hollandia
Megszakítjuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával (Frissítve!)
A magyar külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Közben szinte az összes holland lap címlapon foglalkozik a magyar-holland diplomáciai konfliktussal. A holland külügyminiszter közölte: egyelőre fordítják a balliberális 168 órában megjelent interjút, és bár sok kritika éri az Orbán-kormányt egyértelmű, hogy nincs kapcsolat a terrorizmus és a magyar kormány munkája között. Bert Koenders ugyanakkor megjegyezte, más magyarországi fejleményekkel összefüggésben vannak aggályaik: ezek között említette a civil törvényt és a jogállamiságot. Összességében véve kínosnak nevezte az incidenst, de nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema szándékában állt volna azt állítani, hogy kapcsolat van a terrorizmus és a magyar kormány tettei között.Wilders szerint a távozó holland nagykövet egy idióta
Hollandia második legerősebb pártjának vezetője nem rejtette véka alá véleményét a távozó budapesti holland nagykövetről - írja a 888.hu.Így kell ezt csinálni: mintajátékkal vertük Hollandiát!
Kimondottan brusztolós, kimagasló védekezőjátékot hozó meccset kerekített a magyar és a holland női válogatott a vízilabdatornán. A magyar csapat megadta a módját a hazai pályának, pazar védekezéssel és kreatív támadójátékkal rukkolt elő. Világklasszis teljesítménnyel vertük meg a nemzetközi mezőny egyik legjobb válogatottját, csoportelsők lettünk, és ha így tudunk játszani, akkor egészen szép reményeket szőhetünk.Hollandia: Októbertől a bevándorlóknak fel kell esküdniük a holland értékekre
Elfogadta a holland parlament felsőháza is azt a törvényt, amelynek értelmében az integrációs kurzusokon részt vevő, illetve az állampolgárságot kérelmező bevándorlóknak fel kell majd esküdniük a legfontosabb társadalmi értékek betartására Hollandiában. Az eskü szövegében kitérnek a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás eszméire.Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások Hollandiában
Az előző heti választások nyomán megkezdődtek csütörtökön a koalícióalakítási egyeztetések Hollandiában, négy párt részvételével.Hollandia még nem áll készen arra, hogy szembemenjen az EU-val
A holland választások tegnapi eredményét a liberális média úgy ünnepli, mint az európai populista métely felett aratott elsöprő győzelmet, amely reményeik szerint meghatározza majd az elkövetkező európai választásokat. A bevándorlás- és EU-pártiak persze joggal örülnek most, hiszen a helyi Trumpként emlegetett Geert Wilders Szabadság pártja (PVV) túl kevés széket szerzett ahhoz, hogy kormányt alakítson, ám a jelek szerint a győztes, konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) pártnak sem lesz könnyű, hiszen a vártnál és kívánatosnál rosszabb eredményt értek el. Az eredmény jól mutatja, Hollandiába is megérkezett a politikai szerkezet hármas tagolódása, ami többségi választási rendszer hiányában várhatóan kormányzóképtelenséget, impotenciát és befagyott frontokat, döntésképtelenséget von maga után.Ajánljuk még

















