politikai pszichiátria
„A Száll a kakukk fészkére egy musical volt Mező könyvéhez képest” – Beszélgetés tabukról, politikai pszichiátriáról és az eltörölt hősökről
Alkoholizmus, abortusz, őrületre ítélés – a Kádár-diktatúra látszólagos lazasága ellenére az évtizedek alatt tönkretette a társadalmat. Aki szabad akart lenni, aki nem kért a kommunizmusból vagy a szocializmusból, azt egyszerűen őrületnek bélyegezték. Aki írni akart erről, azt tönkretették, cenzúrázták, ivásba, magányba kényszerítették. Mező Gábor könyvéről beszélgettek az M5-ön és sok-sok tabut, hazugságot körbejártak. Ellopni a lelket, megtörni a testet – Megjelent Mező Gábor új könyve a kádári őrületről és a politikai célokra használt pszichiátriáról
Egy téma, amiről nem nagyon írt senki. A Rákosi-, majd Kádár-diktatúrában is előszeretettel elsüllyesztették azokat az embereket, akik lázadtak vagy egyszerűen kinyitották a szájukat. Mező Gábor most megjelent könyve (Ellopni a lelket, megtörni a testet) azoknak az embereknek állít emléket, akik akkor is beszéltek, amikor a többség hallgatott. Őrületre ítélve a Legvidámabb barakkban – így az alcím, nem véletlenül. A rezsimben a valódi őrültek az országot irányították és teljesen épelméjű és lelkű embereket próbáltak eltüntetni. Nem kell félni ettől a műtől, legalább annyira felemelő, mint amennyire elborzasztó. Igazi hősöket ismerhetünk meg belőle, akiket nem sikerült megtörni. Tiszta szívű izgágák és Kádárék orvos-inkvizítorai: Pákh Tibor és Krassó György találkozása a bolondok házában
Megesett 1981-ben, a Legvidámabb Barakkban, a kommunista uralom végjátékában. Főszereplők: Pákh Tibor, ötvenhatos hős, aki kiállt a diktatúra ellen fellázadt lengyelek mellett, ezért a Lipóton elmebetegeknek szánt módszerekkel kezelték. Valódi bolondokkal tömették, úgy, hogy kis híján megfulladt. Másik főszereplőnk: Krassó György, szintén ötvenhatos hős, örök üldözött, aki belopakodott Pákhhoz a lipóti kórterembe, hogy interjút készítsen a Szabad Európa Rádiónak. Hogy Kádárék legalább ezt ne tudják elhallgatni. Mellékszereplők: több ismert, ismeretlen rendszerváltó, akik akkoriban kiálltak Pákh Tibor mellett. Antihős: egy „Vitéz” fedőnevű pszichológus, valódi nevén Virág János, aki segített bejutni Krassónak Pákhhoz, de mindenről jelentett. Rosszindulatúan, dögszagúan. Tovább antihősök: Tariska István, az elmegyógyintézet vezetője és egy ős-kommunista orvos, dr. Pollner György, aki maga vezényelte Pákh „megtörését”. Nem rajtuk múlott, hogy sikertelenül. 1972 márciusa: az antikommunista egyetemista letöltendőt kapott, a maoista ellentüntető Demszky végül főpolgármester lett
Emlékezzünk 1972. március 15-re, amikor még börtön járt azért, ha valaki a „nem megfelelő helyen”, a „nem megfelelő témákról” beszélt. A fiatal fizikushallgató, Szalay Miklós letöltendőt kapott azért, mert az örökmécsesnél szónokolt. Ezek a forradalmi megmozdulások dühítették fel annyira az ELTE maoistáit, szélső-, új-, stb.-baloldaliait, hogy ellentüntetést szervezzenek. A vöröskokárdás, a Tanácsköztársaságra emlékező megmozdulást az a Demszky Gábor vezette, akit bár letartóztattak, végül semmi baja nem történt. Nem csoda: impexes, pénzügyis szülei biztos "szocialista" hátteret nyújtottak. Szalay Miklóst a börtönben megfigyelték, „Alföldi” fedőnéven egy börtönspicli biztosan jelentgetett róla. Kiszabadulása után mosógépszerelőként dolgozott. Demszky? "Demokrata", "liberális", majd főpolgármester lett. Párhuzamos történetük jól jellemzi mind a hetvenes, nyolcvanas éveket, mind a teljesen félresikerült rendszerváltoztatást. Hiába tagadják, egészen a rendszerváltásig működött a politikai pszichiátria a Kádár-diktatúrában
Bár hivatalosan máig tagadják, a politikai pszichiátria egészen a rendszerváltásig, még a nyolcvanas években is működött Magyarországon. Máig nagyon keveset tudunk erről, mert az iratok nagy része eltűnt, megsemmisült, és a pszichiátriai szakma ma sem hajlandó szembenézni az igazsággal, azzal, hogy voltak sokan, akik a diktatúra parancsának megfelelve kínozták, kezelték az áldozatokat. Erről, és a ma is működő posztkommunista hálózatról is beszélt Mező Gábor, a PS főmunkatársa a Hetek hetilapnak, amely négyoldalas interjút jelentetett meg a kutatóval. Mező szerint a hálózat az összes fontos területen igyekezett átmenteni magát: a jogtól a hadseregen és a banki szférán keresztül a kultúra és média világáig. Politikai pszichiátria és Rock’n Roll – „Ez a Kádár-korszak valódi arca, nem a kellemes lángosozás a Balaton-parton”
Politikai pszichiátria, verés, nyugtatóinjekciók, börtönbe zárt punkok. Még mindig tabunak számít a kádári diktatúra valódi arca, az, hogy még a nyolcvanas években is a legkeményebb eszközökkel sújtottak le arra, aki másként, és főleg túl hangosan gondolkodott. A filmrendező és író, Fabricius Gábor Szex, Drót, Rock’n Roll című forgatókönyve díjat nyert a Karlovy Vary filmfesztiválon és nekimegy a hamis nosztalgiának, még akkor is, ha ez szerinte ez egy szűk csoportnak nem tetszik. „A magyar film egészen a mai napig egyszerűen elhazudta a Kádár-kor terrorját, meghamisította, ezzel elkövette a történelemhamisítás intellektuális bűntettét – mondja. – Az említett szűk csoport pedig százmilliókból készíti újra és újra a Bástya elvtárs reinkarnációit, hogy tapsoljunk a viccen. Nem vicces, túl sokan haltak bele.” Az elhallgatott diktatúráról és a film segítő, trauma-feldolgozó erejéről beszélgettünk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.