halálhír
Elhunyt ifjabb Tóth Mikós, az "Adj helyet magad mellett" című sláger szerzője
Meghalt ifjabb Tóth Miklós, a Rolls Frakció billentyűse. A 61 éves rocklegenda a szerzője az Adj helyet magad mellett című slágernek. A dal a Bikinit tette híressé, de az eredeti változatot a Rolls Frakció jegyzi.Elhunyt Madeleine Albright, az Egyesült Államok első női külügyminisztere
Elhunyt nyolcvannégy éves korában Madeleine Albright, az Egyesült Államok első női külügyminisztere –jelentette be szerdán a volt tárcavezető családja. Külügyminiszterként elért eredményei közé tartozik, hogy a NATO kelet felé, a volt szovjet nemzetek felé terjeszkedett Európában. Hivatali ideje alatt 1999. március 24-én kezdte bombázni a NATO Jugoszláviát.Meghalt Szkárosi Endre
Életének hetvenedik esztendejében, 2022. március 22-én elhunyt Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár. Experimentális színházzal és intermediális művészettel, hangköltészettel foglalkozott. A hírt a barátok és a családja is megerősítették.Meghalt a BRFK egykori gyilkossági sztárzsaruja
Meghalt Chilkó Ferenc, ismert gyilkossági zsaru, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Alosztályának egykori vezetője – számolt be róla a Hagyományőrző Rendőrszázad Facebook-oldala. Chilkó 1996 tavaszáig vezette a BRFK gyilkossági csoportját, utódja pedig nem volt más, mint Doszpot Péter, aki éppen a fővárosi robbantások és leszámolások kezdetén vette át a gyilkosságiak vezetését.Elhunyt az olimpiai és világbajnok tőrvívó Marosi Paula
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó. Marosi Paula a közelmúltban is rendszeresen látogatta olimpiai bajnok csapattársaival a hazai vívóversenyeket, a tavaly év végi, országos bajnokságon köszöntöttük 85. születésnapján – írja a hunfencing.hu.Elhunyt Bodnár Tibor világbajnok sportlövő
Hatvanhetedik életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt Bodnár Tibor, a magyar sportlövészet egyik legendás személyisége.Elhunyt Monica Vitti olasz filmcsillag
Kilencvenéves korában szerdán elhunyt Monica Vitti olasz filmcsillag. A 2001-ben visszavonult és az utóbbi években betegeskedő színésznő halálhírét férje, Robert Russo rendező jelentette be. Dario Franceschini kulturális miniszter az olasz film királynőjének nevezte nekrológjában.Meghalt Setét Jenő, roma polgárjogi aktivista
Kedden hajnalra virradó éjszaka, ötven éves korában elhunyt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista. A Klubrádió szerint szívroham okozhatta halálát. Setét a magyarországi roma érdekvédelem egyik legismertebb alakja volt; ő szervezte meg a Roma Büszkeség Napját, és vezette az Idetartozunk Egyesületet is – írja a Roma Sajtóközpont.Elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke
Súlyos betegség következtében ma elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke. David Sassoli 65 éves volt – adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője. Roberto Cuillo Twitter-üzenete szerint Sassoli ma 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában. A temetés időpontját és helyét a következő órákban közlik – írta.Ajánljuk még