japán
A japánok túl fehérek lettek, beindult a liberális dárdaroham
A haladó nyugati ideológia szemében az ázsiaiak már régóta nem számítanak megóvandó kisebbségnek, sőt, kulturálisan fehérnek számítanak, vagyis a liberális világ számára a BLM-mozgalom és az LMBTQ-agyrém ellenségei lettek az elmúlt évek során. Ennek oka nagyon egyszerű: egyes ázsiai népekre a mai napig is irigykedik a nyugat, a keleti technológiai fejlettség elképesztő méreteket ölt, az ott élő emberek pedig szorgalmasak, patrióták, de ami a “legrosszabb”, hogy nemcsak menők és trendik, de rendkívül hagyományőrzők is, ez utóbbi tulajdonság pedig nem tűri a Nyugat által diktált narratíva legbicskanyitogatóbb részeit. Éppen ezért a BBC a napokban egy vaskos lejárató cikket közölt Japánról, a dolgozatban pedig arra panaszkodnak, hogy Japán elutasítja a bevándorlást, őrzi az ősi szokásait, ami a cikk szerint természetesen az ország fejlődésének megtorpanását, a lakosság elöregedését és úgy általában a pusztulást hozza hamarosan a japán népnek. És lassan a szusit is be kellene tiltani, az animéről nem is beszélve, ahol nem képviseli senki a transzneműeket, sőt, a nőket is méretes mellekkel és széles csípővel ábrázolják. Ez utóbbit nem írta le a BBC, csak szerintem ez lesz a következő lépés.Japán tiltakozik, amiért Kína felfüggesztette a vízumok kiadását a japán beutazóknak
A japán kormány szerdán hivatalosan tiltakozott Kínánál, amiért felfüggesztette a japán beutazók számára a vízum kiadását. Macuno Hirokazu, a kabinet főtitkára sajtóértekezleten elmondta, hogy a kormány diplomáciai csatornákon juttatta el tiltakozását Pekingnek. Mint hozzátette, a kínai lépést, amelyre a koronavírus-járvány újabb hullámával küzdő Kínából beutazókkal szemben elrendelt intézkedés miatt került sor, rendkívül sajnálatosnak tartják.Védelmi együttműködési megállapodást ír alá Londonban a brit és a japán kormányfő
Védelmi együttműködési megállapodást ír alá Londonban a brit és a japán kormányfő. A Downing Street szerdai ismertetése szerint az egyezmény – amely több mint száz éve a legnagyobb horderejű ilyen szerződés a két ország között – jelentősen bővíti Nagy-Britannia és Japán védelmi és biztonsági együttműködését.A valaha mért legalacsonyabbra csökken az idén a születések száma Japánban
A Japánban született csecsemők száma már a hetedik egymást követő évben állít fel újabb negatív rekordot, és az idén először esik 800 ezer alá azóta, hogy a kormány 1899-ben elkezdte a születésekről szóló statisztikák összeállítását – jelentette kedden a tokiói egészségügyi minisztérium.Egy bírósági döntés szerint hálózaton maradhat Japán legrégebbi reaktora
Egy, az atomenergiát ellenzők keresetére született bírósági döntés értelmében hálózaton maradhat Japán legrégebbi, működő reaktora, amely több mint 40 éves.Alakul az új világrend keleten is – A militarista Japán többet nem kamuzza, hogy pacifista
Megduplázza katonai költségvetését Japán, feladva az eddigi, főleg a nyugat felé mutatott pacifista arcát, és olyan fegyvereket vásárol amelyekkel a Japánt fenyegető rakétakilövőket támadhatja. Írja az Infostart.Japán a Peking és a Phenjan jelentette fenyegetés miatt növeli a védelmi kiadásait
A Kína és az Észak-Korea jelentette fenyegetéssel magyarázta vasárnap a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik tagja a szigetország védelmi költségvetésének növelését.Közös harci gép fejlesztésébe kezd Japán, Olaszország és az Egyesült Királyság
Közösen kezd harci repülőgép fejlesztésébe Japán, Olaszország és az Egyesült Királyság – jelentette be a három ország pénteken. Az új generációs harci gép fejlesztése a jelenlegi tervek szerint 2035-ben zárulhat le. Ez Japán első közös harcigép-fejlesztési programja európai országokkal. A program költségeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A japán védelmi tárca szerint 2030-ban vagy 2031-ben indulhat meg a gyártás, és az első prototípus 2035-ben készülhet el.Az újabb japán csoda elmaradt, a horvátok jutottak a nyolc közé – Japán–Horvátország 1–1 (1–0), büntetőkkel: 1–3
A katari világbajnokság első, hosszabbítást és büntetőpárbajt hozó mérkőzését láthattuk ma a Japán–Horvátország nyolcaddöntőn, ahol 1–1-es döntetlent hozott a rendes játékidő. A hosszabbításban nem született újabb gól, a büntetők során pedig Livakovic háromszor is védeni tudott, így Horvátország jutott be legjobb nyolc közé. Negyeddöntős ellenfele a brazil–dél-koreai párharc győztese lesz majd. Japán válogatottjának búcsújával egy nagyon szerethető, rokonszenves csapat fejezte be vb-szereplését.Ajánljuk még

















