csókay andrás
Dr. Csókay András a PS-nek: orvosi tévedések esetén egyedül az önvizsgálat és beismerés szabadít fel és szolgálja az orvostudomány fejlődését
Súlyos szövődményekről, orvositévedésekről tartottak a napokban nemzetközi konferenciát Indiában, amelyen dr. Csókay András is részt vett mintüléselnök és meghívott előadó. A neves magyar idegsebész aPestiSrácok.hu-nak azt mondta, életetalán leghasznosabb orvoskongresszusán van túl. A hibák lehetőségét – hiszen emberek vagyunk – nullára redukálni nem lehet. Rendkívül fontos az, hogy egy orvos az elkövetett hibát hogyan kezeli önmagában és mit mutat kifelé. Csak az önbevallás és szembenézés hoz lelki felszabadulást, csak így lehet továbblépni egy esetleges súlyos szövődmény, akár a beteg sajnálatos halála után. A bevallás és feldolgozás módszertana ezen túl a hibák jövőbeni kiküszöbölését is szolgálja, csak így tud fejlődni az orvostudomány – vélekedett lapunknak nyilatkozva Csókay doktor. Majd arról is beszélt, mennyivel nyitottabbak, elfogadóbbak a keleti vallások; mennyire természetesnek vették hindu, buddhista, muzulmán orvosok, professzorok – akikkel együtt meditáltak, ki-ki a saját Istenéhez imádkozva –, amikor arról beszélt, hogy Krisztushoz imádkozva születettekaz idegsebészeti innovációk, amellyekkel a sziámi ikrek szétválasztása lehetővé vált. A spiritualitás, az Istenben való hit és annak az orvoslásban való szerepe a világ másik oldalán mintha teljesen természetes volna. Csókay András idegsebész a PS-nek: Elfogadtam, hogy támadnak, mert tanúságtevő vagyok - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Különbség van keresztény vallásosság és hívő élet között. A kisfiam elvesztésekor azt tanultam meg Istentől, hogy az őt szeretőknek minden javukra van. Nemtelen támadások érnek a sziámi ikrek műtétje kapcsán napvilágra került részletek miatt, de tudom, hogy ez a tanúságtevő élet velejárója – vallja Csókay András idegsebész. A világhírű orvos ellen több feljelentést tettek, amióta eddig nem ismert információk kerültek napvilágra a bangladesi sziámi ikreken 2019-ben elvégzett műtét óta. Azért az fájt, hogy olyanok is megtámadtak, akikkel egy oldalon állunk - mondja az idegsebész. Csókay András szinte már hozzászokott, hogy amikor egy konferencián arról beszél, hogy Jézus adott neki tanácsokat a műtét előtt, alatt, akkor sokan kimennek a teremből. Holott a helyzet az, hogy a Megváltótól kapott tanácsokat mind-mind igazolta a tudomány is - állítja Csókay András. Ezért is indította el azt a szabadegyetemet, amely a hit és a tudomány kapcsolatát járja körbe. Nézze meg a Csókay Andrással készült beszélgetést, amelyben szóba kerül az is, hogy jelen világunkban miért fontos a derű, amelyet a nálunk sokkal nehezebb körülmények között élő nigériai keresztények képesek is megélni! Istenhittel sikerülhetett csupán az operáció – Csókay András és Muhari-Papp Balázs a Boomerlázadásban (Videó!)
A bangladesi sziámi ikreken 2019-ben végzett, csaknem harminc órás szétválasztó műtét tudományos világszenzációnak számít. Kisebb komplikációk ugyan voltak, de Rukia és Rabia életben vannak. Hogy mekkora feladat volt a szétválasztásuk, azt jól jelzi, hogy csak az előkészülettel ötvenötezer munkaóra volt, a szervezés alatt pedig közel tízezer feletti e-mailt váltottak a szakemberek. A műtétsorozatot Csókay András idegsebész főorvos vezette, a koponyaszétválasztás illusztrációit korábban pedig egy festő- és szobrászművész, Muhari-Papp Balázs készítette. Mégis fura dolgok történnek az ikrek operációja körül. Kezdődött egy rendőrségi feljelentéssel, ahol házkutatást tartottak Szász János filmrendező lakásában. Most Csókay Andrást jelentették fel a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságánál. Mi folyik itt? – erről szólt a Boomerlázadás hétfői adása. Stefka István és Szakál Borostyán emellett a vallás és az imádság szerepéről kérdezte a vendégeket. Az idegsebész főorvos szilárd meggyőződése, hogy egy sikeres orvosi munkához szükség van az istenhitre, mert minden ilyen súlyos operáció maga a csoda, amihez nem elég az orvostudomány.