polgárportál
Callidus: Elvtárs, te nem változol
Lámpavas és IFA-plató. Akasztás. Lógjon az a „náci”! Fejlövés. Igen, fejlövés a magyar miniszterelnöknek, egy golyó épp a halántékába. Mert az olyan jópofa. Hibátlan. Tökéletes képi megjelenítése a vágyaknak, az ártatlan, már-már szűzies ábrándoknak. Simon József, az MSZMP utódpártjának politikusa lemondott, nem sokkal azután, hogy a közösségi médiában közzétett egy fotómontázst, amely Orbán Viktort vérző halántékkal, halottként ábrázolja. A kísérő szöveg így hangzott: „Keresd a hibát!!!..??Én nem találtam” (sic). (PolgárPortál-publicisztika) Gágyor Péter: Kampánycsömör
Deák Ferenc etikussága örökség. Tisztessége, példamutatása vitán felül áll. Lehetne azzal kapcsolatban is „magyarosan” végkimerülésig vitázni, hogy a Cassandra levél nyomán és az adott korabeli társadalomtudat körülményei között a deáki, avagy a kossuthi koncepció vihette volna Trianon nélküli boldogabb szférákba nemzetünk, népeink – a közös hazánk sorsát. Lehetne, de meddő játék volna a múltba vetített abszurd utópia, elképzelni, hitelesíteni a kossuthi modellt szemben a deáki kiegyezéssel. A kérdést, a lehetőséget az idő oldotta meg, nagy bánatunkra, számunkra roppant kedvezőtlenül. A realitás, a valóság az, hogy egy szűkített földrajzi és nemzetpolitikai helyzetben élünk. A változó időben kiegyensúlyozottabb, jobb jövőt látni nem, csak remélni tudunk. Maradnak a tanulságok, a történelem nagy tanítónk lehetne. Jelenlegi tudásunk szerint két valóban nagy államférfi a tiszta és erkölcsös hon és jövőféltés bűvöletében nem értett egyet. Sőt, több évtizedes szoros barátságuk emlékezete ellenére sem. Egyáltalán nem értették meg egymás érveit és ezért el is utasították azokat. (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: Buzit bemondásra
Főúr, egy őszinte buzi migráns rendel! Vagy inkább egy hazug hetero? Pontosan ezt a kérdést kell eldönteni a menedékkérő migránsokkal kapcsolatban, a korábbi ügymenethez képest annyi különbséggel, hogy mostantól a hatóságok nem vehetik igénybe pszichológusok közreműködését az ügyben, legalábbis az Európai Unió Báróságának csütörtöki döntése értelmében. Nem, kedves Olvasó, nem elírás történt az előző mondatban. Tehát, ez a nemes szerv (érts: ezek a f@szok) kisütötték, hogy a szakemberek alkalmazása sértő, nagyon-nagyon sértő, mert a migránsok egyetemes emberi jogaik – bármit is jelentsen ez – egészen belepirulnak az ilyen jellegű inzultusokba. (PolgárPortál-publicisztika)