pottyondy edina
Pottyondy Edina már készíti a bőröndöt, vagy komikusnak áll a SzuverenitásGestapo miatt
Pottyondy Edina, még nem tudja, mennyire veszi komolyan a kormány az átláthatósági törvényt. Azt azonban tudja, hogy a neve felkerült a NER halállistájára. Szerdai Facebook-bejegyzésében többek közt arról ír, két lehetősége maradt: vagy csomagol, vagy komikusi énjét kamatoztatja csak a jövőben. Kötelező rettegés pipa, mára be is lehet zárni az Internetet.Pottyondy Edinát szembesítették a valósággal, amivel valószínűleg ő eddig is tisztában volt, csak akkor nem tudott volna “fideszes janicsárokról” hazudni
A PS-en is beszámoltunk róla a minap, hogy Pottyondy Endinára senki nem kíváncsi Erdélyben, ő azonban kertelés nélkül "csúnya gonosz" fideszes szabotázst lát a helyzet mögött. Mindennek egy hosszú posztot is szentelt telis-tele a rá jellemző gyűlölettel és gyűlöletkeltéssel. Vannak azonban, akik nem tűrik a szándékos hazugságot és hangulatkeltést, ezért hamar kiderült, hogy nem "fideszes janicsárok" állnak Pottyondy erdélyi sikertelensége mögött, hanem egyszerűen az, hogy nagyon kevés ember kíváncsi Puzsér Róbert exének fröcsögésére a határon túlon.Nem látják szívesen Erdélyben Pottyondy Edinát, a "csúnya gonosz" fideszeseket okolja az expolitikus stand-upos
„Az erdélyi stand-up turnémat eddig már két városban lehetetlenítették el a Fidesz helyi janicsárjai” – siránkozik Pottyondy Edina komikus Facebook-bejegyzésében.Potyognak Pottyondy Edina könnyei, amiért nem tolhatja fullba a kretént Pilisvörösváron
A humoristának gúnyolt egykori momentumos elnökségi tag, Pottyondy Edina illiberális államot kiáltott, mert a pilisvörösvári művelődési ház úgy döntött mégsem kíváncsi a sokszor vulgáris balos propagandistára. Sajnos akkor nem volt Pottyondy így kiakadva, amikor Frank Füredi előadását mondták le Brüsszelben.Ábrahám Róbert szerint Pottyondy Edina az áldozathibáztatás "élharcosa" Lakatos Márk ügyében – A Renitens csatorna riportere Bayer Zsolt műsorában volt vendég (VIDEÓ)
A témáról Ábrahám Róbertet kérdezte Bayer Zsolt a Hír TV Bayer show című műsorában. Ábrahám Róbert nagyon határozottan kiemelte: Gyerekekről van szó! Legalább ebben az ügyben találjunk össznemzeti megoldást! A Renitens csatorna riportere a műsorban arról is beszél, hogy ideje befejezni az áldozathibáztatást, „aminek Pottyondy az élharcosa”.Lementünk az internet pöcegödrébe, “pedoreddit”, ahol L. Márk kapcsán beindult a pedofilmosdatás - Libz of TikTok Hungary
Több ízben beszámoltunk már a Lakatos Márk nevéhez fűződő botrányról, amely súlyos vádakat tartalmaz. A botrány részleteiről Ábrahám Róbert rántotta le a leplet egy héttel ezelőtt, aki ezzel egy időben az üggyel kapcsolatos bizonyítékokat is nyújtott be az ügyészség számára, amely alapján a rendőrség nyomozást is indított. Egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. A történet tehát komoly és súlyos tényeket tartalmaz, a kegyelmi botrány miatt minden Fidesz szavazót "lepedofilozó" baloldali megmondóemberek és névtelen kommenthuszárok azonban ezúttal hallgatnak és terelnek. A Libz of TikTok legújabb adásában Kertész Dáviddal vettük górcső alá a baloldali véleményeket, megszólalásokat, és megállapítottuk: az áldozathibáztatás és a forráskritikus ködösítés teljesen elborította a baloldali szavazók elméjét.Lakatos Márk után dőlnek-e a dominók?
Nagy lehet most a pánik a balos celebvilágban. Abban a körben, ahol sokáig érinthetetlennek hitték magukat. Mert nagyjából azok is voltak. Nem csak egymásnak zártak össze, falaztak gátlástalanul, de a baráti médiájuk is megvédte őket. Leginkább azzal, hogy lefojtotta a velük kapcsolatos leleplező sztorikat.Mutatjuk, kik azok a függetlenobjektív influenszerek, akik felszólaltak Lakatos Márk pedofil botránya ügyében
Ahogyan arról több ízben is beszámoltunk,Ábrahám Róbert hétfőn fordult az ügyészséghez, miután a TISZA Pártnak megágyazó, úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőjéről, Lakatos Márk LMBTQ-aktivistáról és divattervezőről hiteles tanúk mondták el neki, hogy állami gondozott kiskorúak (homoszexuális) prostitúcióra kényszerítésében érintett. Utánajártunk, hogy a februári “influenszertüntetés” szervezői és felszólalói hogyan nyilvánultak meg az ügyben, hiszen akkor azt vallották: “Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében”.Pottyondy Edina megfejtette a karateedző titkát: a Fidesz bérelte fel | The Fair Right (videó)
Pottyondy Edina ismét nagyot alakított. Ezúttal azt vetette a kormány szemére, hogy nem látnak a jövőbe. A Fidesz ugyanis négy évvel ezelőtt nem látták, hogy A. Tibor karateedző négy évvel később fel fog rúgni egy gyereket. A kalandparkban történt incidens kapcsán megállapította: Agócs Tibor azért Mortal Kombatozta le a gyereket, mert Fideszes, a gyerek meg bizonyára libsi. Ha nem tudnánk, hogy Pottyondy Edina viccel, még azt hinnénk, hogy rögeszmés. A humor nagyasszonysága azonban itt nem állt meg. Hogy pontosan mit is mondott, az csak a videóból derül ki.Ajánljuk még