plenáris ülés
A strasbourgi takaréklángelmék tündöklése – Karanténvlog
Elképesztő színvonalsüllyedésen ment keresztül az Európai Parlament, hiszen a baloldal nyíltan hülyének néz mindenkit, álszent módon támadja a valóban jobboldali pártokat és különösen erős össztűz zúdult a soros elnökséget ellátó Magyarországra, azon belül is Orbán Viktorra. Hosszú órák szócséplését követhettük figyelemmel, amikor a mainstreammé váló szélsőbaloldal pont azzal támadta a magyarokat, amiket a saját konyhájukon kellene észrevenni. Nyíltan kommunista elemek diktatúráztak, de azért Ursula von der Leyen és Manfred Weber is megvillant, akik émelyítő és igazságtalan módon szúrtak bele a magyarokba. A magyar miniszterelnök az általános fröcsögésre konkrét válaszokat adott, melyekre természetesen már nem érkezett reakció. A Karanténvlog a maga stílusában dolgozta föl a strasbourgi plenáris ülés legérdekesebb pillanatait, ellenpontot mutatva a hagymázas gyalázkodás és az észérvek között.Nagyon szánalmasan viselkedett az Orbán-fóbiás Daniel Freund a plenáris ülés közben
Hisztérikus vergődésbe kezdett az X-en az az EP-képviselő, akinek az életét, érzéseit, céljait és “munkásságát” egyetlen ember határozza meg: Orbán Viktor. Daniel Freund a mai plenáris ülés miatt lett dühös, és habzó szájjal, remegő kézzel arról kezdett írogatni, hogy vége az európai demokráciának, és a miniszterelnök beszéde leginkább egy Trump-beszédre hasonlított. A kérdés, hogy történt-e tragédia.Több mint fél évvel meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet, felfüggesztették a szocialista Molnár Zsolt mentelmi jogát – kövesse velünk élőben az Országgyűlés szerdai ülését (Videó)
Az országgyűlési képviselők 135 igen szavazattal döntöttek a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Az ellenzék korábbiakhoz hasonlóan most sem támogatta a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Mint ismert, korábban befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indítottak nyomozást Molnár Zsolt MSZP-s képviselő ellen, akinek a mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggesztette. KDNP-s kezdeményezésre tárgyalják a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvényjavaslatot, amely alapján tilos lenne 18 alattiak számára energiaitalt eladni.Magyar Péter szerint a támogatásának 30 százaléka az ellenzéki szavazóktól jön – Így reagáltak a kijelentésére az ellenzéki képviselők (Videó)
Magyar Péter a múlt hét szombati demonstrációján azt hangoztatta, hogy az ő felkészültségével és víziójával legyőzheti Orbán Viktort. A tüntetés után a Guardian brit lapnak azt állította, hogy "a támogatásának 30 százaléka az ellenzéki szavazóktól, 30 százaléka a függetlenektől és 20 százaléka a kormány támogatóitól jön". Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Orbán még mindig hátradőlve kávézik, mert a Fidesz tábora továbbra is egységes, és lényegében meg sem érintette az, ami történik". Korábban Nagy Attila Tibor szakértő az Indexnek kijelentette: az ellenzéknek nyilvánvalóan az az érdeke, hogy Magyar Péter nyomulását megpróbálják lefékezni, úgyhogy szerinte arra kell készülni, hogy nagyon komoly harc folyik majd Magyar Péter és az ellenzéki pártok között. Hétfőn az Országgyűlésben is szóba került Magyar Péter és az általa közzétett hangfelvétel is. Részletek a videóban!Menczer Tamás a PS-nek: Ez nem egy „valamit valamiért” üzlet (Videó)
Hétfőn tárgyalja a parlament a svéd NATO-csatlakozást. A plenáris ülés kezdete előtt erről és az új honvédségi beszerzésekről kérdeztük Menczer Tamást. Az államtitkár szerint sikerült Magyarország és Svédország diplomáciai kapcsolataiban előrelépést tenni, és bár korábban voltak feszültségek közöttünk, főképpen a magyarellenes, és a magyar kormány ellen irányuló svéd sajtóhadjárat miatt, mára a feszültségek elsimultak. Erről tanúskodik az új légvédelmi beszerzés is.A szuverenitásvédelmi törvényjavaslatokat tárgyalja a parlament – A dollárbaloldal kiabál választási csalást (Élő)
Együttes általános vitát tartanak kedden az Országgyűlésben a kormányoldal által benyújtott három, a nemzeti szuverenitás védelmével kapcsolatos javaslatról. A kormány kezdeményezte az alaptörvény tizenkettedik módosítását, amelynek értelmében az alkotmányos önazonosság védelme érdekében egy független szerv jön létre. Az alaptörvény módosításával lehetővé válik, hogy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak alapvető jogait és kötelezettségeit a kormány törvény helyett kormányrendeletben szabályozza. A digitális állampolgársággal kapcsolatban az alkotmánymódosítás rögzíti, hogy az ügyek digitális intézéséhez az állam mindenki számára egy egyedi, tartós azonosítót biztosít, amely általánosan használható, és mindenki önként döntheti el, hogy használja-e.Varga Judit: számunkra Magyarország az első! (Videó)
Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2022-es tevékenységéről tárgyal az Országgyűlés hétfőn, e heti kétnapos ülésének első napján. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Közel három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el, majd a képviselők lefolytatják az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2022-es tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az annak elfogadását javasló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitáját. A beszámoló szerint tavaly az Ukrajnában kitört háború határozta meg az ombudsman feladatait. Az alapvető jogok biztosának hivatala tavaly márciusban két ideiglenes irodát is nyitott az ukrán–magyar határnál, hogy alkotmányos feladatát ellátva érdemi segítséget tudjon nyújtani az Ukrajnából menekülő emberek, családok megsegítésében, jogvédelmének erősítésében.Gulyás Gergely az Országgyűlésben: Minket nem lehet pénzzel zsarolni
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn egyebek a képviselők lefolytattak tizenegy előterjesztés bizottsági jelentésének és összegző módosító javaslatainak vitáit. Terítéken volt egyebek mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadása. A plenáris ülés 13 órakor kezdődött.Varga Mihály: a jegybanki törvénymódosítás támogatja a költségvetési egyensúlyt is
Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött kedd reggel az Országgyűlés plenáris ülése. A képviselők ma vitáztak a jegybanki tőkepótlására vonatkozó szabályozás megváltoztatásáról és a köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről.Ajánljuk még