középosztály
A Telex megfejtette, hogy azért szavaznak az emberek a Fideszre, mert jobban élnek, a középosztály meg szemétláda, mert fogyaszt
Elolvastuk a Telex legfrissebb gazdasági elemzését, és kiégette az agyunkat a mindenszarizmus. A függetlenobjektívvanmásik portál ugyanis megfejtette, hogy azért szavaznak az emberek a kormánypártokra, mert jobban élnek, ami igazából nem jó, és a középosztály a hibás, mert továbbra is vásárol. Ha a logika kalapács lenne, sosem találná fejen a szerzőt. Megy a demagógia ezerrel: Svábyék és a baloldal együtt siratják a családi pótlékot és a szegényeket
2002 és 2010 között a szocialista kormányok tovább folytatták az elődeiktől örökölt politikát. Nyakra-főre vették fel a hiteleket az IMF-től, az Európai Uniótól, ami a segélyosztás egy új formája volt. Akkor lényegében a baloldal lélegeztetőgépre tette a magyar társadalmat. Azt üzenték: lesz kaja, pia, csak annyi van, hogy életed végéig törlesztesz cserébe, úgy, hogy félretenni nem tudsz. Ez volt az ajánlatuk! 2010-ben aztán jött a Fidesz és azt mondták, hogy ahhoz, hogy a gépről le tudjunk jönni, ahhoz el kell zavarni az IMF-et, Surányit és a többieket. Miután ez sikerült, és magához tért a magyar gazdaság és a középosztály, a baloldal most akcióba lendült: sajnálják a szegényeket, újra segélyt osztanának, kezdetnek megemelnék a családi pótlékot. Az ATV-ben Sváby András is beleállt a családipótlék-emelésért folytatott harcba. Szem nem marad szárazon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.