colorado
Trump lesz a következő elnök?
Ezt még nyilván nem tudhatjuk, de jó eséllyel indul. Ha hagyják elindulni... Akik kicsit is követik az amerikai politikai történéseket, bizonyára találkoztak a hírrel, hogy Coloradóban az állami legfőbb ügyészség lehúzta Trump nevét a republikánus előválasztás szavazólapjáról, a 2021. január 6-i eseményekre hivatkozva. A bírák szerint ugyanis Trump államellenes lázadást szított (erre ugyan semmiféle perdöntő bizonyíték, pláne jogerős ítélet nincs), és aki ilyet tesz, az az alkotmány rendelkezései szerint ne jogosult arra, hogy az Egyesült Államok elnökségéért elinduljon.Donald Trump fellebbezett a két államban hozott, a választási indulását tiltó döntések ellen
Donald Trump fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi legfelsőbb bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma. A volt amerikai elnök ügyvédjei útján a Colorado államban hozott döntés jogszerűtlenségének megállapítását, illetve azt kéri, hogy a választási indulásból kizáró döntést semmisítsék meg, és "adják vissza a választók jogát, hogy saját maguk döntsenek elnökjelöltjükről".Fellebbezés kellett, hogy Donald Trump is szerepeljen a republikánus előválasztáson indulók listáján Colorado államban
Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon – közölte Colorado közigazgatásának vezetője. Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz.Demokrácia a köbön: kizárták Trumpot az elnöki előválasztásról
A Guardian cikke alapján írt arról a Mandiner, hogy a coloradói legfelsőbb bíróság kedden alkalmatlannak nyilvánította Donald Trumpot az elnöki hivatal betöltésére, az amerikai alkotmány felkelési záradéka alapján. A bírák elrendelték: törlik az állam elnökválasztási előválasztási szavazólapjáról Trumpot, miután szerintük 2021. január 6-án a Capitoliumban lázadást követett el.Coloradóban már az iskolákban tanítják: minden rendőr rasszista, ezért "ne hívd a rendőrséget"
Az USA oktatását teljes mértékben leuralta a liberális lobbi. Nem csupán a felsőoktatást, már az elemi iskolákban is elkezdődött a kötelező jellegű érzékenyítés, amelynek kedvenc célpontja a rendőrség, hiszen az amerikai baloldal szerint minden rendőr rasszista, ezért fel kell számolni a hatóságokat. Persze, a hollywoodi magántestőrség által őrzött villákból ezt könnyű propagálni.Tűzvész miatt több tízezer embernek el kellett hagynia otthonát Colorado államban
Tűzvész miatt mintegy 30 ezer embernek el kellett hagynia otthonát csütörtökön az egyesült államokbeli Colorado államban - közölték a helyi hatóságok. A szél hatására több kisebb tűz egyesült egy naggyá az Egyesült Államok nyugati részén elterülő államban, és emiatt elővigyázatosságból két kisváros - Louisville és Superior - csaknem minden lakóját evakuálni kellett - jelentette be Boulder megye seriffjének hivatala.Diákok sérültek meg a coloradói lövöldözésben
Hat fiatalt kórházba kellett szállítani az amerikai Colorado állam Aurora városának egyik főiskolája közelében hétfőn történt lövöldözés nyomán – közölte a város rendőrfőnöke újságírókkal. Vanessa Wilson tájékoztatása szerint a lövéseket egy kocsiból adták le. A bűncselekmény elkövetése feltételezhetően bandákhoz köthető, a hatóságok több gyanúsított ellen adtak ki körözést. Mint arról beszámolt, a 14 és 18 év közötti sebesültek mind diákok voltak.Újabb elmebaj: Betiltották a tapsolást egy coloradói iskolában
Heves viták alakultak ki egy coloradói iskolatanács ülésén, miután a szülők és a tanárok összekülönböztek a kritikus fajelméletet is tartalmazó tanterv miatt. A vita közben az iskolatanács elnöke az ülésen résztvevők számára megtiltotta a tapsolást, mert szerinte sokakat érzékenyen érinthet és sérthet a hangos taps, ezért, hogy biztonságos környezetet (safe space) teremtsenek számukra, muszáj volt meghozni ezt a döntést –olvasható a hirado.hu oldalon.Ahmad Al Aliwi Alissának hívják azt a férfit, aki tíz embert megölt Coloradóban, de szó sincs terrorcselekményről
A hatóságok azonosították a tíz halálos áldozattal járó coloradói lövöldözés elkövetőjét: egy szíriai bevándorló család tagja, akik 2002 környékén jöttek az USA-ba. Egy bevásárlóközpontban követte el azt a vérengzést, amely 10 ember életét követelte. Az ügy kapcsán Joe Biden amerikai elnök is a nyilvánosság elé állt és természetesen egy szigorúbb fegyverellenőrzési törvény megalkotására szólította fel a Kongresszust. Ahmad Al Aliwi Alissa természetesen nem terrorista, hanem elmebeteg, és rokonai nem gondolták volna róla soha, hogy ilyesmit fog csinálni. Még azután sem, hogy fegyvert vett.Ajánljuk még