nvsz
Pandúrból lett rabló - lecsaptak rá a Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztjei, majd a nyomozó ügyészek (videó)
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) derítette fel, hogy egy a Győr-Sopron-Mosony vármegyei rendőrfőkapitányságon dolgozó rendőr a nyilvantartási rendszerekből illetéktelenül információkat töltött le és adott át bűnözőknek, majd rablás előkészületében is részt vett. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta a hivatali visszaélés bűntettével, továbbá rablás elkészületének vétségével meggyanúsított rendőrt.Kicsoda Veszprémi Jimmi, aki az energolosoknak is dolgozott egy bűnbánó pentító vallomása szerint? (videó)
Elfogta a rendőrség Veszprémi Jimmit, valamint három másik olyan gyanúsítottat, akik összefüggésbe hozhatók a '90-es évek leszámolásos, valamint olajos ügyeivel. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói nem adják fel, az el nem évült ügyekben folyamatosan kutatják a bizonyítékokat. A történtek alapján kimondható: az elmúlt hónapokban újabb bizonyítékok kerültek elő a leszámolásos maffiaügyekben. Vélhetően újabb pentítók szólalhattak meg. Kicsoda Veszprémi Jimmi, akire már 2000-ben rávallott egy maffiózó?Lányok, asszonyok, hölgyeim! Valentin-napon se dőljenek be a romantikus csalóknak! (videó)
Valentin-nap ide, Valentin-nap oda, a szerelem is lehet vak, a csalók ma is tettre készek. A romantikus csalók az érzelmeiddel játszanak, majd mindenféle indokkal lehúznak jó sok pénzzel. Ami túl szép, hogy igaz legyen, az valószínűleg nem is igaz. Ne dőlj be! - figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Az átverések során a csalók a csábítás erejét használják ki, hogy elnyerjék áldozataik bizalmát és szimpátiáját, majd kihasználva jóindulatukat ráveszik őket, hogy pénzt küldjenek a számukra.Egy helyi erős „csávó” rövid története: részegen vezetett, elkapták – rendőrt akart ölni, revolvere is volt hozzá, elkapták (videó)
Részegen vezetett január 10-én Borsodban egy helyi erős „csávó”, ám egy rendőrzászlós igazoltatta. A lebukott már a helyszínen meggyilkolással fenyegette a rendőrt, majd amikor szabadon kellett engedni, napokon, heteken át fennen hangoztatta: rendőrvérre szomjazik, megöli a zászlóst, a családját, mindenkit. Kalasnyikovot is tud venni két teli tárral – fűzte rá a fenyegetésére. Ami érthetetlen, lévén a fenyegetőzőnek engedéllyel tartott revolvere volt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megvédi a rendőröket, így feljelentést tettek, aztán a TEK kommandósai elfogták a fenyegetőzőt. Az illetékes nyomozási bíró ma dönt a rendőrgyilkosságra készülő férfi letartóztatásáról.Meghökkentő kampány! Rappel támad a Nemzeti Védelmi Szolgálat a paraszolvencia ellen (videó)
Meghökkentő kampányt indított ma a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a paraszolvencia ellen. Két hálapénz-ellenes reklámfilm indult útjára 21 televíziós csatornán és a közösségi oldalakon. A mintegy 480 millió forint uniós támogatással készült filmek egyike az idősebb korosztályt célozza, míg a másik a fiatalabb generációnak szól. Ez utóbbiban rappel támadják a hálapénzt. A PestiSrácok.hu cikke nemcsak a két reklámfilmet mutatja be, hanem választ ad arra is, hogy miért éppen az NVSZ lép fel az egészségügyi korrupció ellen.FBI-ügynök a PS-nek a 2020-as amerikai választásokról: No comment!
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nemzetközi kibervédelmi konferenciát hívott össze október 4–5. között. Ezen az eseményen először ültek asztalhoz kilenc európai ország, az Europol, az FBI kibervédelmi szakértői, valamint a magyar bűnüldözési szervek és a legnagyobb hazai bankok képviselői. A "Csalások a kibertérben" elnevezésű konferenciát a társhatóságok együttműködése, a határokon átnyúló online csalások elleni fellépés hatékonyságának fokozása érdekében hívták össze a szervezők. Bár maga a konferencia zártkörű volt, stábunknak sikerült interjút készítenie Chance Adam különleges ügynökkel. Az FBI munkatársával arról beszélgettünk, hogy milyen élete is van egy különleges ügynöknek, hogyan kezelik a kiberbűnözést az USA-ban, illetve, hogy tapasztaltak-e szabálytalanságokat a 2020-as amerikai választások során. Részletek a videóban!Ötvenmillió forintos online csalást derített fel a BRFK és az NVSZ
Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe – jelentette be Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.A Nemzeti Védelmi Szolgálat tavaly 278 embert tett próbára, a megbízhatósági vizsgálat után 13 esetben indult eljárás
2022-ben 278 megbízhatósági vizsgálatot végeztek a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai, amelyek eredménye alapján 13 esetben indult eljárás.Százezres kenőpénzért bizniszelt OKJ-vizsgákkal egy házaspár
Szabálytalan OKJ-vizsgáztatás miatt két embert letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság. A házaspár a gyanú szerint kenőpénzért szervezett a jelentkezőknek az Országos Képzési Jegyzékben szereplő vizsgákat – közölte a Fővárosi Törvényszék.Ajánljuk még