gulág
Amikor a kommunista Sebes Gusztáv kirakta az Aranycsapatból a Gulágot megjárt Raduly Józsefet
Hat és fél évet raboskodott a Gulágon Raduly József, aki 24 évesen szabadult a szovjetek karmaiból. Már az is nagy dolog, hogy túlélte, de az, hogy utána válogatott futballista lett, mindent elárul jelleméről, akaraterejéről és tehetségéről, hiszen talán legfontosabb éveiben volt rab. Formába lendülve gyerekkora kedvenc csapatába, a Fradiba szeretett volna igazolni, de ezt a klub párttitkára megvétózta. Végül a legendás edző, az erdélyi Baróti Lajos segített neki, ő vitte a Vasashoz. Raduly közismerten nemzeti érzelmű, hívő ember volt, de a baloldali klub így is befogadta, második családja lett. Nem mindenki volt ilyen kegyes hozzá, 93 évesen már nem kertelt, kimondta a PS-nek, hogy Sebes Gusztáv gyakorlatilag elüldözte a válogatottból. Két meccs után a kommunista edző, akit a rezsim rakott a világ legjobb csapatának az élére, azért küldte el Radulyt, mert 18 éves kora előtt erőszakkal besorozták a Hunyadi páncélosokhoz, amely az SS alá került. Sebes nem is szólította a nevén, csak annyit kiáltott, „Hé, Hunyadi, jöjjön ide”. Raduly József ezt is feldolgozta. Egy megtörhetetlen sportember története – második rész. A Gulágról az Aranycsapatba – A megtörhetetlen Raduly József felemelő története
1954. július 4-én rendezték meg a számunkra máig megemésztethetetlen berni döntőt, ahol a világ egyik valaha volt legjobb együttese, a verhetetlennek tartott Aranycsapat kikapott a németektől. Most egy olyan legendát mutatunk be, aki játszott a nemzeti csapatban Puskásékkal, és talán ott is lehetett volna Svájcban, ha a kommunista Sebes Gusztáv is úgy akarja. Nem akarta... Raduly József Balatonszárszón nőtt fel, ahol látott egyszer egy ablakban egy kedves, mosolygó bácsit: ő volt József Attila. Zseniális költőnk nem sokkal később eldobta az életét, míg Radulyból remek futballista lett, de miután még kamaszként, akarata ellenére besorozták a Hunyadi Páncélosokhoz, a frontra került, majd szovjet fogságba. Radulyt (ahogyan több százezer honfitársunkat) a Gulágra hurcolták, ahonnan csak hat évvel később, 1951-ben tért haza. A jobbszélső a szovjet lágerben is futballozhatott, klasszisának is köszönheti, hogy túlélte a kommunisták emberdarálóját. Később válogatott lett, de aztán Sebes a szemébe vágta, hogy "hunyadisként" nála nem kerül be többet a csapatba. Kilencvenhárom évesen ő a legidősebb magyar válogatott focista, állandó vendégszerzőnk, Kovács Attila felelevenítette vele megrázó, mégis csodálatos és felemelő történetét. Következzen az első rész. Felfaltam a legjobb barátomat – Egy vérfagyasztó, elhallgatott tragédiától az Örök tél Emmy-díjáig
November 25-én emlékezünk a szovjet fogolytáborokba hurcolt magyarokra. Ugyanezen a napon kapott Emmy-díjat az Örök tél főszereplője, Gera Marina. A sors ajándéka ez. Kiderült, hogy lehet és kell jó magyar filmeket készíteni, olyan témákról is, amelyekről negyven évig beszélni sem lehetett, aztán meg a filmes szakma hallgatott róluk. Egy rettenetes történetet idézünk meg, a saját barátját felfaló egykori fogolyét, aki a szökése közben, az éhezés őrületében ölte meg a társát. Örülünk ennek a díjnak, és újabb filmeket, könyveket akarunk, hogy ne feledjük el azt a tragédiát, amely nyolcszázezer magyart érintett, és amelyről végre beszélni, írni, filmezni lehet. A lágerkanálra vésett kolostor képe – Iglói Mihályék hite, ereje és kitartása a szovjet fogolytáborban
Istentiszteletetért kaptak különbüntetést a magyar hadifoglyok a Szovjetunióban, de a külön zárkákban, éheztetve is ragaszkodtak a tiltott vasárnapi áhítathoz. A most publikált visszaemlékezést Selmeczi István kutató küldte el nekünk. Az írás főszereplői azok a lelkészek és magyar tisztek, akik együtt raboskodtak a világ valaha volt egyik legjobb futóedzőjével, Iglói Mihállyal, aki szabadulása után világsikerekre vitte a magyar középtávfutást. Iglói Mihály is abba a csoportba tartozott, akiket kiemeltek a borovicsi fogolytáborból, hogy elvegyék a kedvüket az imádkozástól. Iglói cellatársa maga sem tudta, hogyan élték túl: „Volt, hogy Náci [Iglói Ignácz Mihályt mindenki így becézte] a tábor német szakácsától kapott egy megfagyott, nyers takarmányrépát. Megettük. Egy másik alkalommal a németek alvadt vért adtak Nácinak, aki azt köpenye zsebébe rejtve csempészte be hozzánk.” Valahogyan túlélték, de közben összeírták azoknak az áldozatoknak a névsorát, akiknek nem sikerült. November 25-én a szovjet munka- és fogolytáborokba hurcolt magyarokra emlékezünk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.