j. d. vance
J.D. Vance: az Egyesült Államok és Európa ugyanazon civilizációs csapat tagja, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon civilizációs csapat tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban egy európai szervezésű pódiumbeszélgetésen.Ferenc pápa húsvét alkalmából az amerikai alelnököt fogadta, majd a békéről és a fegyverkezés leállításáról beszélt
Semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, a népek védelem iránti igénye ne változzon általános fegyverkezési versennyé - fogalmazott Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében.GEOrgPOLITIKA: J.D. Vance alelnök leparasztozta a kínaiakat
Az USA soha nem látott vámháborút hirdetett Kína ellen. Mától 104 százalékos vámmal sújtják az onnan érkező árukat. Donald Trump szerint ezt azért vezette be a kormány, mert Peking is „védővámokat” vezetett be az amerikai termékekre. „Kínai parasztoktól veszünk kölcsön pénzt, hogy megvegyük azokat a dolgokat, amelyeket azok a kínai parasztok gyártanak” – mondta J.D. Vance alelnök a FOX News csatornán. A közösségi médiát ellepték a kínai felhasználók kommentjei, és sokan az alelnök származását emlegették, mivel nagyon szerény vidéki környezetből származik.Trump emberei valóban véletlenül hívtak meg titkos chatcsoportjukba egy újságírót? - GEOrgPOLITIKA
Magasrangú amerikai tisztségviselők, köztük a védelmi miniszter, Signal chatbeszélgetésben vitatták meg a jemeni síita huszik (Anzar Allah) elleni támadásra vonatkozó amerikai terveket és (nyilvánvalóan véletlenül) meghívtak egy újságírót, hogy csatlakozzon hozzájuk a Signal-csoportba. J.D.Vance alelnök, Pete Hegseth védelmi miniszter és más politikusok top secret információkat osztottak meg egymással. Jeffrey Goldberg újságíró pedig élőben olvashatta a titkos támadási terveket - robbant ma reggel a hír, amit kéjelegve tolmácsolt a balliberális sajtó világszerte. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy nem szándékos beugratás, vagy külföldi titkosszolgák játszmája áll a háttérben. GEOrgPOLITIKA.J. D. Vance: Európa a civilizációs öngyilkosságot kockáztatja (videó!)
Az amerikai alelnök szerint Európa a civilizációs öngyilkosság felé tart, mert nem védi a határait és elnyomja a szólásszabadságot.Amerika mától nem szállít fegyvert és lőszert Ukrajnának
Az Egyesült Államok elnöke bejelentette hétfőn az Ukrajnának nyújtott katonai szállítmányok leállítását. Minden még úton lévő fegyvert és lőszert szállító konténert is visszahív az amerikai hadsereg, amelyek összértéke egymilliárd dollár. Trump azt mondta, hogy akkor tárgyal legközelebb Zelenszkijjel, ha az hajlandó lesz a béketárgyalásokra.Kedves haladó embertársam, ha nem szereted, hogy hülyének néznek, akkor ne legyél hülye!
Sokszor jogosan vádoltok minket a nagy pofával, hogy mostanában hajlamosak vagyunk teli szájjal büszkélkedni azzal, hogy igazunk volt. Erre az idegesítő szokásunkra tök nyilvánvaló ellenlépés volna, ha nem beszélnétek ökörségeket.Сука блять – motyogta Zelenszkij, miközben Vance kiosztotta
Amióta kitört az orosz-ukrán háború jelentősen megváltozott, mondhatni lealjasodott a nemzetközi diplomáciai nyelvezet. Valahol érthető: felfokozott hangulatban, folyamatos feszültség mellett ez előfordul, azonban az ukrán elnök "adjá' pénzt vagy megb@szlak" stílusú nyelvezete most ért a csúcsra, amit az amerikai fél láthatóan nem értékelt. J. D. Vance és Donald Trump pedig úgy beszélt Zelenszkijjel, ahogyan egy hőbörgő részeggel szokás, amire az ukrán elnök olyat motyogott a borostája alatt, ami valószínűleg jelentősen erősíti majd az oroszok tárgyalási pozícióit...A német ügyészek büszkén mesélték el, hogyan tesznek tönkre életeket internetes kommentek miatt (videó)
Rettenetesen mellényúltak a német ügyészek, bevállalták ugyani a közelmúltban, hogy a CBS “60 Minutes” című műsorában részt vesznek egy interjún, és elmondják, hogy Németországban igenis bűncselekménynek számít mások online sértegetése, és a hatóságok akár házkutatásokat is végeznek az elkövetők otthonaiban. A műsor miatt J.D. Vance is megszólalt szólásszabadság kapcsán, így kijelenthetjük: jó ötlet volt, sokat segítettek a németek az amúgy is kiváló hírnevükön. Konkrétan a fél világ az ő rendőreiken röhög.Ajánljuk még