nacionalizmus
Guardian: Trumpék konzervativizmusa valójában egyenlő a fasizmussal és a fehér keresztény nacionalizmussal
A Guardian hasábjain hétfőn jelent meg Robert Reich egyik, a Trump-adminisztrációt ostorozó írása.Újabb baráti üzenet: ez a föld a szlovákoké
Ha eddig nem lett volna elég, ismét ízelítőt kaphattunk a Spartak Trnava – FC DAC labdarúgó mérkőzésen a szlovák nacionalizmusból. Ezzel kapcsolatban persze mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt, hiszen a kilencvenes és kétezres évek hemzsegtek a magyarellenes szólamoktól és atrocitásoktól. Az utóbbi hónapok eseményei azonban azt mutatják, hogy sajnálatos módon ezek a kirekesztő rigmusok újra életre kelnek, amelynek csak egyik, de figyelmeztető jelzése a nagyszombati stadionban történtek.Történelmietlen ellentét – Honi felderítés (Videó)
Gazdagon el vagyunk látva történelmi konfliktusokkal a szomszédainkkal szemben. A Trianonban kicsúcsosodott feszültségek nem az első világháborúban születtek, hanem jóval régebbről erednek. Amikor elszakították az országunk kétharmadát, akkor a csehek és a románok már bő egy évszázada, a szerbek pedig évszázadok óta dolgoztak ezen a törekvésükön. Az elcsatolósdiba azonban belekeveredett egy olyan népcsoport, amellyel azelőtt soha nem volt semmilyen gondunk. A tótok a történelmi Magyarország határain belül alakultak ki a középkorban beköltözött cseh, morva, lengyel és ruszin telepesekből. Szabadon használhatták a különböző nyelvjárásaikat, nem bántották őket a nemzetiségük miatt, a Magyarországhoz tartozásuk pedig sosem kérdőjeleződött meg bennük. Csupán nacionalista értelmiségi csoportosulások ügyködtek az egységes nemzetté formálásukon és a magyarokkal való szembefordításukon a XIX. század elejétől, ami azonban Magyarország keretein belül még a komoly cseh hátszéllel sem tudta megérinteni a tót lakosság tömegeit. Hogy lehetett mindezt annyira elrontani, ahogy a XX. században láttuk? Így kell-e lennie, és van-e kiút a szlovák–magyar ellentétekből? Szász Péter történésszel jártunk az ügy végére.Szili Katalin a PS-nek: Orbán Viktor nagy-magyarországos sálja bántja az érzékenységüket, de az nem probléma nekik, hogy szétverik a Turul-szobrot – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Kiverte a biztosítékot szomszédainknál, hogy a magyar–görögfocimeccsen Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálban jelent meg. Románia, Ukrajna és Ausztria is hevesen és érzékenyen reagált a sálra, sőt, Ukrajna még a magyar nagykövetet is berendelte. A románok barátságtalan gesztust emlegetnek, az osztrákok pedig gúnyosan úgy reagáltak: szólni fognak az Orbán-kormánynak, hogy száz éve megszűnt a Magyar Királyság. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott nem érti, hogy miközben egy nagy-magyarországos sál ennyire bántja szomszédaink érzékenységét, azt már nem tartják problémának, hogy Munkácson szétverik a Turul-szobrot. Miniszterelnöki sálról, nacionalizmusról, Turulról, Trianonról és kettős mércéről bővebben a Szili Katalinnal készült beszélgetésben! Nézzék meg a videót, érdemes!Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.Havas a reformkorhoz és a magyar nyelvújításhoz hasonlította az ukrán nacionalizmust
Az N1tv műsorvezetője szerint az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban lehetett volna tárgyalni, „ha a magyar kormány nem ilyen büdös bunkó” - írja a mandiner.hu.Ferenc pápa szerint a koronavírus egyik variánsa a nacionalizmus
Ferenc pápa a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése mellett foglalt állást szombaton. Mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a vakcinához – mondta a katolikus egyházfő a Vax Live nevű jótékonysági koncert nézőihez címzett videoüzenetében. A koncert célja, hogy megünnepelje a reményt, amelyet a koronavírus elleni vakcinák jelentenek az emberek számára, és támogassa az oltóanyagok eljuttatását a rászorulókhoz.A Deutsche Welle szerint a magyar médiapluralizmus komoly bajban van
„Orbán Nosztalgiája” címmel készített kisfilmet Budapesten a Deutsche Welle, német közszolgálati televízió, melynek témája a Kossuth tér és a Budai Várnegyed felújítása volt. A közel ötperces film készítői szerint a renoválás ékes bizonyítéka az Orbán-kormány szélsőséges nacionalizmusának és a zsidók üldöztetéséről való nosztalgiájának. A televízió munkatársai az első kerület baloldali politikusait, egy köztudottan kormánykritikus történészt, Ungváry Krisztiánt és egy elégedetlen lakost – akinek zsidó a felesége – szólaltattak meg az objektivitás jegyében – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.Aggódik az Európa Tanács – Növekedett a nacionalizmus, az antiszemitizmus, és a muzulmánokkal szembeni gyűlölet Európában
Rohamosan növekedett az elmúlt években az ultranacionalista és idegengyűlölő politikai erők befolyása Európában, az antiszemitizmus, valamint az iszlám vallásúakkal szembeni, úgynevezett iszlamofóbia is – közölte az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) csütörtökön közzétett, 2019-es adatokra támaszkodó éves jelentésében.Ajánljuk még