románia
Románia a tavalyi botrányos kimenetelű, félbeszakított választások után újra voksolni készül - már itt az újabb botrány
Még el sem kezdődött a megismételt elnökválasztás, már is újabb botrány borzolja a román állampolgárok idegrendszerét. Az előző voksolást megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot semmissé nyilvánította a ploiesti-i táblabíróság. Romániában május 4-én tartják meg a megismételt elnökválasztás első fordulóját. Amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével.Végzetes értekezlet – Így tették tönkre az erdélyi katolikus egyházat a román kommunisták
Hetvenöt éve, 1950. április 27-én tartották meg a marosvásárhelyi értekezletet, amely egyenes utat biztosított a román elvtársaknak, hogy az erdélyi egyházi életet tönkretegyék, és egy "alternatív", kommunista vezetésű "egyházat" működtessenek. Az erről szóló határozatot nem aláíró erdélyi papok közül sokakat börtönbe vetettek vagy száműztek, olykor gyilkoltak is. Bár maga az esemény nem járt közvetlenül halállal, lényegében ez a határozat biztosította az akkori kommunista vezetés hatalmát, és közvetve Nicolae Ceaușescu diktatúrájának tizenöt évvel későbbi kiépítését.Az erdélyi magyaroknak arra van szükségük, hogy Románia következő elnöke végre tisztelje őket
Az erdélyi magyaroknak arra van szükségük, hogy Románia következő elnöke tisztelje őket, és tegye lehetővé számukra, hogy megőrizhessék és megerősíthessék identitásukat, megtarthassák az ehhez szükséges intézményeiket - mondta Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Csíkszeredában, a Crin Antonescuval közösen tartott kampányrendezvényen.Felerészben tizennégy év alatti gyerekek mennek szülni Romániában
Annyira korán szaporodnak a románok, hogy az már-már kimeríti a pedofília fogalmát – ez a baj a moldvai nőgyógyász szerint, aki elmondta, a kórházukban szülő nők fele kiskorú, többen 14 év alattiak. A román hatóságoknak is feltűnt a probléma, mert sok ilyen gyermek felnőtt kísérő nélkül érkezik szülni. Persze nagy kérdés, hogy a románokat mi zavarja leginkább: az, hogy gyerekek szülnek vagy, hogy nincs tudatosság a gyermekvállalásukban.Akcióban a Securitate 2.0: eltiltották Marosvásárhely polgármesterét feladatkörei gyakorlásától
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) eltiltotta polgármesteri feladatkörei gyakorlásától. A polgármester szerint a határozat politikai indíttatásból születhetett.Szijjártó Péter: elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket
Elfogadhatatlannak tartjuk és a lehető leghatározottabban elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket — írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután tárgyalt Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel a héten történt esetekről.Horn Gábor szerint Orbán kezei között az ország megindult a teljes szétesés útján, a választásokat meg folyamatosan elcsalja a Fidesz
Horn Gábor, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke a KlikkTV Erősítő című műsorának a vendége volt. A Gyurcsány-kormány volt államtitkára Sebes György műsorvezetővel farkasfalként járták körbe a kérdéséket, és amire lehetett, le is csaptak. Persze nem valami logikus következtetés mentén, mert arra nincs szükség, az viszont kell, hogy a régi baloldali korszakot felejtsük el, és csináljunk úgy, mintha meg sem történt volna. Csak az újra koncentráljunk, még hozzá olyan erősen, hogy az MSZP kivált emberek által létrehozott pártnak a régi baloldalhoz, már nincs is semmi köze.Jók ezek a román bíróságok, csak sok kommunista van még itt – Tényleg csak adminisztratív problémákkal kell szembesülni, Bolojan úr?
Semmi baj nincs a román igazságszolgáltatással, csak annyi, hogy túl sokáig tartanak a nyomozati eljárások, az infrastruktúra nem megfelelő, hiányzik a személyzet – erre jutott az ideiglenes román elnök, miután egy politikus pénzmosásos vesztegetésének ügyét közel tíz évig tárgyalták, mire megszületett az elsőfokú ítélet – vagyis elévülés miatt elengedték a politikust. Ám Ilie Bolojan a bíróságok pepecselését is azzal magyarázta, hogy nem bíznak az emberek az intézményben. Hogy a román bíróságok milyen „hatékonyan” végzik munkájukat, arról mi is írtunk: harmincöt év elteltével úgy született ítélet a hírhedt román kommunista vezető, Ion Iliescu perében, hogy a román ügyészek egyszerűen figyelmen kívül hagyták a marosvásárhelyi atrocitásokat, és kizárólag az 1990. júniusi eseményekre koncentráltak. Tényleg, csak pár probléma van a román igazságszolgáltatással! És nem csak az ügyek elhúzódása.Victor Ponta is beszáll a román elnökválasztási versenybe
Victor Ponta, volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke is beszáll a román elnökválasztási versenybe. Ugyanis a volt miniszterelnök a mai napon iktatta be jelöltségét a központi választási bizottságnál (BEC). Ponta még 2012-ben lett Románia kormányfője, miután Mihai Răzvan Ungureanu vezette kormány megbukott.Ajánljuk még

















