gyurcsány
Gyurcsány tombol: "disznóság, embertelenség, amit a kormány művel"
Disznóság, embertelenség, hűtlen kezelés, amit a kormány csinál - írta a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint a kormányzat irodaépületeket vásárol. A DK elnöke azt is bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesznek.Gyurcsány szerint aljasság, hogy őrizetbe vették az óbudai DK-s polgármester
Őrizetbe venni egy kerület polgármesterét egy sok-sok hónapja tartó, sok-sok évvel ezelőtti ügyben zajló nyomozás során nyilvánvaló politikai provokáció és aljasság - írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc arra reagálva, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán összehangolt akciót hajtott végre az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben. Sajtóértesülések szerint Kiss László polgármestert előállították. Most pártelnökétől azt is megtudhattuk, hogy őrizetbe is vették a polgármestert.A Gyurcsány-horda ledöntené a Citadellára tervezett keresztet
Kevesebb mint 24 óra leforgása alatt olyan hisztériát váltott ki egy még csak tervezett kereszt a főváros tetején, hogy hiába tudjuk, ezek bármire képesek, még mindig meglepődünk. A Telex volt az első, aki hosszú cikkben fejtegette, hogy a Szabadság-szobor alkotójának jogutódai nem járulnak hozzá a talapzat módosításához. Gyurcsány Ferenc kedd reggeli eposzában kifejtette, hogy Magyarország nem keresztény ország, meglátása szerint mivel mára a lakosság legfeljebb fele ha keresztény, ezért nincs jogalap a keresztállításra. A habot a torta tetejére kommentjében Varju László fújta oda az őszödi böszme oldalára, "megalázó abúzusnak" titulálva a kereszt állítást. Miután a ballib massza arcai megadták az alaphangot, már jött is a csürhe, engedelmes nyájként bégetve. Egyesek a Szabadság-szobrot élőlánccal védenék meg a keresztény szimbólumtól, mások pedig már a ledöntését tervezik."Sújtsa őket a nemzet megvetése!"
Az embereket a legjobban az összes vegzatúrák közül az igazságtalanság bántja. Ez az, ami a legérzékenyebb számukra, ami miatt nem képes az adott társadalomban kialakulni az egység. Mert van egy olyan politikai közösség, melynek tagjai annak ellenére vannak jelen a közéletben, hogy börtönben lenne a helyük. Talán sejtik, aktuálisan ki(k)re is gondolok.Ajánljuk még













