altus
Gyurcsány Ferenc már '94-ben is „pókerarccal hazudott” – Fiatalkori „monológjában” elmesélte, hogyan emelkedett fel
Ezt a publicisztikát ketten írtuk: én és Gyurcsány Ferenc. Egyrészt ő monologizál egy 1994-es Magyar Nemzet (!) -cikkben, másrészt én egészítettem ki az egészet. Sok-sok olyan eseménnyel és körülménnyel, amelynek jelentős része már köztudott. Az eredmény ijesztő. Csak az biztos, hogy Gyurcsány végig, következetesen hazudik.Megkezdődtek a kihallgatások a Czeglédyt is segítő Gyurcsány-cég sötét ügyei miatt
Megkezdődtek a kihallgatások az ALTUS és Czeglédy közötti gyanús pénzügyletek miatt indult büntetőeljárásban - tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint két büntetőeljárás is indult Gyurcsányék családi vállalkozása működése kapcsán: egy jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatása miatt, egy pedig fedezetelvonás miatt. Hétfőn reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányságon mindkét ügyben feljelentőként hallgatták ki Budai Gyulát. A fideszes politikus több, a bűncselekmények elkövetését alátámasztó dokumentumot is átadott.Gyurcsány magáncéget alapított Kínában, de persze Orbán akar nyerészkedni
Gyurcsány Ferenc és csatolt részeinek – Demokratikus Koalíció, Magyar Szocialista Párt, illetve az újonnan beszerzett momós különítmény – Kínához fűződő kapcsolata leginkább egy abszurd szerelmi drámához hasonlítható. Az utóbbi két évtized látványos pálfordulásait még egy brazil szappanoperákon edződött nézőnek is komoly fejtörést jelenthet értelmezni. Mi azonban megpróbálkoztunk a „lehetetlen küldetéssel”, hátha ezzel az összeállítással segíthetünk az egykor dicsőségesebb napokat látott szocialistáknak abban, hogy miként is tartsák számon Kína és Magyarország kapcsolatát. Eddig ugyanis jól láthatóan nem sikerült ebben határozottan állást foglalniuk, bár az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak titkolják – még önmaguk előtt is. Ami biztos: ha az Orbán-kormány tárgyal Kínával, akkor az vörös posztó a szemükben, közben pedig valamiért elfelejtik azt az egyébként semmiképpen sem elhanyagolható tényt, hogy Gyurcsány Ferenc még saját céget is alapított a kínai piacban rejlő lehetőségekre. De ne feledkezzünk meg Ujhelyi Istvánról sem, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az Európai Parlamentben. Miközben Kína nemes egyszerűséggel kitiltott néhány EP-képviselőt, köztük a neokomcsi Halálbarbi Kleopátra-verzióját, Cseh Katalint, aki minderre nagyon büszke. És ez még nem minden.Dobrevék ellen nem akarnak nyomozni – Budai Gyula: "Ismét nem volt elég bátor az ügyészség..." (Frissítve az ügyészség válaszával)
Megint nem volt elég bátor az Ügyészség, ugyanúgy, mint 2011-ben, a sukorói ingatlan -panama ügyben, amikor hivatali visszaélés büntette miatt – gyanúsítottként hallgatták ki Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, de vádemelés vele szemben elmaradt! Sajnos hiába tettem 2021. január 26-án büntető feljelentést az ALTUS Portfolió Kft. és Czeglédy Csaba között létrejött gyanús kölcsönszerződések ügyében, az ügyészség lerázta magáról az egészet és inkább a könnyebb megoldást választotta – írta ki Facebook-oldalára Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő azután, hogy az általa tett feljelentést "lepasszolta" a Központi Nyomozó Főügyészség. A feljelentés a Gyurcsány család érdekeltségébe tartozó, uniós pénzekkel kitömött Altus Zrt. az adócsalási ügyben megvádolt Czeglédy Csabának folyósított kölcsönei miatt született. Az ügyészségi döntésből arra lehet következtetni, hogy Gyurcsányt és nejét nem akarják megvádolni, hiszen a megválasztott politikusok ellen csak ez a szerv járhatna el. A Központi Nyomozó Főügyészség válaszában elmondta, hogy eljárásjogi okokból nem volt módja érdemben elbírálni a feljelentést.Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalához fordult Budai Gyula az Altus-kölcsönök miatt
Az Altus egy tíztagú nemzetközi konzorcium tagjaként vezetőjeként nyert el 5 millió euró támogatást egy oktatási projektre, ebből származhat a Czeglédy Csabának nyújtott összesen 281 millió forint kölcsön – véli Budai Gyula, aki ezen kölcsönök miatt korábban már büntető feljelentést tett hűtlen kezelés, illetve fedezetelvonás miatt, most pedig az OLAF-hoz, vagyis az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalához fordult. Beadványában azt írja: a Főigazgató vizsgálatot indíthat, ha kellő gyanú áll fenn arra vonatkozóan, hogy csalást, korrupciót vagy az unió pénzügyi érdekeit sértő bármely más jogellenes tevékenységet követtek el.Hűtlen kezelés, valamint gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészesség gyanújával jelentette fel Dobrev Klárát Budai Gyula (Videóinterjú!)
