majális
Május elseje tökéletesen megmutatja a baloldali "ünnepek" ürességét | Karanténvlog
Az utóbbi években már a baloldal sem veszi önmagát komolyan, hiszen a híres május elseje lassan teljesen eltűnik, pedig ilyenkor egy hamis, kommunista ígéret apropóján csak úgy folyt a sör és tömködték le a torkokon a virsliket, hogy legalább egy napig úgy érezzék az átvert emberek, hogy a bolsevik egyenlőség tényleg boldogságot jelent. A kommunisták alapvetően csak ki akarták üresíteni az ünnepeket, főleg a vallási tárgyúakat, mint a Húsvétot és a Karácsonyt, saját ünnepük meg nem volt. Ezért kreálták a május elsejei dínom-dánomot, amit sok baloldali politikus a saját oldalának legnagyobb ünnepének mondott. Elég nagy baj, ha ez a legnagyobb, főleg, ha tudjuk, hogy mindent csak lerombolni tudtak, építeni semmit. A Karanténvlog ennek járt kicsit utána, felidéztük a magyarországi baloldal legbunkóbb és legviccesebb megnyilvánulásait, amelyeket május elsején tettek, valamint megmutatjuk azt is, hogy valójában gyorsan össze lehet foglalni a majálisok baloldali üzenetét, melyet az adás végén láthattok. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Az ellenzéki tüntetéseken lassan több a riporter, mint a riportalany – PS Riport
Május 1-jén két helyszínen is járt a PS csapata. Elsőként a Városligetben, az MSZP majálisán kérdeztük meg az ott tartózkodókat a jövőbeli terveikről. Második helyszínünk Hadházy Ákos heti rendszerességgel szervezett tüntetése volt, amelyet a gyülekezési jog képzelt csorbítása és a Pride támogatásáért tartottak.Karácsony saját magával, Magyar Péter a választási matematikával került összetűzésbe – Öt perc
Karácsony Gergely egy karakteres, felkészült, alapos és precíz városvezető – is lehetne, csak megint valami félrement. Biztosan az Orbán a hibás. A főpolgármester csapatának tagjait ugyanis megbírságolták a Városligetben, mivel Karácsony elfelejtette egyeztetni a városrendészettel, május elsején Gyurcsányékkal kíván hetyegni a Városligetben. A főpolgármester úgy vélhette, neki jár, hogy a szerinte tönkretett Városligetben ünnepeljen, ehhez pedig ne tegye meg a szükséges előkészületeket, a hatóságok azonban mást gondoltak, és repültek a bírságok a szabálytalanul parkoló szervezőknek. Magyar Péternek pedig a választási matematikával gyűlt meg a baja, hiszen rájött, egyedül nehéz lesz egy teljes pártot üzemeltetni, ez még olyan dörzsölt politikai gigászoknak, mint Jakab Péter sem sikerült. Ezért maga mellé vette a Jobbik vándorló szárnyát, akik Gyurcsány után boldogan fogadták Magyar Pétert vezetőjüknek. Végülis, úgysincs olyan nagy különbség.Karácsony büszke az elmúlt éveire Budapest élén, és röhögve várja Orbán Viktor lemondását – Karanténvlog
Egyre zaklatottabb állapotba kerül a magyarországi baloldal, akik amellett, hogy kígyót-békát kiáltanak a magyar kormányra, egymással is derekasan marakodnak. Miközben David Pressman régóta nem nagykövetként viselkedve osztja a parancsokat és a külföldi pénzt percembereknek, a maradék konc különösen felértékelődik számukra. A majális azonban örök. Legalábbis a baloldal ezt hitte, de lassan már senkit sem tudnak megmozgatni az emberektől elszakadt öltönyös baloldaliak, akik régen még jók voltak pár sörre és virslire a május elsejei dzsemborikon. Azóta egyre több ember jött rá, hogy a munkásokért aggódó baloldaliak alapvetően csak saját magukat szeretik, az általuk hangoztatott, kisembereket segítő, örök boldogságot ígérő szólamok csak úgy elszállnak a szélben. A Karanténvlog a