kommunisták
Vesztesek dühe
A nagyszüleim és a szüleim akaratukon kívül ugyan, de meghozták azt az áldozatot 1945 után, hogy ők voltak azok, akiket, mint az egykori elnyomó osztály tagjait kirabolták, megkínozták, bebörtönözték, akiknek elvettek évtizedeket az életükből, a gyermekkorukból. Nekem már „könnyű” ezzel a családi múlttal szembenállni a kommunizmusból kinövő liberalizmussal. Az ember gyenge: én személy szerint is hajlandó lettem volna megbocsájtani mindenkinek, aki részt vett ebben, mintha az ellenem elkövetett bűneik összemérhetőek lettek volna a nagyszüleim, a szüleim ellen elkövetett gonoszságaikkal. 1989-ben elhittem, hogy a bűnösök tudják, hogy azok, és a megbocsájtásért és a büntetlenségükért cserébe visszavonulnak majd a magánéletbe és boldogan élnek majd abból a vagyonból, amit addig elraboltak tőlünk. Kódolt vörösterror: „kikerülnék” a „politikai realitásokat” a kommunisták
Nem láttunk még olyan kommunistát, aki meg tudna békélni a hatalomtalansággal. Ugyanakkor olyat se láttunk még, amelyik belátta volna az eltelt évszázad hibáit, és ne a kifosztás, az erőszak meg az akasztás lenne az első ötlete, amikor a hatalom megkaparintásáról ábrándozik. Sőt, az egyetlen ötlete. A magyar közönség számára a Mérce nevű mozgalmi faliújság igazolja nap, mint nap, hogy ezek ugyanazok a kommunisták. Ők mentegetik a frusztrációikat gyilkosságokkal levezető vörös terroristákat, ők heccelik szüntelenül a szegényeket a jómódúak gyűlöletére, és ők értekeznek rendszeresen a szükséges forradalmi erőszakról. Ahogy most maga a portál főszerkesztője; igaz, annyi vér nincs a tökében, hogy nyíltan kimondja, mire vágyik. Döntött az internacionalista zombisereg, Gyurcsányné kevés, csak az újjáélesztett Horn segíthet!
Sokan látjuk úgy, hogy mintha még mindig a régi, már százszor legyőzött, lejáratott társaság döntene arról, milyen legyen az ellenzék. Ennyi erővel Horn Gyulát is visszahozhatnák, akit (mondjuk Dobrev Klárához hasonlóan) szintén nagy demokratának hazudnak. Szerzőnk megálmodta a csak félig szürreális jelenetet, ahogyan a Szárszón összegyűlt internacionalista brancs megpróbálja feltámasztani a néhai pufajkásból, ügynökből, kommunista külügyminiszterből lett miniszterelnököt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.