hvg.hu
Bohár Dánielnek nem engedték, hogy megismerje a független újságírás rejtelmeit (VIDEÓ!)
A magát független, objektívnek tartó balliberális sajtónak üzent egy videóüzenetben Bohár Dániel kollégánk. Ebben arra kérte a szerkesztőségeket, hogy engedjenek be a nagybetűs újságírók világába más újságírókat is, hogy betekintést nyerhessenek a független újságírás mély bugyraiba, valamint tegyék lehetővé, hogy ezek az úgynevezett nagybetűs újságírók nyilatkozhassanak. Ugyanis négyből négy független, objektív szerkesztőséget látogatott meg Bohár Dániel annak érdekébe, hogy saját szemével lássa, hogyan dolgoznak a szakma „nagyjai”, de sehol sem fogadták. Úgy tűnik a titkot megtartják maguknak.Vörösterrort és kíméletlen leszámolást ígér a fideszeseknek a gyurcsányista tollnok
Megint nagyot ment Tóta W. Árpád, a HVG.hu publicistája, aki ezúttal a jogállam fölfüggesztésével, kíméletlen vörösterrorral fenyegette meg a fideszeseket arra az esetre, ha a balliberális reszelékpártok esetleg hatalomra vergődnének. Tóta W. szinte már szájában érzi a győzelem ízét, már-már csülökre fogja a körömtépő fogót, mint ÁVH-s szellemi elődei...Hadházy szerint tarhálni nem szégyen, csupán a „független” politika kulcsa
Rendkívül szórakoztató írás jelent meg a minap a HVG hasábjain. Kedvenc „orbánfóbiás” ellenzéki politikusunk, Hadházy Ákos – akiről már az is kiderült, hogy Pókembert megszégyenítve, lyukas zokniban is képes feljutni a köztévé titkos „bunkereibe” – a balliberális lap hasábjain magyarázta el, miért is hasznos dolog a tarhálás.Járványveszély idején fegyver felvásárlási láz történetével kelti a hangulatot a HVG és a Reuters
Alulról szerveződő forradalmat orrontott meg elképesztően bátor tényfeltáró oknyomozásában a Reuters, amikor a jelenleg apokaliptikus állapotok előtt álló Budapesten derítették ki, hogy többszörösére emelkedett az engedély nélkül tartható riasztófegyverek kereskedelmi forgalma. A szellentésre felkapaszkodott a hvg.hu is, amely szerint a jelenséget úgy kell értelmezni, hogy a magyaroknak elegük van a kormányból, és magukat fogják megvédeni, mert az állam erre már nem képes. A vakmerő riporterek megkérdeztek egy fegyverboltost, aki ötször annyi gázpisztolyt ad el jelenleg, mint korábban, portálunk érdeklődésére azonban a kereskedő nem akarta részletezni a nagyságrendeket, azt azonban elárulta: az utcákon hamarosan megjelenő megélhetési bűnözésre számít. Ha logikusan elemezzük, akkor egy fegyverboltosnak érdekében áll a pánikkeltés, hiszen megtöbbszörözheti a forgalmát, és ez ugyanúgy érdekében áll a liberális médiának is, amely politikai hasznot remélhet a fúzióból. Ha ezek az érdekkörök összefognak, akkor abból pedig hamar összeáll egy alternatív közhangulat. Az alternatívtól eltérő eredményt hozott a Nézőpont új kutatása, amelynek adatai szerint, pártszimpátiára való tekintet nélkül a magyarok kilencvennégy százaléka egyetért a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításával.Ordasat hazudott Németh Sándorról a HVG, a kamucunamiba a 444.hu és a 24.hu is beszállt
Jogi eszközökkel fog fellépni a 444.hu, a 24.hu és a hvg.hu ellen Németh Sándor. A Hit Gyülekezete vezetője csütörtökön este közzétett Facebook-bejegyzésében tette világossá, hogy a hvg.hu úgy közölt egy róla szóló, a lelkésznek tulajdonított gondolatokat bemutató cikket, hogy ő semmilyen nyilatkozatot nem adott a portálnak. A hvg.hu ezt még tetézte is azzal, hogy a kamutörténetet úgy állította be, mintha Németh kereste volna meg őket a közlendőjével. A habverésben természetesen részt vett a másik két említett portál is, nyilván nem egy összehangolt lejáratási kísérlet céljából. Ja, de. Úgy tűnik, a balliberális sajtó egy része számára immár semmilyen erkölcsi mérce nem létezik, és lelkesen terjesztik a hazugságokat akkor is, ha már az első pillanatokban látszik, hogy perceken belül lebuknak.A HVG legújabb propagandacikke szerint a fideszes megszállók elvennék a budapestiek lakásait
