aczél györgy
Krencsey Marianne színésznő is az aczéli kultúrpolitika áldozata lett
Krencsey Marianne, a varázslatos színésznő, egy nemzedék bálványa is Aczél György kultúrpolitikus áldozata lett. Abban ugyanis, hogy amikor az okos, barna szemű, szőke színésznő, a beskatulyázhatatlan filmcsillag 1966. augusztus 2-án, második férjével együtt úgy döntött, hogy távoznak hazánkból, nagy szerepe volt annak, hogy Aczél György ellehetetlenítette őt a pályán. Akkoriban már nem kapott színházi szerződést és filmszerepet is alig. Krencsey Marianne színésznő 1966-ban férjével emigrált. A "disszidálás" (ahogy akkor hívták) hátterének járt utána írásában Tóth Eszter Zsófia történész.Ledarált, elpusztított zsenik a Kádár-diktatúrában: Kondor Béla, aki lehülyézte Aczél elvtársat
Kondor Béla a 20. század nagy formátumú festőművésze volt. Csak éppen Kádár főcenzora, főkritikusa, a rettegett, talpnyalókkal körülvett Aczél György nem értékelte. Sőt, mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse és tönkretegye ezt a zseniális művészt. Kondor azon kevesek egyike volt, aki nyíltan megmondta a véleményét Aczélnak és a többieknek, utóbbi nem is hagyott neki túl sok levegőt. A festőzseni végül nagyon fiatalon, alig negyvenévesen meghalt. Életműve – Aczélével ellentétben – örökké velünk marad.Dokumentumsorozat a Kádár-rendszer romboló kultúrpolitikájáról: Aczél szellemi utódai nem az eszmét örökölték, hanem ami a terepasztalon maradt
A hirado.hu dokumentumsorozatának első részében a Kádár-rendszer romboló kultúrpolitikáját mutatta be, amiben Aczél Györggyel készített utolsó, eddig soha nem hallott hangfelvételekből mutattak be részletet. A dokumentumfilmben a kádári korról és átmentett szelleméről a posztkommunista Hálózat kutatója, portálunk főmunkatársa, Mező Gábor beszélt.„Én nem nyalok, mint az Illés” – Radics Béla, a Gitárkirály balladája
Egyszer majd valaki összeszámolja a Kádár-diktatúra nagy halottait. Radics Béla biztosan közéjük tartozott. A zseniális Gitárkirály nem volt hajlandó benyalni, nem volt hajlandó megalázkodni, meg is mondták neki: sohasem lesz nagylemeze. Nem is lett. Imádták a tömegek, ezért mindent megtettek az elhallgatására, az elhallgattatására. A Gitárkirály balladája a PestiTV A Hálózat című műsorában. Ahogyan szoktuk: keményen, tabuk nélkül. Radics és Balázs Fecó emlékére.Mészáros Ági nem vonta vissza ötvenhatos szavait, Major Tamásék kerékbe törték a színészcsillag pályafutását
Mészáros Ági a kor egyik legismertebb színész-csillaga volt a Rákosi-diktatúrában. Aztán felnyílt a szeme. 1956-ban bátor hangon követelte a szovjet csapatok kivonulását, és mivel szavait később sem vonta vissza, parkolópályára tették. Az osztályharcos megtorlást követelő, vonalas kommunista Major Tamás a Párt utasítására elvette a Nemzetiben tőle a főszerepet, és szegény Mészárosnak kellett betanítani utódját, Törőcsik Marit. Régi barátainak többsége elfordult tőle, és végül szegényen, magányosan halt meg. Temetésén Sinkovits Imre mondott megrendítő beszédet. „Hogy élhet rab madár is törött szárnnyal? Ebbe csak belebetegedni lehet.” És belehalni.Elpusztítani mindent, ami magyar – Ez vezérelte Nagy "Borisz" Pétert, a kommunista diktatúra egyik legaljasabb ügynökét
Az úgynevezett népi-nemzeti értelmiség megtörése, elhallgattatása, illetve alattvalóvá kényszerítése első számú prioritássá vált a kommunista hatalom számára az 1956-os forradalom leverése után. Ők voltak azok az írók, gondolkodók, akik a trianoni katasztrófát követően a nemzeti megújulás programját tűzték zászlajukra. A többi között az ellenük folyó aljas játszmában vitt kulcsszerepet "Borisz" ügynök, aki korábban a Rákosi-diktatúra kiépítésében is oroszlánrészt vállalt. A valódi neve Nagy Péter volt, és több kiemelkedő hazafi tönkre tételében vastagon benne volt. Volt, akit akasztófára juttatott, de az sem bánta meg. Az ő története következik.Ha Koncz Zsuzsa valódi cenzúráról akar hallani, kérdezze a halott Radics Bélát
Koncz Zsuzsa szerint cenzúra uralkodik Magyaroszágon. Régen valóban így volt. A Kádár-rezsimben számtalan zsenit tönkretettek. Radics Béla, a Taurus, a Kex, a Syrius, olyan zenészek, együttesek, amelyek hiába vártak nagylemezre. Őket üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették. Koncz Zsuzsa nem tartozott közéjük. Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot. Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani „elnyomásról”. Publicisztika.Ajánljuk még