május elseje
Május elsejék torz arcai
Az öröm, a tavasz, a virágba borulás, a szerelem, a szabad nap, a szabadság, a munka ünnepeinek kellett volna lenniük 1945 után május elsejének, de helyette a félelemkeltés, a fenyegetés, az üldöztetés, a kommunista hatalom birtokosainak ünnepe volt. Azoké a kiváltságosaké, akik a Felvonulási téren (Dózsa György út), a Sztálin szobor mellett a dísztribünön, gépiesen integettek a kivezényelt, felvonuló tömeg felé. Május elsejei sör-virsli Csernobil árnyékában – Apróéknak az emberélet sosem számított, a felvonulást mindenképp meg kellett tartani
„Nem akartuk felizgatni a lakosságot” – magyarázta a valódi, nem fiktív Virág elvtárs a Csernobilban történt katasztrófával kapcsolatban. Virág András 1986-ban a cenzúra egyik legfőbb szervének, a Tájékoztatási Hivatalnak a főosztályvezetője volt, és minden erejével azért küzdött, hogy a sugárzásmérés ne látszódjon a tévében. A saját történetükben a hős szerepét alakító tévések szerint Virág egészen tragikomikusan viselkedett, de ez nem akadályozta meg őt és a Hálózatot abban, hogy alig két évvel később már Virágot jelöljék a médiaátmentés egyik legfontosabb vállalata, a Reform Kiadó élére. A kommunista, posztkommunista tragikomédiában mások is hozták a szerepüket: a Párt nem hagyta, hogy a május elsejei propaganda-felvonulás elmaradjon, senkit sem érdekelt, hány ember halhatott volna meg pár nappal Csernobil után. Az összeterelt embereket maga Berecz elvtárs nyugtatta, elmesélve, hogy semmi különös nem történt Csernobilban, kár lenne a pánikért.