magyar diaszpóra tanács
Magyar világhálózat épül - Potápi Árpád János köszöntője a Magyar Diaszpóra Tanácson
"Jó száz éve elmondhatjuk, hogy elsősorban a történelmi okok miatt a magyar világnemzetté vált. Nem feltétlenül ez volt a szándékunk, az óhajunk, de ez most már történelmi tény" - jelentette ki a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki ülésén Potápi Árpád János. A 2,6 milliós diaszpórában élő magyarsággal kapcsolatban ugyanakkor kiemelte, "az élet minden területére kiterjedő hálózatot építünk, akár az oktatásról akár a kultúráról, akár a sportról, akár a médiáról, vagy az egyházakról legyen szó. Olyan hálózatokat, amelyek lefedik az egész nemzetet és éltetni próbálják azt". Bármi történik, van egy hazátok, ahová mindig hazajöttök - Semjén Zsolt köszöntője a Magyar Diaszpóra Tanácson
Trianont követően száz év óta hátrányt jelentett magyarnak lenni, most eljött az ideje, hogy az végre előny legyen; hogy a magyarságnak jobb iskolái, megnövekedett gazdasági lehetőségei legyenek, és a magyar állampolgárság által a közjogi értelemben vett nemzetnek is teljes jogú tagja lehessen minden magyar - jelentette ki Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács előtt elhangzott köszöntőjében csütörtökön. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, Magyarország számára fontos, hogy a diaszpóra magyarsága érezze, "bármi történik, van egy hazátok, Magyarország, ahová mindig hazajöttök. Nem turistaként, nem menekültként, hanem haza.." A magyar nemzet világnemzet! Nem azért, mert így akartuk, hanem mert tragikus történelmünk így hozta – Semjén Zsolt a Diaszpóra Tanács ülésén
Minden magyarnak tudnia kell, éljen bárhol a világban, hogy számíthat az anyaország segítségére, Magyarország mindenkit hazavár – hangsúlyozta a Diaszpóra Tanács szerdai ülésén Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a Diaszpóra Tanács létrejötte is annak a kifejeződése, hogy a magyar nemzet világnemzet, nem azért, mert így akartuk, hanem azért, mert a tragikus történelmünk így hozta. Ugyanakkor hangsúlyozta: az a feladatunk, hogy a kihívásokból lehetőséget csináljunk; használjuk ki azt a tényt, hogy a világ minden pontján vannak magyarok. A Diaszpóra Tanács hagyományosan megelőzi a Magyar Állandó Értekezlet ülését, ahol csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond majd.