Pesti Srácok

szabadstrand

Jó kezekben Budapest! Kerpel-Fronius főpolgármester-helyettes ismét totális hülyét csinált magából a baráti ATV-ben (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 augusztus 20.
A Karanténvlog őszinte meglepetéssel konstatálta, hogy a DK-s Arató Gergely egyáltalán meg mert szólalni a pedagógusok ügyében, az azonban várható volt, hogy ha már megtette, akkor ömlött belőle a hazugság és a demagógia. A Zuschlag-ügyben is emlegetett, az igazságszolgáltatás karmai közül angolnaként kisikló gyurcsányista politikus 2010 előtt semmit sem tudott felmutatni a zavaros ügyein kívül, a csőd szélén egyensúlyozó ország tönkretételét viszont Arató nagyvonalúan elfelejtette, ahogyan az éhbérért dolgozó pedagógusok szenvedését. Most azonban, amikor tizenegy év nemzeti kormányzást követően sikerült lépésről lépésre feljebb kapaszkodni, képes volt az Orbán-kormányt azzal vádolni, hogy cserben hagyta a pedagógusokat. Az elképesztően vastag bőrű kommunista természetesen ma is hozzá méltó társakat kapott a Karanténban, hiszen az MSZP végvergődésében a hetvenes éveket idéző retrokomcsi balatoni klippel hívta fel magára a figyelmet, ahol a szabadstrandokért harcolnak a szabadstrandon, a helyesírással ugyanakkor még mindig küzdenek szerencsétlenek. Nem maradhatott ki adásunkból a legkeményebb magyar legény, Jakab Péter sem, aki új szórakozást talált ki magának a parlamenti sértegetéseket követően: most az általa elvileg támogatandó vidéki embereket alázta meg kampánykörútján, cinikus és aljas megszégyenítésnek kitéve őket, hálás pincsijeitől körülvéve. A mai Karantén gyöngyszeme azonban az a Kerpel-Fronius Gábor, aki ismét csúcsot döntött, hiszen kínos önellentmondásba keveredett a baráti ATV-ben. Látható és tapasztalható, hogy Budapest a legjobb kezekben van, a Momentum nagyágyúja ugyanis főpolgármester-helyettesként újból tökéletes fogalmatlanságról tett tanúbizonyságot. Nem hagyhattuk ki természetesen azt az Udvarhelyi Tesszát sem, aki Józsefvárosból hergel a kormány ellen, oktatásokat tartva szélsőbaloldali haverjaival arról, hogy hogyan lehet törvénysértő módon fellépni a kormány ellen. Most se hagyjátok ki a Karanténvlogot, megéri megnézni!

Karigeri semmittevő haverja gombnyomó droidoknak nevezte a fideszeseket (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 augusztus 14.
Dorosz Dávidot ismét előszedte a baloldal, így az 1 százalékos Párbeszéd csodafiúja újból ontja magából a szennyet. Emlékezhetünk, Dorosz volt az, aki főpolgármester-helyettesként is annyira kilógott a semmit sem dolgozó baloldali klikkből, hogy kirúgták, hiszen a Fővárosi Közgyűlés ülésein semmi mást nem csinált, csupán a laptopján szerkesztgette a készülő könyve borítóját. Ez az ember pedig hergel, hazudik, ahogy Amerikában kiképezték és miután hereként működött a fővárosban, gombnyomó droidnak nevezi a fideszeseket. A Karantén azonban nem állt meg itt, hiszen Dobrev Klára elővette a fegyvertárból jól ismert eszközeit, az ígérgetést és a fenyegetést. Most a járványhelyzetet elemezte ismét szokásához híven kígyóméregként köpve ránk a hazugságokat. Az nem zavarta Gyurcsány feleségét, hogy hazánk harmadik helyen szerepel Magyarország a járványkezelés és annak hatékonyságát mutató, az 1876-ban alapított, 2,7 milliós példányszámával a világ legnagyobb példányszámú gazdasági napilapjának számító Nikkei augusztusi „The Nikkei COVID–19 Recovery Index” ranglistáján. Emellett képes volt azt mondani, hogy aki bűnös, az bűnhődjön. Nos, ezzel mi is egyetértünk, ezért talán kedves férjével kellene kezdeni a sort, akinek régen börtönben lenne a hely. A Karantén nem hagyta ki Fegyőr újabb felsülését sem, aki szánalmas beszélgetésen van túl, hiszen Rónai Egonnal találkozott az ATV-ben, ahol negyedszerre sem tudott válaszolni egy kulcskérdésre. Végül a levitézlett Jobbik is bekerült heti szórásunkba, akiknél a számunkra óriási csalódást jelentő Steinmetz Ádám beszélt az összefogás fontosságáról, hogy hogyan tudják legyőzni Gyurcsánnyal együtt a Fideszt. Fájó látni az olimpiai bajnok vízilabdázót Gyurcsányék szekerét tolni, de a heti furkóság díját mégis az MSZP kapja. A szocik vicces perfomanszukkal az ellopott Balaton miatt siránkoztak, miközben stábunk épp egy szabadstrandon forgatott, amely fölött a szocik kisrepülős hirdetése húzott el, amely a szerintük már nem létező szabadstrandok újbóli létrehozása mellett kampányolt.

