cigányozás
Puzsér majd eldönti, hogy ki miről beszélhet – Különvélemény
Puzsér Róbert a Spirit FM-en futó műsorában vette rossz néven, hogy kollégánk, Ábrahám Róbert kritizálni merészelte a jakobinus diktatúrát. Hogy miért nem kritizálhatja Ábrahám Robi a történelem ezen szakaszát? Mert cigány! Legalábbis erre jutott a kritikus és asztaltársasága, persze sokkal finomabban és körülményesebben kifejezve a lényeget. Az érintett pedig most válaszol erre a meglehetősen furcsa (és a XXI. században meglehetősen divatjamúlt) felvetésre.Pikó András továbbra sem határolódik el a rasszista képviselőtársa megnyilvánulásától (Videó)
Pikó András, Józsefváros polgármestere kapiskálja ugyan, hogy Szarvas Koppány Bendegúz momentumos helyi önkormányzati képviselő Facebook-posztja – amelyben cigány Bokros Lajosnak nevezte az új brit miniszterelnököt – nem volt éppen korrekt. De azt, hogy ezen okok mentén elhatárolódjon képviselőtársától, még mindig nem tartja indokoltnak. A józsefvárosi roma közösség képviselői már több fórumon is próbáltak hangot adni annak, hogy Szarvas Koppány Bendegúz megsértette őket, és minimum bocsánatkéréssel, de inkább lemondással tartozik tettéért. A legutóbbi józsefvárosi közmeghallgatáson csupán csak egy-két elharapott bocsánatkérés hangzott el a városvezetés részéről, további következményekről szó nem esett. Pikó András inkább marad annál a lehetőségnél, hogy önkéntes továbbképzéseket tartson – akár a helyi roma vezetőknek, akár a sajtó képviselőinek – arról, hogy ki és hogyan ne legyen kirekesztő, és segít átértelmezni a rasszizmus fogalmát is."Ahhoz fel kell nőnöd százszor, hogy minket tanítsál" – Darabokra szedték a józsefvárosi cigány vezetők a rasszizmusból oktatást tartó Pikó Andrást
Pikó András igazi független, pláne objektív polgármester Józsefvárosban. Az igazán nem jelent problémát, hogy lassan már mindenki utálja a kerületben. A woke-forradalmár igazi kommunista tempóval akkor is magáénak érzi a bölcsek kövét, ha senki sem tart vele. A törpe kisebbség elhivatott fanatizmusa pedig még arra is ráveszi a józsefvárosi messiást, hogy cigány embereket oktasson ki a cigányozásról, és arról, hogy attól bizony el kell határolódni. Igen, Pikó mindezt a cigányoknak mondta kioktató hangnemben. Úgy tűnik, hogy Pikóék utólag meglehetősen vállalhatatlannak tartották a személyeskedő vitát, és vélhetően Pikó arrogáns és kioktató modorát, mert a videót levették. A PestiSrácok.hu azonban megszerezte a felvételt, ebből láthattok tanulságos részleteket.Niedermüller sok mindenről tud, csak nem mindenről beszél, Horváth Csaba dühös a DK-s alpolgármesterére (Fővárosi Közgyűlés)
Ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, ahol a baloldali többség hatékony kormányzás helyett általában terel, mutogat, felelősséget pedig nem vállal, hiába vezetik már három éve Budapestet. A szerdai közgyűlés nem ígérkezett túlságosan viharosnak, azonban több okból is egymásnak estek a fideszes és a várost vezető ellenzéki képviselők. Látható volt, hogy Karácsony Gergelyék továbbra is a brüsszeli szankciós politika elkötelezett hívei, határozottan elutasították ugyanis, hogy csatlakozzanak Szita Károly kaposvári polgármester nyílt leveléhez. Az Ursula von der Leyennek címzett levélben a szankciók Európára gyakorolt káros hatásairól volt szó, ezek megszüntetéséről, azonban a baloldal cinikus módon söpörte le az asztalról a terveket. A PestiSrácok.hu beszélt Niedermüller Péterrel, a DK erzsébetvárosi polgármesterével, aki továbbra is kerüli az árnyékkormánnyal kapcsolatos kérdéseket, bár távolságtartását nem a sértődöttség számlájára írta. Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester is kameránk elé állt, aki hibának nevezte a székelyföldi Csíkcsicsónak küldött angol nyelvű levelet, és indulatosan reagált a DK-s alpolgármestere beruházásból való kifarolására. Beszéltünk ezen kívül Őrsi Gergellyel, a II. kerület szocialista polgármesterével az értékalapú építményadóról és az MSZP pártvagyonának kiárusításáról, valamint Soproni Tamást is szembesítettük párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz cigányozásával kapcsolatban. A Fővárosi Közgyűlést tagjai indulatosan vitáztak Karácsony Gergelyék építményadójáról, amelyet most a margitszigeti ingatlanokra vetnek ki, amely – amennyiben más kerületekben is bevezetnék – akár több száz, vagy akár ezer százalékos emelést is jelentene bizonyos ingatlanok tulajdonosai számára számára. Nézzétek meg videónkat!Szarvas Koppány Bendegúz: Rishi Sunak egy cigány Bokros Lajos
„Rishi Sunak miniszterelnöksége nekem úgy tűnik, mintha egy cigány Bokros Lajos + Lázár János kombináció kapná Bajnai Gordon 2009-es szerepét” – ezt a frappáns véleményt osztotta meg követőivel nemrégiben a fővárosi Momentum kötelékébe tartozó Szarvas Koppány Bendegúz a Facebook-falán.Vaskos cigányozással kampányol a Momentum Újbudán
Vasárnap Újbuda két körzetében is időközi választást tartanak, két momentumos politikus, Orosz Anna alpolgármester és Bedő Dávid önkormányzati képviselő helyére választanak képviselőket, miután mindketten az Országgyűlésbe ültek át. A Momentum be is gyújtotta a rakétákat: öblös cigányozással hirdettek „mozgósítást” a kerületben. A momentumosok ugyanis annyira magukévá tették a romaügyet, hogy Devla-kampánynak keresztelték végső mozgósításukat. Aki azt hinné, hogy ez valamiféle kedveskedés a helyi romák felé, annak érdemes felidézni, hogy csupán néhány hete hogyan cigányozták magukból kifordulva a momentumos aktivisták Orbán Viktort. Teszik ezt miután a kerületben köztiszteletben álló Kárpáti István, Újbuda Cigány Önkormányzatának vezetője, szeptember elsején hunyt el.Megtalálta a szuperfegyvert Orbán ellen a baloldal: lecigányozzák!
Feltűnően nem találják meg a megfelelő embert a baloldali pártok, aki lekapcsolná a villanyt és diszkréten behúzná maga mögött az ajtót. Ezért aztán ugyanazok a rettentően unalmas körök jönnek újra és újra, az összefogott ellenzék ilyen-olyan fiókjai semmi új meglátást, véleményt, javaslatot nem képesek megfogalmazni a közéletről. Most azonban végre itt az új lendület: lecigányozták a miniszterelnököt!Ma van a nemzetközi roma nap, Bakács Tibor pedig pont ezt a napot választotta arra, hogy belerúgjon a romákba
A balliberális újságíró, kritikus és téliszalámi-tolvaj, Bakács Tibor sem tudja megemészteni, hogy a Fidesz–KDNP elsöprő győzelmet aratott a választáson. Klaviatúrát ragadott és kiírta magából a fájdalmát ezzel kapcsolatban, a végén pedig többek között a romákat tette felelőssé. Azt üzente nekik: "Hatvankét év után kimondom, cigányok kapjátok be a faszomat, ti vagytok a legócsóbb portéka a piacon." Forgács István felzárkózáspolitikai tanácsadó azt kérdezi a közösségi oldalán, hogy hol vannak ilyenkor a jogvédő szervezetek, mint például a Helsinki Bizottság vagy a Társaság a Szabadságjogokért.Márki-Zay már mindenkit megsértett – Hiánypótló gyűjtés a kapitány „aranyköpéseiből” (videó!)
Szinte naponta látnak napvilágot a baloldal jelöltje, Márki-Zay Péter bárdolatlan kijelentései, amelyekkel a társadalom legszélesebb rétegeit sértegeti. Arról beszélt, hogy „pusztulnak a nyugdíjasok”, a vidékiek bunkók, a nők helyesírása rossz, a Fidesz-szavazók különösen buták, és a sor még folytatható. A Mediaworks Hírcentrum összegyűjtötte Márki-Zay legelfogadhatatlanabb mondatait.Ajánljuk még