puzsér róbert
Ilyen a kulturált polgári közeg b@zdmeg
Őszintén szólva én soha nem tartottam magam az eltartott kisujjas polgári réteg részének. Úgy általában polgárinak se tartom magam, azon egyszerű oknál fogva, hogy ha valaki, vagy valami nem tetszik, akkor nagyon szívesen küldöm el az összes felmenője selyembrokátos kivart alfelére. Szerintem ezzel nincs semmi baj, tahókra mindig szükség van, a magamfajta jól elevickél a konszolidált jobboldal nagy halai mellett. A bajom azzal van, ha a prolik úgy tesznek, mintha ők képviselnék a "pohgáhi" értékrendet, miközben csöpög a szájukból a trágyalé.A Polgári Ellenállás nem több mint néhány anarchista lázadása a semmiért – PS Riport (videó)
A Hadházy tüncikhez képest lényegesen nagyobb tömeg gyűlt össze a Polgári Ellenállás rendezvényén, azonban a néhány ezer fős publikum még nem jelenti azt, hogy itt jövőre kormányváltás is lesz. A közönség éppúgy tele volt indulatokkal mint a beszédeket mondó újságírók. Puzsér Róbertben pedig szokás szerint forrt a reform hangulat. Azonban hatalmas újdonsággal sem ő, sem a közönsége nem tudott szolgálni.Sokadik reformkor, avagy polgári rapperek tüntetnek a Kossuth téren
Két dolog van, ami igazán megterheli egy újságíró teherbírását: Puzsér Róbert és az értelmetlen tüncikézés. Ma késő délutánra Puzsér szervezett egy értelmetlen tüncikét a Kossuth térre. Most éppen a polgári Magyarországért, mert Zsupiék szerint a mostani nem elég polgári. Ezért ki is vittek felszólalni pár milliomos rappert, meg Youtube-sztárt, mert ők igazán polgáriak. Na nézzük, mi lesz ma!Osztrák mintára szervezné újra a buta magyar polgárságot Puzsér - Kiderült, hogy labanctüntetés lesz a Kossuth téren
Puzsér Róbert láthatóan még mindig nem érti, miért is nem megy a harmadik pólus megképzése, hiába dolgozik rajta annyi év óta már. Keddre például a Polgári Ellenállás jegyében hirdetett meg tüntetést a Kossuth térre. Több mint húsz felszólalót ígér, akik mind az időközben parkolópályára tett átláthatósági törvény ellen fognak felszólalni. De azt még Pankotai Lili, Lovasi András, Csákányi Eszter, Stumpf András vagy éppen Dévényi István sem tudta még akkor, hogy az önjáró Puzsér utóbb adja meg csak igazán a tüntetés valós kereteit. Hogy ők valójában az osztrák polgárság megteremtéséért emelnek majd szót az Országház árnyékában.Baranyi lezárná az utat a mentők előtt, hogy Puzsér kávézójának lehessen terasza
Ha az ember korrupcióról, vagy nepotizmusról szól, akkor mindig valami rejtett simliskedés ugrik be, amit komoly oknyomozás árán lehet csak felfedni. Legalábbis egy normális világban így képzelnénk, erre jön a magyarországi baloldal, és a Trópusi vihart idézve fullba nyomja a kretént, és úgy ügyeskedik, hogy azt mindenki látja. Most éppen Baranyi Kriszta, az álomnő találta ki, hogy terasszá változtat egy egész utcát Puzsér kávézójának kedvéért.Pert nyert Ábrahám Róbert Tasnádival szemben
Pert nyert Ábrahám Róbert Tasnádi András, a Jobbik egykori alelnöke ellen. Azért indult bírósági eljárás, mert a közéleti médiaszemélyiség nácinak nevezte az egykori politikust. Tasnádi ezért kétmillió forintot követelt a PestiSrácok.hu korábbi munkatársától a kijelentéséért. Most a bíróság kimondta: a Spirit FM-et is megjárt alelnököt nyugodtan nevezhetjük akár nácinak is.A Pride a maga teljes szépségében, egy radikális feminista üti a Puzsért!
Az ember azt hinné ez egy szubkultúra, legalább az erőszakmentesség tekintetében (haha), de persze nem. Eleve mit keres egy radikális feminista a Pride-on? Illetve ez még nem a Pride, hanem valamiféle előpride, tudják, amikor a Pride-t előző Pride hónapot megelőzi a Pride tavasz. És persze ez egy április elsejei tüntetés volt, valószínűleg a Duna felett lengedező tavaszi szél küldte meg a tüncikéző “tömegben” egyesek hormonszintjét.Puzsér bicskanyitogató dolgokat mondott a drogozásról és a drogprevencióról (videó!)
Ismét erőseket sikerült mondania, vagy mondhatjuk úgy is, megint megcsillogtatta megfellebbezhetetlen erkölcsi erélyét Puzsér Róbert saját műsorában, az Önkényes Mérvadóban. Például most nemes egyszerűséggel kijelentette, hasznosabbnak tartaná, ha Curtis – akiről többször is azt sugalmazza, hogy még mindig függő – a jó minőségű kokaint reklámozná. Csak nehogy drogprevenciós előadásokat tartson, még ha le is szokott a szerről.A 444 is megtalálta a választ Puzsér pedofíliával kapcsolatos felháborító kijelentéseire: ROGÁN!
Ez a lépés mindenképp megalkuvás volt azzal a rogáni propagandával, aminek eddig ellenállt – mondta a 444-nek adott interjújában Puzsér Róbert Magyar Péterrel kapcsolatban. A Magyar Hang publicistájával annak apropóján készített interjút a lap, hogy előkerült róla több olyan hangfelvétel is, amelyeken vállalhatatlan kijelentéseket tesz a pedofíliával és a pedofilokkal kapcsolatban. A baloldali megmondóemberrel azóta inkább már Magyar Péter sem szeretne beszélgetni, valamint maga is több posztban próbálta védeni a védhetetlent, azonban most fehér lovon jött a megmentő, Ács Dániel, aki bemutatja a mosdatás művészetét.Ajánljuk még