buda-cash
Újrakezdik a Buda-Cash-tárgyalásokat
Újrakezdik a Buda-Cash-tárgyalásokat, ráadásul ezúttal a dán jog szerint – tudta meg az Index.hu. Ismert, a Buda-Cash Brókerház mintegy három és fél évvel ezelőtt ment csődbe.Súlyos börtönbüntetés, vagyonelkobzás, foglalkozástól eltiltás – ítéletet hirdettek a Buda-Cash brókerbotrány ügyében (Frissítve!)
Hét és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Buda-Cash brókerbotránya miatt indított büntetőper mind az öt vádlottját a Fővárosi Törvényszék. A testület folytatólagosan elkövetett sikkasztásban találta bűnösnek V. Pétert és öt társát. Hajba Krisztina büntetőtanácsa az érintettekkel szemben vagyonelkobzást rendelt el, tíz évre valamennyiüket eltiltotta attól, hogy vezetőként pénzügyi tevékenységet végezzenek, és nyolc évre a közügyektől is eltiltotta őket.Buda-Cash – a százmilliárdos brókerbotrány, ami nem ügy, és amelyben a védelem szerint mindenki ártatlan
Az ügyészség által félreértelmezett, a pénzintézeteknél ugyanakkor bevált eljárásoknak tartják a Buda-Cash brókerbotrányában szereplő védők azokat a tranzakciókat, amelyek révén a cég vezetői a vádirat szerint száztizenötmilliárd forintos kárt okoztak. Az a három évre tartó büntetőeljárás finisére sem derült ki, hogy ki, vagy kik hozták létre fiktív személyek nevén azokat a számlákat, amelyekre hatalmas összegek érkeztek, és azokat a vádlottak a sajátjukként kezelték. Az ügyészség úgy tartja, a Buda-Cash menedzsmentje az ügyfelek befektetéseit megcsapolva tartotta fent a cég fizetőképességének látszatát; a védelem szerint a befektetők haszonnal együtt visszakapták a pénzüket, a károsultak azonban más véleményen vannak. Az ügyész a napokban letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, a Fővárosi Törvényszék az ősszel hirdet ítéletet az ügyben.Százmilliárdos csalás és sikkasztás - Heteken belül dönthet a bíróság a Buda-Cash-vezérek sorsáról
Kedden már a perbeszédekkel folytatódik a milliárdos sikkasztással, csalással és más bűncselekményekkel vádolt Buda-Cash-vezetők büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint a brókercég vezetői egy általuk létrehozott, Karácsony Miklósnak elnevezett fiktív személy számlájára, illetve offshore cégeknek milliárdos összegeket játszottak át. Noha a közvélemény és a sajtó csak kisebb szeletét ismerte meg a bűnügynek, az mindenesetre nehezen képzelhető el, hogy az évtizedekig tartó visszaélések háboríthatatlanul folyhattak volna a politika és a bűnüldöző szervek tudta nélkül. Az ügyben heteken belül végre elsőfokú ítéletet hirdethet a bíróság.Az ismert színész is felemelte szavát a pilisborosjenői ingatlanmutyik ellen
Tovább feszülnek az indulatok Pilisborosjenőn. Korábban már többször írtunk a polgármester, egy helyi vállalkozó, illetve a mögötte álló pénzemberek és a pilisborosjenői lakosság harcairól. A környezetükért, falujukért aggódó lakosok 2097 néven egyesületet alapítottak, és egy honlapot is működtetnek, ahol közreadják az újabb és újabb elképesztő eseményeket: a panaszok jogszabályok sárba tiprásáról, megalomán tervekről szólnak. A minap neves színművészünk, Hirtling István – aki szintén Pilisborosjenőn él – kemény hangvételű nyílt levelet írt a polgármesternek, amiben arra hívja fel a figyelmét, hogy most még nem késő a becsületet és a tisztességet választani, a falut csak kihasználó vállalkozók érdekeinek kiszolgálása helyett.Nem keresik tovább a kivégzett bróker gyilkosát
Eredménytelenül zárta le a rendőrség a London Brókerház egykori tulajdonosa, Reichardt Ignác meggyilkolása ügyében három éve újraindított nyomozást- tudta meg a PestiSrácok.hu. A 46 éves brókert 2000. január 14-én, a saját terepjárójában végezte ki egy máig ismeretlen bérgyilkos. Értesüléseink szerint a nyomozás során egy, korábban az MSZP-hez húzó milliárdos, valamint a Buda-Cash Brókerház egyik alapítójának a szerepét is vizsgálták, de végül nem sikerült bizonyítani, hogy közük lehet a merénylethez.A Buda-Cash Brókerház alapítójáig érhet a Welsz-ügy nyomozása
A PestiSrácok.hu információi szerint hamarosan Pintér Zoltán, a Buda-Cash Brókerház milliárdos csalással és sikkasztással vádolt alapítója is gyanúsított lehet a 2014 tavaszán öngyilkosságot elkövető vállalkozó, Welsz Tamás és társai ügyében pénzmosás és más bűncselekmények miatt indított nyomozásban. Pintérről a hatóságok éppen Welsz halála napján foglaltak le terhelő dokumentumokat a gyanús körülmények között elhunyt üzletember lakásában. Emellett portálunknak megszólalt egy, a főbrókert jól ismerő forrás is, aki többek között arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Pintér Zoltán miként próbálta meg megúszni a teljes Buda-Cash-t bedöntő brókerbotrányt.Szerintünk ez volt a tíz legjobb bűnügyi sztori idén a PestiSrácok.hu-n - Szavazzon a legjobbra!!
Itt van az év vége, és újra arra buzdítjuk olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb bűnügyi cikkére! Jó kis sztorikból akadt idén is bőven! Például egyedüliként a PestiSrácok.hu-nak szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő nyilatkozatokkal összefüggésben az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László. Arról is portálunk számolt be elsőként, hogy a Hajógyári-sziget ura terhelő vallomást tett a 90-es évek alvilági leszámolásainak kulcsfigurájára, Portik Tamásra, akinek a Fenyő-ügyben jegyzőkönyvön kívül tett vallomását is sikerült megismernünk és megosztanunk olvasóinkkal. A ma már jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú ebben többek között beszélt alvilági haragosairól, volt rendőrökről, valamint a bukott úszóelnökhöz, Gyárfás Tamáshoz fűződő viszonyáról is. Szintén a PestiSrácok.hu adta hírül elsőként, hogy Csehországban megtalálták az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt nem jogerősen elítélt Jozef Rohác legközvetlenebb bizalmasának, Jozef Hamalának a régóta keresett holttestét. Ezeken kívül még olyan izgalmas témákat feszegettünk, mint egy húsz évvel ezelőtti rejtélyes rendőrgyilkosság, vagy, hogy ki a felelős a gyöngyösi kislány haláláért, de arra is kerestük a választ, hogy mi köze van a Quaestor-botrány egyik főszereplőjének a máig megoldatlan brókergyilkossághoz. Most már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé!Ajánljuk még