demokrácia
A demokrácia végjátéka Amerikában
Az USA mindig is irányított demokrácia volt, csak a két nagy párt jelöltjének volt esélye megnyerni az elnökválasztást. Az újabban „mélyállamnak” nevezett összefonódás-rendszer a gazdaság, az államapparátus, a választott tisztviselők és a különböző gazdasági szereplők között már Kennedy idején is leválthatatlan volt. Amerika sorsa akkor fordult tragikusra, amikor a „mélyállam” kulcspozícióiból a pénzügyi rendszer cápái kiszorították a hagyományos termelővállalatok képviselőit. A nyolcvanas évektől középosztály-ellenes kormányzás kezdődött, mert a termelővállalatok topmenedzserei összefogtak a pénzügyi szektor vezetőivel és együtt már rendszeresen erősebbnek bizonyultak, mint a választókra támaszkodó politikai vezetés.Brüsszel egyszerűen nem elég erős ahhoz, hogy Moszkva legyen, de persze szeretne az lenni
A színfalak mögött valószínűleg sokkal nagyobb ellenállás mutatkozott a „jogállami” diktátummal szemben, mint ami az EU egyre korlátozottabb nyilvánosságába kikerülhetett. Minden később csatlakozott ország miniszterelnöke pontosan tudta: hiába liberális, kommunista, zöld, hiába hűséges a politikai halál előszobájáig a mindenkori német kancellárhoz, bármikor hozzá is bekopogtathatnak a szivárványkabátos jogállami verőlegények, ha valamelyik nagyobb európai multinak, vagy egy képzetes kisebbségnek nem tetszik valami.Karácsony kiállt a "szabad városok" mellett és elmagyarázta, mi is az a demokrácia
Ezúttal egy szombat délelőtti online sajtótájékoztató formájában adta elő Karácsony Gergely az ellenzék kedvenc, önkormányzatok kivéreztetéséről szóló népmeséjét. Az egyetlen újdonság, hogy a megszokott panelek és üres szólamok durrogtatásában ezúttal néhány álfüggetlen és baloldali elhajlását nyíltan vállaló polgármester volt segítségére. A rendkívül innovatív rendezvény valóban párját ritkító jelenség volt: ennyi panelt, ennyiszer még sosem mondtak fel ellenzéki politikusok együtt. Innen tudhattuk meg a demokrácia baloldali értelmezését: közösen döntjük el, hogy ki lopja el költi el a közös pénzünket.Hol vagy, te lázas ifjúság? – Felmérte a fiatalok demokráciaigényét Gyurcsányék kedvenc elemzőcége
A baloldali fordulat örök reménységei, a fiatalok körében végeztetett közvélemény-kutatást a Political Capital, a Gyurcsány-kormány kedvenc elemzőcége, azt vizsgálva, kellően demokratikusak-e a magyar fiatalok, miért nem robbantottak ki még forradalmat, utálják-e Orbánt, és elégedettek-e a járvány elleni védekezéssel. Az irányított kérdésektől sem mentes felmérésből többek közt kiderül: a fiatalok elégedetlenek a kormánnyal, ugyanakkor támogatják a járvány ellen tett intézkedéseket, és nagyon kötődnek Magyarországhoz.Az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová megint hazudozott egy nagyot Magyarországról
Magyarország maximálisan támogatja és maga valóra is váltja az európai szolidaritást – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn, egy salzburgi konferencián, annak "Európa, koronavírus, és demokrácia: veszélyek és lehetőségek" című panelbeszélgetésén, amelyen az egyik kérdés az volt, hogy van-e elég szolidaritás az uniós tagországok között.Dobrev Klára most a Népszavában hangoskodik: Orbán Viktor kudarcot vallott és mindenért a Fidesz a hibás
Most, hogy az Index felszámolta saját magát és most, hogy az ellenzék emiatt még inkább "vérszemet" kapott, Gyurcsányné dobott egyet arra a bizonyos tűzre, és újfent a demokráciát félti. Vagyis továbbra is. Dobrev Klára egyre biztosabb abban, hogy a kormányfőtől el fogják venni az EU-pénzek szétosztásának jogát. Dobrev szerint óriási lépést tettek az Európai Egyesült Államok felé, és minden, ami baj, azért a Fidesz a hibás – véli a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a Népszavának adott interjúban.Az ellenzék kézzel-lábbal küzd a demokrácia ellen - Pesti Lányok vlog (videó!)
Úgy tűnik elérte az uborkaszezon a hazai ellenzéket is, hiszen másról sem tudnak beszélni, hogy miért nincs Magyarországon demokrácia, miért nem élünk jogállamban és igen, miért olyan manipulatív a kormány, hogy nemzeti konzultáción kérdezi meg az emberek véleményét. A legújabb Pesti Lányok vlogban kitöltjük a kilencedik nemzeti konzultációs ívet, de választ keresünk arra is, a Momentum hogyan kontrázik rá erre és gyártott le hasonló kérdésekből álló ívet. Beszélgetünk a maszkviselésről, a járványügyi készültségről, a nyugdíjasok idősávjáról és arról is, miért fontos, hogy elmondjuk a véleményünket! Teszünk egy kis kitérőt a patkányozó Bangóné Borbély Ildikó múltbéli konzultációs élményei kapcsán: megnézzük, hogyan tépte szét a konzultációs ívet az országgyűlésben. Helyezze magát kényelembe és nézze meg a Pesti Lányok legújabb részét Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival, amely a hazai politikai élet legfrissebbb és legaktuálisabb eseményeire reagál. Nézze és ossza meg a videót!Vége van-e a szabadságnak és a demokráciának? Mit tehetünk, hogy ne legyen?
Nagy és súlyos szavak, még így, kérdő mondatban is. Főleg a konkrét kérdéssel a végén. Mert, hogy van-e nekünk magyaroknak, de általában a hétköznapi embereknek bármi esélye harcolni a világot uraló, egyre hataloméhesebb és gátlástalanabb, az „emberijogizmus” jelszavai alatt a tényleges emberi jogokat, a valódi demokratikus értékeket nagy ívben leszaró elitekkel szemben? Szeretném remélni, hogy igen. És mindenképp muszáj küzdeni.Alapjogokért Központ: a demokráciát felülírják a globális piac irányítói
Megjelent Fricz Tamás legújabb elemzése, amely a 21. századi demokráciát veszi célkeresztbe. Az Alapjogokért Központ kedden reggel mutatta be a sorozat első (rész)elemzését, amely a „Mi veszélyezteti a demokráciát, avagy: túléli-e a demokrácia a 21. századot?” címet viseli. Fricz Tamás a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy miközben a demokratikus országok száma fokozatosan növekszik a világban, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a demokráciából való kiábrándulás is az emberek körében.Ajánljuk még

