régi szocialista majálisok felidézését követően Karácsony Gergely újabb tragikomikus szereplését hozta el nektek, a budapesti főpolgármester ugyanis jól ismert favicceivel operált az ATV-ben, ahol röhögve jelentette ki, hogy senki sem emlékszik arra, hogy kiadott egy könyvet, mert akkor mondott le a köztársasági elnök, de vállalja, hogy továbbra se ismerjék meg a könyvét, ha Orbán Viktor is lemond. Azt senki sem mondta meg neki, hogy a könyve így se, úgy se érdekel senkit. Karigeri itt még nem állt meg: megsértődve védte a Szentkirályi Alexandra által lekaszált gyomnövényeket és a derékig érő gazt a főváros területén. Végül a hazaáruló Momentum újabb öngóljáról is beszámolunk, akik egyszerre mondják azt, hogy ők hozták el az uniós pénzeket hazánknak, a következő megszólalásukban pedig arra büszkék, hogy meggátolták a pénzek Magyarországra érkezését. Cseh Katalin pedig feltette az i-re a pontot, ugyanis fenyegető levelet írt az UEFA elnökének, hogy büntesse meg a Ferencvárost, ha kell, zárja is ki a nemzetközi kupákból, mert szóba került a Gazprommal történő szponzori szerződése. Nézzétek most is a Karantént, megéri!Miről szól a május elseje? – Karácsonyék parkolási balhéjától a Mi Hazánk "munkaünnepéig" (videó + galéria)
Körbejártuk a főváros majálisait, a Városligettől kezdve – ahol Karácsonyékat saját embereik bírságolták meg, mert elfelejtettek parkolóhelyet foglalni – a Bikás parkig, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy mit ünnepel egy antikommunista párt a munka ünnepén. De belefutottunk Vonáék pártjába is, akiket a Mi Hazánkkal ellentétben Dobrevék nem tiltottak ki a Városligetből. Meglepően korrekt válaszok, és meglepően szürreális szituációk Budapest majálisain a PestiSrácok tolmácsolásában!Saját városrendészeik bírságolták meg Karácsonyékat a Városligetben
Szürreális jeleneteknek lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak Karácsony Gergely és Dobrev Klára közös majálisi rendezvényére a Városligetbe. Még csak nem is azért, mert a főpolgármester saját bevallása szerint is sok Unicumnak kell lecsúsznia, hogy Gyurcsánnyal összefogjon, hanem azért, mert a helyszínen tartózkodó riporterünk szerint fővárosi városrendészek bírságolták végig a Karácsony-féle rendezvényre érkező szervezők járműveit, azok ugyanis nem jelentették be az eseményt. Úgy tűnik, saját szabályait sem sikerül betartania a főpolgármesternek.Mit is jelent ez a május elseje?
Tisztán emlékszem, valamikor 1984-ben, az iskolával, persze kötelező jelleggel vonultam egy "Éljen a Szocializmus és a Béke!" feliratú táblával május elsején, majd utána elmentünk sörözni.Az ország 24 pontján tart majálist a hétvégén a Gyurcsány-szekta
A Demokratikus Koalíció (DK) hétvégén az ország 24 pontján várja majálisozni az "európai" embereket – közölte az ellenzéki párt szóvivője szombaton. Feltehetően azért, hogy Dobrev végre elhozza a reményt számukra.Öt perc – Hogyan bontassunk kordont gyermekekkel?
Május elsején már nem a működő, hanem a létező szocializmust építették a posztkommunista baloldal maradványai, a hét hátralévő részében pedig a munkások helyett a színes forradalmak kerültek előtérbe. A Momentum és a Soros-civilek szokásos kooperációja ezúttal is kordonbontásban és erőszakban mutatkozott meg, ha már eredményességben nem. Mindeközben a város másik felében megrendezésre került a világ legnagyobb konzervatív dzsemborija, amelynek vállalt célja volt, hogy megvalósítsa a liberálisok rémálmát, a konzervatívok nemzetközi összefogását.Ajánljuk még