A kormány elveszi a budapestiektől a lakást – ezzel a kétbites kampányüzenettel szállt be ismét az önkormányzati választásokba a hvg.hu elnevezésű balliberális propagandaportál. Egy állítólagos tervezetre hivatkozva ugyanis egy keddi fogalmazványukban azt állítják: a Miniszterelnökség konkrétan azt tervezi az I. kerületben, hogy egy törvénymódosítás révén kilakoltatja a bérlakások lakóit, és a helyükre költözik. A hvg.hu számára fontos, hogy az állítólagosan billegőnek számító I. kerületben minden eszközzel, akár álhírgyártással is megtámogassa a Jobbikkal és a DK-val is összebútorozó V. Naszályi Márta párbeszédes képviselőt. Mint ismert, Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt abban reménykedik, hogy a budai kerületeket visszafoglalhatják a megszálló fideszesektől, akik úgy szivárogtak be a budai várba, mint annak 1541-es elfoglalásakor a törökök. Értjük, ugye?Hamarosan indul a Hvg360, a HVG fizetős szolgáltatása
Napokon belül elérhetővé válik a nagyközönség számára is a HVG Zrt. új önálló, prémium tartalmakat kínáló, fizetős online hírmagazinja, melynek neve a Media1 értesülése szerint Hvg360 lesz. Az új szerkesztőség már összeállt, a felhasználói tesztek is befejeződtek, sőt, a háttérben már dolgoznak az indulást követő hetek cikkein.Színt vallott a HVG, amely a sajtószabadság helyett a meleglobbi mellett tett hitet
Coming out-ra sarkallta a hvg.hu-t szombati írásunk, amelyben arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a Youtube letiltotta a szombati Pride-on készült tudósításunkat, mert a cenzorok szerint gyűlöletkeltő tartalmat tettünk közzé azzal, hogy nyilvános helyen, nyilvános rendezvényen erőszakosan gyűlölködő homoszexuális embereket mutattunk be filmünkben. A hvg.hu erőtlen, stílustalan próbálkozásánaknincs csattanója, amiből arra következtethetünk, hogy valamiért kötelező kiállniuk a homoszexuális lobbi törekvései mellett, bár az is lehet, hogy a helyzet egyszerűbb, és nemcsak a Youtube van beütve.A HVG a sz*rt is képes aranypapírba csomagolni - Szerintük erősödnek az ellenzéki pártok, amelyek egyébként együttesen sem érik el a Fidesz támogatottságát
Erősödött a DK és a Momentum - áll óriási betűkkel a hvg.hu nyitóoldalán. A nagy hírt a Medián közvéleménykutatása alapján jelentették be, a kimutatás szerint ugyanis az ellenzéki pártok közül Gyurcsány pártja 7-ről 11 százalékra, a Momentum pedig 3-ról 5-re tudta növelni támogatottságát. Csakhogy a Medián elemzéséből az is kiderül, hogy a többi ellenzéki párt - főleg az MSZP és a Jobbik rovására -, de az EP-választási kampányra gyakorlatilag szétesett LMP tábora is a felére csökkent. Eközben a kormányzó pártok támogatottsága nem változott, sőt, a választani tudó biztos szavazók körében 56-ról 57 százalékra erősödött. A teljes népességet tekintve a Fidesz a szavazók 40 százalékának bizalmát élvezi, ez pedig több, mint az összes ellenzéki párt támogatottsága együttvéve. Miközben a balliberális HVG, a feltupírozott tálalás mestere azt sugallja, hogy erősödtek az ellenzéki pártok, az igazság az, hogy legfeljebb egymáshoz képest, ugyanis a roncsellenzék tagjai már csak egymástól képesek elhódítani szavazókat. A vezető kormánypárt eközben köszöni szépen, jól van, támogatottsága stabil, töretlen, sőt...Ajánljuk még