gazdaságélénkítés
Elképesztő gazdasági fellendülést hozhat a következő két év
A kormánypártisággal közelről sem vádolható Portfolión megjelent elemzés szerint aranykor köszönthet a magyar gazdaságra a közeljövőben, mivel az éves hazai GDP összegének csaknem a fele juthat uniós források formájában 2021–2022-ben a versenyszférába.Válságálló a magyar gazdaság – 1200 milliárd forint adó elengedése után is 180 milliárddal több adó folyt be
Nagyon jó év lehetett volna a magyar gazdaság számára 2020. Még úgy is, hogy a járvány miatt a tervezettből 1200 milliárd forint közterhet elengedett az állam, 180 milliárd forinttal több adó folyt be, mint a tavalyi év első 11 hónapjában. A magyar gazdaság kiváló állapotban van, képes volt hatékonyan reagálni a válságra. Ennek alapján nemcsak az ellenzék szokásos válsághisztériáját vehetjük szokás szerint hazugságnak, hanem optimistán tekinthetünk a következő évre is. A tömeges oltások után a gazdaság meglepően hamar visszatérhet a szokásos fejlődési pályájára.Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői és gazdasági szakértők szerdán, Matolcsy György Egyensúly és növekedés című könyvének online bemutatóján hangsúlyozták: Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet, ha időben felismeri a járvány utáni világ meghatározó folyamatait.Szijjártó szerint van lehetőség a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítésére
A válság kiváló lehetőség arra, hogy újjáépítsék az együttműködést a Nyugat és a Kelet között; mindennek az alapját a kölcsönös bizalomnak és tiszteletnek, valamint a nemzetközi jog tiszteletének kell jelentenie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésére küldött videoüzenetben.Kétszázhatvanhat új munkahely létrejöttét támogatja a kormány
Egymilliárd-hatszázmillió forinttal támogatja a kormány a Sick Kft. beruházását, ezzel kétszázhatvanhat új munkahely létrejöttéhez járul hozzá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Kunszigeten.Célzott gazdaságélénkítést sürget az amerikai pénzügyminiszter
További, de célzott gazdaságélénkítést, újabb pénzügyi csomagot sürgetett az amerikai pénzügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában vasárnap.Szijjártó Péter: A magyar emberek munkája teheti naggyá az országot
Az új világgazdasági korszakban csak a magyar emberek munkája teheti naggyá az országot – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vásárosnaményban, a Versenyképesség Növelő Támogatási Okirat átadási ünnepségén.Ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervet tettek a Szenátus asztalára a republikánusok
Az amerikai republikánusok hétfőn a szenátusban előterjesztették újabb, ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket. A javaslatot előterjesztő Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szerint a csomagterv "célzott és igazodik" a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez.Varga Mihály: a magyar gazdaság kezd visszatérni a növekedési pályára
Kezd visszatérni a növekedési pályára a magyar gazdaság - mondta a pénzügyminiszter kedden Nyíregyházán, amikor aláírták a villamosipari és gépészeti kivitelezéssel foglalkozó Industrial Electric Bau Kft. kapacitásbővítő beruházásának csaknem 42 millió forint értékű támogatási szerződését.Ajánljuk még