waterlooja
Nehéz elképzelni, hogy a 2010 előtti kormányzati vezetők ne tudtak volna a 4-es metró beruházása körüli hatalmas összegű kenőpénzekről – nyilatkozta a Magyar Időknek Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere. A fideszes politikus szerint „úgy illene”, hogy a súlyos korrupciós bűncselekmény miatt Demszky Gábor és más egykori baloldali vezetők bíróság elé álljanak. Annak kapcsán, hogy a baloldal Pityinger „Dopeman” Lászlót támogatja a józsefvárosi időközin, azt mondta: az, amit a rapper egész életében képviselt, nem érték, hanem maga a probléma.Izraelben bujkálhat a 4-es metró botrány egyik főkolomposa – Hosszú a bűnlajstroma
Több korrupciógyanús ügyben is érintett a tavaly óta szökésben lévő, állítólag Izraelben bujkáló Terner Géza, akit a hatóságok legutóbb a 4-es metró körüli visszaélésekkel hoztak összefüggésbe. Korábban azt vizsgálták a hatóságok, hogy milyen szerepe volt a szolnoki papírgyár bedöntésében, de a Strabag-ügyben is előkerült a neve.Kenőpénz miatt állhatott sokáig a 4-es metró építése
Azért állíthatta le fél évre a 4-es metró építését az egyik kivitelező cég 9 évvel ezelőtt, mert túl sok kenőpénzt kellett volna fizetnie a budapesti városvezetés számára - írja a Blikk. A lap úty tudja, hogy ebben az ügyben is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda, miután az Európai Unió csalás elleni hivatala százmilliárdos korrupció miatt visszaköveteli a metróépítésre adott támogatás jó részét.Nem Gulyás László ellen van nemzetközi elfogatóparancs kiadva Alstom-ügyben
Gulyás László az Indexnek csütörtökön, kora este kijelentette, tévesen azonosították, nem áll körözés alatt és az országban tartózkodik. A hírt a Fővárosi Törvényszék közleménye is megerősítette.Demszky tűzbe tenné a kezét külföldre szökött bizalmasáért
Demszky Gábor szerint egykori bizalmasa, Gulyás László egy kitűnő szakember, akiért tűzbe tenné a kezét, és úgy véli, semmi köze nincs a visszaélésekhez – nyilatkozta Budapest egykori polgármestere az ATV-nek. Az ATV-nek Demszky Gábor arról is beszélt bár ő sem bujkál, nem érték el a hatóságok. Úgy gondolja, hogy Gulyás Lászlót is el lehet érni.Ajánljuk még