A milliárdos Dobrev Klára a közvagyonért aggódott, Nagy Ferótól ő is megkapta a magáét a Karanténvlogban (videó)

Magyar ugar 2021 május 15.
Rendhagyó műsorral jelentkezett a Karanténvlog, hiszen ma Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd vendége Nagy Feró volt, aki ugyan visszafogta magát, mégis teljesen őszintén és kendőzetlenül mondta el a véleményét a baloldal heti hülyeségeiről. A Karanténvlog foglalkozott a magát "korszakváltónak" nevező MSZP-vel, amely olyan friss arcokkal készül a kormányváltásra, mint Korózs Lajos és Gurmai Zita. A szocik közben ismét rászálltak a szabadstrandokra, most Agárdon parádéztak semmitmondó és hazug lózungjaikkal – a srácokkal ezt sem hagytuk szó nélkül. Közben megtudhattuk, hogy Feró továbbra sem szereti a kommunistákat, ebben pedig tovább erősítette Dobrev Klára gondolatsora, aki nyugodt szívvel képes volt a közvagyonnal példálózni, háta mögött a szemlőhegyi villával és Gyurcsány Ferenccel, valamint az átmentett vagyonukkal. A Karantén csapata nem felejtette el Kálmán Olgát sem, aki ismét a halott embereket használta fel kicsinyes politikai haszonszerzésre, a "függetlenobjektív" volt tévés ugyanis folyamatosan egyre mélyebbre süllyed. Végül a Momentum is górcső alá került, akik lakásmaffiáfól hadováltak, miközben a kormány az önkormányzati lakásokat bérlő lakókat próbálja megvédeni egy törvényjavaslattal. A péntek esti Karanténvlog ismét hozta a formáját, Nagy Feró pedig szókimondó gondolataival csatlakozott Szabó Gergőékhez, akik a nagy elemzések és némi idegeskedés mellett most sem felejtettek el nevetni.

Kik lopták szét valójában a Balatont? – Az ellenzék gigantikus Balaton-hazugsága és a valóság (PS-videó!)

Magyar ugar 2020 szeptember 5.
Véget ért a nyár, ezzel úgy tűnik, hogy egy időre leülepszik az ellenzéki Balaton-mizéria, amely szinte végigkísérte az utolsó pár hónapot. A Demokratikus Koalíció, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és természetesen a népszavazást is célul kitűző MSZP teljes gőzzel kapcsolat az újabb demagógiacsontra. Nap, mint nap tele voltak a közösségi oldalaik a témával, amit nagyon egyszerűen össze lehet foglalni az ő olvasatukban: a Balatont magántengerré silányította Orbán Viktor, ők pedig az egyszerű magyar emberekért harcolva kiállnak a magyar tengerért. Sajnos az ezer fokon égő propagandát folyamatosan a magyar emberek arcába tolták és tolják, azt pedig mindannyian tudjuk, hogy az ezerszer sulykolt demagóg üzenetek bombázása a baloldal egyik nagy fegyvere. Az igazságtartalom természetesen tökéletesen hidegen hagyja őket, inkább azt igyekeznek elérni, hogy az emberek irigységét piszkálják fel: az arcukba tolják, hogy amíg ők egyszerűen élnek, megdolgoznak a mindennapi kenyerükért, addig a NER gazdag semmittevői felvásárolják a fél Balatont, luxusban élnek és ellehetetlenítik a magyarokat, hiszen a tóra nekik van szükségük, hogy királyi módon kapcsolódhassanak ki. A PestiSrácok.hu videója a számokat és a tényeket hívta segítségül, hogy a valóságot megmutathassa, sőt, azt is a nézők elé tárjuk, hogy kik voltak azok, akik a 2000-es években valóban felvásárolták potom pénzért a Balatont, nyerészkedtek és közben hagyták lepusztulni a tó környékét. Nem meglepő, hogy azok a szocialisták, akik most óbégatnak, tizenöt évvel ezelőtt pontosan azt csinálták, ami miatt hazug módon vészharangot kongatnak. Medgyessy Péter 300 millió forintos villája, szétlopott és lepusztult kempingek, szállások – ez mind a szocialista éra undorító hagyatéka volt. A hazug demagógia pedig a tó mostani építését-szépítését magáncélra történő, lopott pénzből történő luxusnak állítják be. Nézzék meg videónkat és szembesüljenek az ellenzék arcpirító hazugságaival!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.