ceu
Aljasság a köbön: Fekete-Győr szerint a köztévések megérdemelték, hogy bántották őket (Videó)
Fekete-Győr András annyira aljasan nyilatkozott a Hír Televíziónak, hogy azt gyakorlatilag kommentálni sem nagyon kell. Önmagáért beszél az újliberális Momentum Mozgalom elnökének kijelentése, miszerint a köztévé munkatársai megérdemelték, hogy a vasárnapi CEU-tüntetésen rájuk támadt az agresszív tömeg.Lázad a Jobbik holdudvara: szerintük a CEU „nemzet- és államidegen”, „kozmopolita agymosoda”
Úgy tűnik, egyre nagyobb szakadék választja el egymástól a Jobbikot és a párt (egykori) értelmiségi holdudvarát. Legalábbis ez derül ki a Magyar Idők hétfői cikkéből, amely a CEU-ügy kapcsán szólaltatott meg olyan, a nemzeti radikalizmussal szimpatizáló, a Jobbikkal is valamilyen szintű kapcsolatban álló értelmiségieket, akik teljes mellszélességgel támogatják a kormány fellépését a Soros-egyetem ellen. Eközben a korábban sorosozó, Orbánt Soros-bérencnek tituláló Jobbik – 180 fokos fordulatot végrehajtva – beállt a balliberális kórusba, és nem volt hajlandó támogatni a CEU megregulázását célzó felsőoktatásitörvény-módosítást.Lendvai Ildikó: az ellenzéki pártok Soros oldalán vannak
"Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak." - mondta Lendvai Ildikó a Mandiner kamerájának. A portál a CEU melletti tüntetésen megkereste az ellenzéki pártok politikusait, és megkérdezte tőlük angolul, hogy miért is tüntetnek. Gréczy Zsolt azt mondta, angolul nem tud nyilatkozni, Lendvai Ildikó összekaparta összes angoltudását, Juhász Péter pedig tolmácsot kerített.Önfeladás, balekság?
A stockholmi belvárosban zsúfolt tömegbe hajtó teherautó először nem riadalmat keltett. Az emberek nem futottak el, hanem az ott sétáló svédek, turisták egy része felvételeket kezdett készíteni az eseményről, nem zavarta őket, hogy emberek halnak meg és számosan megsérülnek. Az ottlévők akkor kaptak csak észbe, amikor géppisztolyos rendőrök, kommandósok rohantak s kiabálták, hogy menjenek biztonságos helyre, terrortámadás történt.A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "okafogyott" a CEU-s tüntetéssorozat
Okafogyottnak nevezte a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelő tüntetéssorozatot a Nézőpont Intézet ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Fodor Csaba értékelése szerint politikai szempontból egy igen komoly mozgósító erővel bíró nemzetközi hálózattal áll szemben a magyar kormánypárti szövetség.Dobálták a rendőröket a CEU-sok a Parlamentnél – Stábunkat felkötéssel fenyegették (Frissítjük)
Üvegekkel, fémtárgyakkal, műanyag palackokkal dobálták meg a rendőröket a CEU-tüntetés résztvevői a Kossuth téren. Előzőleg a köztévé riporterét, operatőrét, technikusát molesztálták az agresszív tüntetők, akiknek menekülniük kellett. Rohamrendőrök gyülekeztek a Parlamenthez közeli utcákban. A PestiSrácok.hu riporterére ismét rátámadtak a ballib tüntetők, és felkötéssel fenyegették meg. Egy agresszív csoport az Emberi Erőforrások Minisztériumához vonult, ahol ugyancsak rátámadt a rendőrökre. A Kossuth térről a Fidesz székházához vonult volna több száz ember, de a rendőrök nem engedték őket az épülethez. Pár százan a Dózsa György utca-Lendvay utcán sarkán vertek tábort, majd visszamentek az Oktogonhoz. Közben Tényi István azt közölte lapunkkal, hogy a köztévé stábjának bántalmazása és a rendőrök megdobálása miatt feljelentést tett. Háromnegyed 12 körül körülbelül 300-an ülnek az Oktogonnál a flaszteron, de egy jó részük bement a McDonaldsba. Ezeknek a fiataloknak nem csak a szeme, az értelme is csillog: egyikük közölte, tartsanak ki reggelig, mert akkor megint sokan lesznek... Hát, sok sikert hozzá, mi nyugovóra térünk. Hétfőn jövünk a vasárnapi CEU-tünti videóösszefoglalójával – nagyon ütős lesz! Jó éjt minden kedves olvasónknak!Ajánljuk még

















