fekete március
Jók ezek a román bíróságok, csak sok kommunista van még itt – Tényleg csak adminisztratív problémákkal kell szembesülni, Bolojan úr?
Semmi baj nincs a román igazságszolgáltatással, csak annyi, hogy túl sokáig tartanak a nyomozati eljárások, az infrastruktúra nem megfelelő, hiányzik a személyzet – erre jutott az ideiglenes román elnök, miután egy politikus pénzmosásos vesztegetésének ügyét közel tíz évig tárgyalták, mire megszületett az elsőfokú ítélet – vagyis elévülés miatt elengedték a politikust. Ám Ilie Bolojan a bíróságok pepecselését is azzal magyarázta, hogy nem bíznak az emberek az intézményben. Hogy a román bíróságok milyen „hatékonyan” végzik munkájukat, arról mi is írtunk: harmincöt év elteltével úgy született ítélet a hírhedt román kommunista vezető, Ion Iliescu perében, hogy a román ügyészek egyszerűen figyelmen kívül hagyták a marosvásárhelyi atrocitásokat, és kizárólag az 1990. júniusi eseményekre koncentráltak. Tényleg, csak pár probléma van a román igazságszolgáltatással! És nem csak az ügyek elhúzódása. Vádat emeltek a magyarellenes kommunista államfővel szemben – Egy semmit nem érő tárgyalás margójára
Miközben elvileg örülni kellene, hogy Ion Iliescu, az 1990-91 közötti pogromokért felelős volt román államfővel szemben vádat emelt a legfőbb ügyészség, van hiányérzetünk. A tárgyalás olyan érzést kelt, mintha egy kommunistát, aki minimum több tíz ember haláláért felelős, bolti lopás miatt ítélnek el. Harmincöt év elteltével a román ügyészek ugyanis kizárólag az 1990 júniusi eseményekre koncentráltak, kihagyva többek között a márciusi marosvásárhelyi atrocitásokat is. Ekkor vertek agyon több, addig békésen tiltakozó magyart az Iliescu által felbérelt román soviniszták, hogy a securitates kommunista ezzel is megtartsa hatalmát. Az eredmény: a román soviniszták a mai napig azt híresztelik, hogy valójában magyar ütött románt, amelynek táptalaja a nyugati sajtó. Kérdések és helyrehozhatatlan következmények vannak, felelősök viszont nincsenek. Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok! – Harmincegy éve tört ki a román pogrom Marosvásárhelyen
Harmincegy esztendeje tört ki az öt halálos áldozatot követelő román pogrom Marosvásárhelyen, amelynek hátterében az állhatott, hogy a kommunizmus hosszú évtizedei után a városban március 15-ét megünneplő magyarok megemlékezését a román államhatalom arra használta fel, hogy felhergelje a parasztokat azzal: a magyarok vissza akarják foglalni Erdélyt. A leitatott, kapákkal, kaszákkal, fejszékkel felfegyverzett csőcselék benyomult a városba, összeverték Sütő András írót, aki az egyik szemét elveszítette emiatt, és megtámadták az RMDSZ székházát is. A másnapi tiltakozáson még több magyar vér folyt volna, ha nem kelnek a magyarok védelmére a környékbeli cigányok és a székelyek, akik szétkergették a románokat. Az eseményeknek helyiként szemtanúja volt Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki az évfordulón közzétett Facebook-bejegyzése mellett a PestiSrácok.hu-val is megosztotta emlékeit. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.