Hűtlen kezelés, különösen jelentős értékre elkövetett gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészesség gyanújával tett feljelentést az Altus-kölcsönök kapcsán a Legfőbb Ügyészségen Budai Gyula. A politikus a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, megunta a hatóságok teszetoszaságát az ügyben, hiszen nemcsak a nemzeti bank álláspontja áll évek óta a nyomozók rendelkezésére a jogosulatlan pénzügyi tevékenységről, hanem Dobrev Klára vallomása is, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Czeglédy Csaba kérésére nem a kölcsönszerződésben szereplő, hanem egy másik cég, a Human Operator Service Kft. számlájára utaltak egy 35 milliós kölcsönt. Erre azért került sor, mert Czeglédy munkaerő-kölcsönző cége ellen egy hónappal azelőtt végrehajtás indult és bankszámláit zárolták. A történet pikantériája, hogy a kölcsönszerződést Czeglédy és Dobrev írták alá. Czeglédy esetében a fentiek miatt már vádat is emeltek, a cselekmény az ellene folyamatban lévő büntetőügyben a vád része; Dobrev Klárát, aki lehetővé tette a vád szerinti különösen jelentős értékre elkövetett csalást, felelősségre sem vonták – mondta Budai Gyula.Valami nagyon nincs rendben az Altus-kölcsönökkel, Budai Gyula nem is hagyja annyiban
Jogellenes kölcsönök... I. rész címmel posztolt hivatalos Facebook-oldalán Budai Gyula országgyűlési képviselő, aki a kezdetektől kiemelt figyelemmel kíséri Czeglédy Csaba és társai hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával zajló büntetőügyét. A politikus ezúttal az Altus Portfólió Kft. által Czeglédy cégének nyújtott kölcsönöket vette górcső alá. Tavaly a jegybank azután büntette meg zughitelezésért a céget, hogy Budai a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletéhez fordult, kérve, vizsgálják meg, Gyurcsányék családi vállalkozásának egyáltalán van-e jogosulatsága bármilyen pénzügyi tevékenységre. Nos, nem volt... Budai Gyula mostani posztja arra utal, hogy a politikus újabb jogsértésekre jöhetett rá a kölcsönök ügyeiben.Bukta: Gyurcsányék most a Kúrián kaptak egy sallert Budai Gyulától
Nem bírta földolgozni az Altus Zrt. korábbi jogerős pervesztességét Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné Dobrev Klára, ezért a Kúriához szaladtak jogorvoslatért, ám ott is Budai Gyulának adtak igazat. Nem elég a bukás: Gyurcsányéknak még százezer forint felülvizsgálati illetéket is meg kell fizetniük. Szemkilövetőéket ki más képviselte volna a perben, mint a korábban több bűncselekmény miatt elítélt, jelenleg maffiaszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba...Altus és az olajmaffia: hiába perelték be portálunkat Gyurcsányék, végül elhasaltak a bíróságon
Jogerősen elbukták a PestiSrácok.hu ellen személyiségi jog megsértése miatt indított pert Gyurcsány Ferencék, akik azt nehezményezték, hogy még 2015-ben megírtuk, cégük, az Altus Zrt. több szálon is összeért a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportosulásával, a több leszámolásos gyilkosság miatt felelősségre vont Portik Tamás egykori cégével, az Energol Rt-vel. Gyurcsányék hiába pereltek, a Kúria kimondta: a cikkünkben leírt következtetés az Altus és az olajbűnözők kapcsolatáról belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.Ajánljuk még