stumpf andrás
Farkasházy Tivadar: Amikor Orbán Szent Ilonán lesz, a győztesek majd eldöntik, hogyan tovább
Első lépcsőben egy parlamenti kormányzás kell, utána be kell bizonyítani az országnak, mit lopott össze a Fidesz-KDNP, aztán amikor Orbán Viktor politikailag már Szent Ilonán van, majd akkor eldöntik a győztes pártok, hogyan tovább, és akkor lesz egy új választás. Erről beszélt Farkasházy Tivadar az ATV Csatt című műsorában. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint azonban a humorista által felvázolt elképzelés csak káoszhoz vezetne, aminek a vége az lenne, amit már Gyurcsány Ferenc is megmondott: új választásokat kellene kiírni. Mellár "migrációpárti" Tamás szemrebbenés nélkül hazudja, hogy ellenzi a bevándorlást
A legutóbbi Heti Válaszban jelent meg Stumpf András különös interjúja Mellár Tamással. Azért volt különös, mert a cikk végén nem tüntették fel, hogy fizetett politikai hirdetést olvastunk. A beszélgetés csúcspontján olyan, Bolgár György-díjas, vicceskedő alákérdezésnek örülhettünk, hogy kiket telepítene be Mellár Tamás Magyarországra, az interjúalany pedig azt válaszolta, hogy senkit, sőt keményebben ellenzi a bevándorlást, mint a Fidesz. Ez annyira fontos mondat volt a független gondolkodás látszatát is feladó szerző számára, hogy ezt emelte ki címként is. Mi viszont most megmutatjuk, mit mond Mellár Tamás a bevándorlásról, amikor nem hazudik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.